1 évnél régebbi cikk

Elérhetővé vált az I. világháborúban elhunytak adatbázisa, melyben Fehérvár elesett katonáit is megtaláljátok
·Történelemkatonaság·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
adatbazisokonline.hu
Elérhetővé vált az I. világháborúban elhunytak adatbázisa, melyben Fehérvár elesett katonáit is megtaláljátok
·Történelemkatonaság·Utolsó frissítés: undefined

Öt éven át tartó, több száz szakember által összeállított hatalmas gyűjteményt tárt a nyilvánosság elé a Magyar Nemzeti Levéltár, melyben szerepelnek városunk I. világháborúban elesett honvédei is.

November 3-a óta elérhető egy egészen rendkívüli adatbázis, a Magyar Nemzeti Levéltár I. világháborús gyűjteménye. A Magyar Nemzeti Levéltár, a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozó Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint Budapest Főváros Levéltára közös összefogással készítette el az összefoglaló gyűjteményt, a feladat nagyságát jól jelzi, hogy összesen 1,7 millió adatsoros adatbázisban kutathatunk az I. világháborúban részt vett felmenőink után.

Az oldal elindítása kapcsán a Magyar Nemzeti Levéltár közleményt adott ki, melyből kiderül: a korabeli katonai források feldolgozásának köszönhetően az adatbázis több mint 1 millió 500 ezer nevet tartalmaz, amely a hősi halottak mellett magában foglalja a sebesültek és a hadifoglyok neveit is. Érdekesség, hogy a nemzeti és a fővárosi levéltár a polgári adatokkal járult hozzá a gyűjtemény teljessé tételéhez, az intézmények őrizetében lévő, 1914-1980 közötti polgári halotti anyakönyvek másodpéldányainak áttekintésével.

A feldolgozás léptékét további számok jelzik kiválóan, összesen 11 500 anyakönyvi kötet feldolgozása során majd tízmillió bejegyzés került feldolgozásra, az elképesztő feladatnak köszönhetően több mint kétszázezer, az I. világháborúhoz köthető elhunytat azonosítottak be.

Természetesen azonnal rákerestünk a Székesfehérvárt érintő adatokra. Elsőként az „Első világháború veszteségi adatbázisa” került sorra, mely a Nagy Háborúban elhunyt honfitársainkat mutatja be. A keresést Székesfehérvárra leszűkítve azok névsorát kaptuk meg, akik városunkban vesztették életüket az első világégés során. Sajnos a lista nem rövid, összesen 2 258 bejegyzést tartalmaz. Ennek a nagy számnak egyik oka, hogy a városban tartalékkórház működött, melybe számtalan súlyos sebesültet szállítottak, akik közül sokan életüket is vesztették Alba falai között.

A „Magyar katona áldozatvállalás a Nagy Háborúban” elnevezésű adatbázisban Székesfehérvárra rákeresve a városunkban született vagy itt állomásozó katonákat kaphatjuk meg lajstromba szedve. A lista itt sem rövid sajnos, összesen 1 430 nevet tartalmaz.

Ezen adatbázis a születési hely mellett tartalmazza a rendfokozatot, az alakulatot és a veszteségi eset helyszínét is, ennek köszönhetően több új információval szolgál a nagy Háborúban elhunyt székesfehérvári katonákról.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek