Bakos Károly - a mexikói dobogótól a fehérvári rögbisek bázisáig
Bakos Károly - a mexikói dobogótól a fehérvári rögbisek bázisáig
Bakos Károly - a mexikói dobogótól a fehérvári rögbisek bázisáig- Sorozatunk eddigi legidősebb, ugyanakkor egyik legkomolyabb eredménysorral rendelkező alanyaként az első kérdés esetedben is a kezdetekre vonatkozik és költői, hiszen édesapád is kiváló súlyemelő volt egykor: mikor és miképpen ismerkedtél meg a sporttal, a sportággal?
- Igen, édesapám is "szakmabeli" volt, Magyarországon híres súlyemelő, majd edző. Nála kezdtem Budapesten, ahol születtem, a XIII. kerületben. A munkának hamar megjött az eredménye, már utánpótlás versenyzőként jól szerepeltem a versenyeket, aminek a csúcspontja az ifjúsági világbajnoki érem és világcsúcs volt szakításban. Ennek köszönhetően 20 évesen már felnőtt válogatott voltam.
- Említetted az ifjúsági világcsúcsot szakításban. Ez még akkor is kiemelkedő eredménynek számított, amikor a sportág élmezőnyében szerepeltünk.
- Valóban. Ekkor már
szinte Tatán az edzőtáborban éltem, ott voltunk heten-nyolcan a válogatottban, olyan nevek, mint az első magyar világbajok, Veres Győző, vagy a "kicsi", az olimpiai bajnok Földi Imre. Együtt töltöttünk ott, Tatán 10 évet, jó dolgunk volt, csak a súlyemeléssel kellett foglalkozni, közben versenyekre jártunk itthon és a nagyvilágban,
szóval nem csoda, hogy jöttek a jó eredmények is.
- Mondhatjuk, hogy már utánpótlás korodban kiemelkedő tehetségnek számítottál, akiben a szakemberek a jövő bajnokát láthatták?
- Igen, ez érdekes volt, mert ifi korosztályú voltam, amikor a Huszka Mihály nevű versenytársam nagyon jó volt az én súlyomban a felnőttek között, s ifiként második lettem mögötte a bajnokságon. 1961-ben már bontogattam a szárnyaimat, aztán '63-ban a válogatottal egy németországi nagy versenyen indultam és lettem ötödik. 1968-ban volt az olimpia Mexikóban, de előtte már szinte minden évben részt vettem a legnagyobb viadalokon, melyeken általában az első háromban végeztem.
- Itthon volt megfelelő konkurenciád a csúcséveidben, vagy csak a nagy nemzetközi versenyeken?
- Az az érdekes, hogy először 60 kg volt a testsúlyom, aztán már 75-ben versenyeztem. Először nem akadt megfelelő vetélytárs, majd a Horváth Józsi személyében igen, de ha jól belegondolok, voltunk négyen idehaza, akik jó szintet képviseltünk az én súlycsoportjaimban, de azért általában én nyertem a versenyeken, én voltam a "király".
- Mexikó volt a csúcs nyilván, hiszen olimpián állhattál dobogón. Milyen emlékeid vannak erről? Maradt benned tartalék, volt benned még több, mint a bronzérem?
- Ami az ötkarikás játékokat illeti,
nyolcadik voltam az olimpiai rangsorban, s remek verseny alakult ki közüttünk az A-csoportban. Két amerikai, német, japán, szovjet (orosz) és én nagyon közel voltunk egymáshoz, s így szereztem bronzot, ami szerintem ebben a bombaerős mezőnyben nagyon jó eredmény volt.
Nem panaszkodhatok.
- Ezen felül nyertél Eb-t, vb-t, mindenféle színű érmet ezeken a világversenyeken. Ezekről mi jut eszedbe?
- Az Európa-bajnokságokon általában hét országnak voltak jó versenyzői, elinte a világbajnokságokon is ez volt a helyzet, aztán később megékeztek az ázsiaiak is az élmezőnybe. Namármost nekem a vb-k közül a varsói volt a legemlékezetesebb, amit megnyertem lökésben, összetettben második lettem. A vb mellett Eb-győztes is tudtam lenni lökésben és összetettben is!
- Amikor befejezted a versenyzést, evidens volt, hogy edzőként folytatod?
- Igen. De a dolog előzménye is érdekes. Az 1971-es vb-n az USA-ban versenyeztünk, ahol voltak a hazaikon kívül amerikai, szovjet és bolgár vetélytársak, egymás között dőltek el a legjobb helyezések.
Szerettem volna ott lenni az 1972-es müncheni olimpián is, csak akkor már 80 kilóban versenyeztem, de jó formában vártam a viadalt, esélyesként. '71 decemberében kezdtük el a közvetlen ötkarikás felkészülést, s egy új cípőt vettem fel, amiben a bal lábam eltört lábtenisz közben három helyen. Kipróbáltak mindenféle terápiát, hogy gyorsan rendbejöjjek, én is hiú voltam, mindenáron győzni akartam, de már nem lett soha olyan jó a lábam, mint előtte.
Úgy ahogy helyrejöttem, de így nem nagyon akartam már versenyezni, csak a társak unszolására indultam el egy romániai nagy versenyen is, ahol 8. lettem. Ez volt a végső lökés, hazajöttem és írtam egy levelet az illetékeseknek, hogy nem indulok az olimpián, mert nincs esélyem nyerni így. Ezt követően jöttem ide, Fehérvárra, 1978-ban ha jól emlékszem.
- Tehát valójában itt indult az edzői pályád?
- Itt. Én hoztam létre itt a megyében akkoriban az egyetlen súlyemelő szakosztályt a helyi Építők égisze alatt. Adtak egy lakást, s megteremtették az alapfeltételeket a munkához, aztán volt egy kis terem a pincében, ahol a súlyemelés mellett Body Buildinggel is foglalkoztunk. Sikeres projektként válogatottakat edzettünk, tehetségeink is akadtak, szerettem csinálni.
- Mi az ami itt tartott Fehérváron? Hiszen korábban említetted, hogy több ajánlatot is kaptál, de az itteni terem szimpatikusabb volt a többinél. Valóban ez döntött?
- Nagyjából igen. elkezdtem tanítani is az Árpád Szakmunkásképzőben, de hiányzott az emelés, ezért elindultam masters versenyeken az öregfiúk között, itt is szereztem világbajnoki bronzot, pedig aranyra pályáztam. Fél éves felkészülés után jöhetett a vb, ketten-hárman készültünk erre, s jól is szerepeltünk ezeken a versenyeken, a Gyolcsos Feri és a Bódis-Szabó Katinka is nyert érmeket szép számmal. Ne feledkezzek meg a csákvári tevékenységemről, ott egy kis teremben fiatalokkal foglalkoztam.
- Majd visszatértél Fehérvárra, folytattad a munkát az FRC-nél a rögbiklub színeiben.
- Igen.
Bajban voltam, mert az Alba Regia Építőknél megszüntették a súlyemelő szakosztályt, s munkát kellett keresni. Végül egy iskolában helyezkedtem el, s 11 évig ott dolgoztam ipari tanulókkal. Jól ment a munka, eredményesek voltunk, segítettek is a vezetők, biztosították a feltételeket. De aztán nem tudom mi történt, de ennek is vége lett, így hazamentem Zámolyra, ott vettem házat, s a feleségemmel, Balogh Györgyivel máig ott élünk, van három gyermekünk. Atlétaként, futásban szerepelt feleségem is olimpián, Münchenben, számos ob aranya van, csúcsokat döntött.
Itt, ahol most beszélgetünk, ebben a kis helyiségben alakítottunk ki egy edzőtermet. Én szerettem volna nagyobbat, jobbat, de a Gyolcsos Feri nem akart vagy nem tudott, mindenesetre neki a rögbi már az első. Egyébként egészen jó kis csapatunk volt, igazán eredményes versenyzőkkel. Ma már csak segítgetek, de a Bódis-Szabó Katinka és a férje viszi már a szakosztályt.
- Katinka például - ha már említetted - igazán eredményes versenyző a masters korosztályban. Nevezhetjük őt az utolsó igazán sikeres Bakos-tanítványnak?
- Azt hiszem, igen. Erről jut eszembe, hogy a magyar súlyemelés nagyon jó volt a 60-as évektől a 80-as évtizedig, eleinte még három fogásnem, majd kettő volt. A doppingesetek miatt gyengült meg a sportág hazai szinten. Ebben élen jártak az oroszok, bolgárok, ők is gyengültek, de nem annyira, mint mi. Büszke vagyok a feleségemre is, Balogh Györgyire, aki ugyancsak remek sportoló volt, rengeteg versenyt nyert, csúcsokat futott. Van szép házunk, kertünk Zámolyon és szépen, nyugodtan éldegélünk. Akadnak betegségek is, de ezeket leszámítva, amit kell el tudom otthon végezni. Sokan nem hiszik el, mennyi idős is vagyok, hetven-hetvenötnek néznek a legtöbben, de vigyázok magamra, céltudatosan étkezem is.
- Talán elárulhatjuk, hogy már betöltötted a 83. életévedet is. Egyébként egy elégedett 83 éves vagy?
- Persze, a feleségem igen jól főz, élvezzük az életet, kirándulunk, jövünk-megyünk, utazunk ide-oda, úgyhogy elégedett vagyok.
