Müller Csaba: Kovács Feri bácsi délelőtt szólt, hogy este menjek, játszom a felnőtt csapatban
Müller Csaba: Kovács Feri bácsi délelőtt szólt, hogy este menjek, játszom a felnőtt csapatban
Müller Csaba: Kovács Feri bácsi délelőtt szólt, hogy este menjek, játszom a felnőtt csapatban- Mikorra datálhatjuk azt az időpontot és hol történt, amikor először szerelembe estél a sporttal?
- Szerintem mióta a lábamat először fel tudtam emelni, azóta kergetem a labdát, mindig szerelmem volt a labda, már óvodás koromban rengeteget fociztunk, azóta is még a barátaimmal összejárunk és eljátszogatunk néha. Hát, hogy konkrétabban mikor kerültem úgy a labdarúgás közelébe?
A Vasvári gimnáziumba felvételiztem testnevelés tagozatra, akkor a néhai Csiszár Guszti bácsi látta, hogy a bal lábam elég jól működik, elhívott egyből a Videotonba és akkor ott is ragadtam, úgyhogy végigjártam ott az utánpótlást, aztán a felnőtt csapatba is bekerültem, de én közben elmentem egyetemre, a testnevelési egyetemet elvégeztem, utána kerültem vissza gyakorlatilag a Vidibe,
majd edzősködtem, röviden így ennyi.
- Picit még maradjunk a kezdeteknél. Abszolút a foci volt az első neked gyerekként? Tehát rögtön a labdát kergetted vagy volt más sport ami felé kacsintgattál?
- Imádtam ping-pongozni, abban is jártam - akkor még úttörő olimpiának hívták - versenyekre. Ami gömbölyű volt azt szerettem, de egyébként én egy kis faluból származom, ott egy pedagógus családba születtem bele, nekünk nem nagyon volt más sportolási lehetőségünk, mint a futball, reggeltől estig nyomtuk a játékot. Tényleg annyi volt, hogy reggel bementünk az iskolába, majd utána estig, amíg be nem sötétedett, fociztunk. Ez volt a fő irányvonal.
- Enyingen születtél, de a kis falu nem Enying volt, ahol felnőttél.
- Igen, gyakorlatilag azért, mert Enyingen volt a szülőotthon. Mezőszentgyörgyről származom, egy Lepsény melletti faluból, a szüleim ott tanítottak a helyi iskolában. Enyingen volt a szülőotthon, úgyhogy odavittek bennünket. Azért a többes szám mert van egy ikertestvérem, aki szintén fiú, de ő nem sportolt soha. Én a sportnál ragadtam, ő a műszaki pálya irányába ment.
- Viszont láttam a Facebookon, hogy a ház körüli munkákban elég jól tudtok együtt dolgozni a testvéreddel. Favágás, keti meló, stb. A fotók árulkodnak...
- így van. Favágás is előfordult már. A szüleink révén van egy balatoni nyaralónk és egy gyümölcsösünk amit a testvéremmel azóta is művelünk, mióta a szüleink már nem élnek, de van ott egy kis boros pince, gyümölcsfák, szőlő, és most már a fiaink is csinálják velünk együtt, már őket is megfertőztük ezzel, de igen, szeretjük ezt a kis kikapcsolódást.
- Mikor lettél először igazolt labdarúgó? Említetted Csiszár Guszti bácsit (Csiszár István, a Videoton legendás utánpótlás vezetője), nyilván az ő ténykedése terelt a Vidi felé. Emlékszel arra, hogy ki volt az első edződ?
- Igen, ez
1979-80-ban történt, amikor én bekerültem a középiskolába. A Majoros Géza volt az első edzőm, nála játszottam a serdülőben, aztán jött a Borbély Laci bácsi, majd a Szabó Karcsi, aki gyakorlatilag nekünk a második apánk volt az ifiben. Imádtuk, én nagyon sokat kaptam tőle, jelentős mértékben neki köszönhetjük, hogy mindenünk volt a futball. A Szabó Karcsi bácsi nagyon jelentős személy az életünkben. Az akkori csapattársaim nevében is mondhatom ezt,
de az enyémben mindenképpen.
- Már egészen fiatalon küldetés volt számodra, hogy a testnevelői pálya felé orientálódj?
- Igen, hiszen pedagógus családból származom és bár szerették, hogy sportolok, de mindig mondták a szüleim, hogy tanulni kell, mert mi van ha megsérülök, vagy bármi eltérít a sporttól? De csak picit irányítottak, hogy én a gimnázium elvégzése után menjek a tanári pálya felé, de ez csak a testnevelési egyetem lehetett. Akkor főiskola volt még egyébként névleg, de már egyetemnek számított, és fel is vettek. Akkor nekem nagy szomorúságomra el kellett mennem az egyetemre, de utólag persze tudom, hogy ez nagyon jó döntés volt akkor. Előtte el kellett menni egy évre katonának és be kellett vonulnom. Akkor már játszottam a Videoton felnőtt csapatában. Emlékezetes volt a belépőm a nagyok közé: edzőmeccs volt a Celta Vigo ellen a Stadionban. Az ifiből kikerülve azt hittem, hogy most már helyem lesz a csapatban, a keretben, erre felvettek és be kellett vonulni katonának.
- Tegyük hozzá gyorsan, hogy akkor még olyan respektje volt a Vidinek, hogy például egy spanyol csapat, a Celta Vigo jött edzőtáborozni ide a nyáron és edzőmeccset játszott a Vidivel, de említhetném a Málaga csapatát is, amely szintén itt töltött egy hetet, vagy talán kettőt is a nyári felkészülése során.
- Ez így volt pontosan.
A Vigo elleni meccs napján Kovács Feri bácsi délelőtt szólt, hogy este menjek ki, mert játszom a felnőtt csapatban! Hát ott madarat lehetett volna velem fogatni. 1-1 lett az eredmény egyébként, úgy, hogy végig játszottam a meccset,
nekem az nagyon nagy élmény volt szintén.
- Valóban ez volt az első felnőtt meccsed egyébként?
- Igen, igen! És aztán felvettek katonának, így a honvédségi időszakom alatt az NB III-ban fociztam.
- Ez hol volt, melyik katonacsapatban?
- Tatán. Ott "állomásozott" egy NB III-as csapat, amelyben akkor fociztam, utána pedig a testnevelési főiskola csapatában. Egyébként mindig az volt a vágyam, hogy én a Vidiben focizhassak, és akkor amikor végeztem, hál' Istennek az akkori elnök, Brávácz Ottó visszahívott, így akkor itt fociztam a felnőtt csapatban még három évig.
- Mennyire volt törés a főiskolai évek alatt az, hogy nem a Vidiben játszhattál, nem egy élvonalbeli csapatban, hanem idézőjelben "csak" a TF csapatában?
- Hát az biztos, hogy nem ugyanott lettem volna, ha továbbra is egy NB I-es felnőtt csapattal tudok készülni, úgyhogy szerintem ez eldöntötte, hogy nekem a labdarúgó pályafutásom már nem futhat akkorát, mint mondjuk ha maradtam volna a Vidiben, de nem megyek egyetemre. Mindenesetre utólag azért nem bánom ezt, hogy mégis úgy döntöttem, hogy legyen egy diplomám és aztán mellette amennyi foci még benne van azt megpróbáltam kihozni belőle, szerintem ez jó döntés volt.
- Amikor visszakerültél a TF után Fehérvárra és kinyílt az öltöző ajtaja a Sóstón, akkor kik ültek ott az öltözőben? Kik voltak a nagy nevek, a sztárok?
- Az akkori hazai mezőny egyik legjobbját alkották:
Petry Zsolti, Horváth Gábor, Emmer Laci, Petres Tomi, Csucsánszky Zoli, Máriási Zsolti, tehát nagyon jó labdarúgók voltak akkor a Vidiben, nagyon jó csapatot alkottak. Kaszás Gábor volt az edzőnk, aki sajnos aztán félévkor halálos autóbalesetet szenvedett.
Nagyon sajnáltam, igazi, focinak élő szakembert vesztettünk el személyében.
- Ez az után az emlékezetes szezon után volt, amikor a Videoton majdnem bajnok lett, ugye akkor jöttél vissza a TF-ről. Az 1989-90-es szezonról beszélünk, és ez ugyanaz a nagyon jó Vidi volt, amelyik az előző évben majdnem bajnok lett. Minden addigi és későbbi pontszámítás szerint az lett volna, csak az abban az évben érvényes pontszámítás szerint nem... Mégis ez a következő szezon valahogy nem jött össze. Az első félévben - még Kaszással - is botladozott a csapat, a másodikban is hiába jött Mezey Gyuri bácsi, nála sem nagyon egyenesedett ki a gárda, a középmezőnyben végeztetek. Összességében véve neked azért kellemes és felejthetetlen élmény lehetett abban a Videotonban játszani.
- Mindenképpen. Eleve, hogy az NB I-ben játszhattam és bár nem voltam egy standard kezdő játékos, de csereként többször pályára léptem. Sőt, amikor a Horváth Gabi megsérült ősszel, akkor egy pár meccset kezdőként is végigjátszottam, úgyhogy nekem nagy élmény volt a Kaszás Gabi, meg a csapat is. Egy biztos, hogy tényleg nem úgy ment a csapatnak, mint ahogy a előző évben volt. Akadtak személyi problémák is itt, tudtuk jól, aztán a Gabi bácsi halála nagy törést jelentett, viszont jött egy olyan szakember utána, dr. Mezey Gyuri bácsi meg a stábja, hogy azt mondtam, Magyarországon szakmailag gyakorlatilag nem hiszem, hogy lehetne felkészültebb edzőt találni nála, és az is nagy élmény volt szakmailag, hogy hogyan épített csapatot, hogyan dolgoztunk az nagyon meghatározó volt.
- Vidiben töltött évek után aztán akkor kerültél ismét reflektorfénybe, amikor a Gázszerbe igazoltál. Mesélj erről egy picit.
- Gyakorlatilag én ahogy abbahagytam a Vidiben, akkor elkezdtem tanítani, illetve mellette edzősködni a Vidi utánpótlásában, s az akkor VelenceToursnak hívott csapatba elmentem játszani is.
- Ezt akkor már levezetésnek szántad ezek szerint.
- Igen, mert focizni még akartam.
Fiatalember voltam, megműtötték ugyan a térdemet kétszer is, de mindenképpen akartam még játszani mert a foci volt az igazi szerelmem, de tényleg ez a munka mellet csak egy harmadik lépés volt és akkor a VelenceTours-ból lett két év után a Gázszer, amikor a Németh László elnök úr megvásárolta, ő lett a tulajdonos, az elnök. Akkor elindult ez a Gázszer történet, ami azóta is párját ritkítja. Négy éven keresztül osztályokat lépve az NB I-ig mentünk, bár én NB III után kiszálltam a játékból, de pályaedzőként a Hartyáni Gabi mellett dolgoztam tovább a csapatnál. Nagy élmény volt így is végigélni ezt az egészet, ahogy végigmeneteltünk, miközben sokan azt sem tudták az országban, hogy mi az hogy Gázszer? Kik ezek, honnan jöttek?
Aztán gyorsan megtanulta mindenki, mert amíg létezett, példát mutatott a hazai futballban.
- Mennyire volt tudatos döntés a részedről, hogy az NB III után már a szakmai stábban folytattad, nem játékosként? Ez tervezett dolog volt, vagy úgy jött, hogy mondjuk a Hartyáni Gabi azt mondta, hogy figyelj Csabikám szeretlek, kedvellek, de inkább dolgozz mellettem a pálya helyett a pálya szélén.
- Nem, ez tudatos döntés volt, és nem a Gabi bácsi mondta nekem ezt, hanem tudtam, hogy mivel a Viditől is azért jöttem el mert volt két térdműtétem és tudtam, hogy a rendszeres, mindennapos terhelést nem bírja a lábam. Csak kínlódás lett volna, ha erőltetem. Én ott tudtam, hogy nekem ebből ki kell lépnem. Akkor még egyébként a Vidi utánpótlásában is dolgoztam, miközben az NB III-ban játszogattam, de amikor felkerültünk az NB II-be, akkor mondták, hogy kell egy pályaedző a Gabi bácsi mellé, ő pedig engem kért meg és akkor eljöttem a Vidi utánpótlásától, de a tanítás még megvolt egy évig. Később azt is abba kell hagynom, miután feljutottunk az NB I-be, már nem fért volna bele másképp.
- Az edzősködést tekintve mekkora lökést adott, hogy Mezey Gyuri bácsitól leshettél el dolgokat, vagy éppen Hartyáni Gábortól és Kaszás Gábortól?
- Nagyot, ez nem kérdés. Egyébként volt egy kis füzetem abba írogattam, hogy milyen edzés feladatokat végzünk, hogyan építi fel a dolgokat, úgyhogy a Gyuri bácsinak és a többinek is feljegyeztem a módszereit, hogy hogyan épült fel egy hét munkája, illetve egyáltalán a felkészülések, én nyitott szemmel jártam amennyire lehetett, és próbáltam tőlük ellesni ezt-azt. Láttam, hogy magyar, profi körülmények között, hogyan dolgoznak ők.
- Ki vagy kik gyakorolták rád a legnagyobb hatást az edzőid közül?
- Ahogy már mondtam,
a Szabó Karcsi biztos, hogy köztük van, ő nagyon nagy hatással volt rám, a Hartyányi Gabi bácsi szintén, akinek a precízségét, pontosságát mindenképpen példamutatónak tartom, és ezért is tudtunk olyan sikeresek lenni, mert ő minden részletre nagyon odafigyelt és mindig tudta, hogy hol és hogyan edzünk, mit csinálunk, mit fogunk csinálni. A Gyuri bácsinak a szakmai felkészültsége szintén nagy hatással volt rám, a Kaszás Gabinak pedig a fanatizmusa, ő egy fanatikus edző volt és ott nem lehetett mellette lazsálni. Mindig teli volt energiával, neki ezért is fontos szerepe jutott a csapat sikereiben.
Mindenkiben volt valami, amiből lehetett tanulni.
- A testnevelő is egy szakma, nem is akármilyen, hiszen a jövő generációját formálod fizikálisan és mentálisan is. Mi volt számodra a tanári pálya során a legnagyobb kihívás a gyerekekkel való munka folyamán, illetve mit érzel a legnagyobb sikerednek ebben a tekintetben?
- Én a Tóvárosban kezdtem el tanítani testnevelés tagozaton és az úgy épült fel, hogy gyakorlatilag az első osztályos tesi tagozatos osztályok amikor beléptek az óvodából az iskola kapuján, akkor már mi tanítottuk őket. Hogyan lehet dolgozni egy "zsák bolhával", hogy mit kell, hogyan lehet őket mozgatni és ott is a kollégáktól egyébként rengeteget láttam, de ami szenzációs volt abban a korosztályban, hogy ott mindegy volt, hogy mit csinálunk, azok a gyerekek éltek-haltak érte. Nem kellett motiválni őket.
A gimnáziumba átkerülve megint más korosztályok vannak és másképp kell hozzáállni, főleg az utóbbi időben mert látjuk, hogy mekkora változáson mennek át pillanatok alatt a fiatalok és hogyan lehet őket megfogni úgy, hogy ne egy nyűgnek gondolják a testnevelést, hanem tényleg érezzék, hogy mozognak, meg tanuljanak valamit.
Mellette a sportból akár a sportágaknak a felépítését, vagy bármelyik történetét, vagy hogy úgy gondolják, hogy eljönnek testnevelésből érettségizni, mert szeretnének a sporttal tovább tanulni, úgyhogy a különböző korosztályoknak mindig más a kihívás. Én végigjártam a szamárlétrát ebben a tekintetben, nagyon fontos, hogy az ember tudja, milyen korú gyerekek vannak a kezében, mert nem lehet rájuk húzni ugyanazt a sémát, de nem lehet mindig ráhúzni például ugyanarra a korosztályra sem, mert más összetételű osztály jöhet, figyelni kell, hogyan reagálnak a gyerekek. Hogyha az előző módszer nem sikerült, akkor lehet, hogy máshoz kell nyúlni, úgyhogy szinte mindig változik évről-évre a dolog és hát képben kell lenni, hogy hogyan nyúlok hozzá mert előfordul, hogy az ember azt mondja, hogy ez nem jött össze, nem ezt kellett volna csinálni, s akkor változtatni kell.
- Mennyire vagy kifejezetten foci specifikus testnevelő tanár?
- Annyira, hogy a fiúk szerencsére imádnak még mindig focizni. Járunk azért diákolimpiai versenyre. A kollégáimmal beosztjuk, hogy melyik sportágat ki felügyeli, úgyhogy nekem a foci maradt érthetően, ebből a szempontból még a foci megmaradt vezető sportágnak.
- A tehetséggondozás, hogy megy egyébként például a Vasváriban? Ha láttok 16-17-18 éves gyerekben tehetséget, akkor van kapcsolat az egyesületekkel, oda lehet szólni, hogy figyelj, van itt nálam egy srác akit én tanítok és nagyon ügyes, nézzétek meg. Van ilyen? Létezik még ilyen?
- Előfordul, egyébként hetedikes korukban kerülnek ide. Ha valaki akkor akar már választani sportágat, egy kicsit kicsúszott az időből, de lehet, hogy akkor nem a csúcs egyesülethez kerül, hanem egy kicsit alacsonyabb szinten működő egyesülethez irányítjuk és ott sportolhat.
- Ha még egyszer végig mehetnél az életpályádon, akkor körülbelül ugyanezt választanád?
- Valószínű. Aztán, hogy a sors merre dobna, azt most nem tudom megmondani de nagyvonalakban biztos, hogy ugyanígy döntenék, mert általában hosszútávon a döntéseim igazoltak engem, hogy mégis jól gondolkodtam, hogy merre, mikor, hogyan tovább.
- Mondhatjuk, hogy amit elértél és befutottál a pályán az elégedettséggel tölt el.
- Igen, én úgy gondolom, hogy elégedett ember vagyok és teljesen jól érzem magam a bőrömben.
