Aki rálelt a királyi párra
Aki rálelt a királyi párra
Aki rálelt a királyi párraÖsszefutottak a szorgos legények, megtisztították a kőlap tetejét, és tudták, az ő munkájukra most egy darabig nem lesz szükség, mert sír az, méghozzá nem is akármilyen! S már hívták is a tudós embereket, nézzék meg a márványsírt.
Valahogy így történhetett 1848. december ötödikén. Négy nappal később Kossuth Hírlapja elsőként így számolt be a történtekről: „Artézi kút ásatván Fejérvárott, ott, hol monda szerint a régi híres egyház állott, egy ép sima márványkoporsóban egy egész holt teteme fején aranyozott finom ezüstből készült és négy görög alakzatú kiálló kereszttel ellátott koronát, arany szövetű selyem-fátyol maradványt, és ritka szépségű rubinköves aranygyűrűt, a rubinba angyalt vésve, találtak. Mindez a múzeumba küldetett, sőt mivel a felnyitott koporsó mellett még más három hasonló márványkoporsó látszik, a hatóság ezek felnyitásához a tudós Érdi János urat (Luczenbachert) hivatta meg, és így valószínűleg az Árpádok nemzetségének egy egész ága fog tetemeiben és eleven emlékezetben napvilágot látni.”
Ő az az Érdy János, aki ekkor Székesfehérvárra sietett, és beazonosította III. Béla magyar király és felesége, Antiókiai Anna királyné földi maradványait. Születéséről és nevéről Nagy Iván akadémiatag 1871-es Emlékbeszéd Érdy János felett című írásában olvashatunk: „Elhunyt tagtársunk – ősei nevén Luczenbacher – utóbb Érdy János, becsületes szülőknek Luczenpacher Józsefnek és Czeczkó Máriának fiok 1796. september 19-én Hont-megyében az Ipolynak a Dunába befolyásánál fekvő Szob helységben látta először a napvilágot – és testestől lelkestől magyar volt.”
Luczenbacher János nevére ugyan büszke volt (bár édesapja valóban Luczenpacher volt, ugyanis a keresztségnél nevét elértették, és rosszul keresztelték), de az 1800-as évek első felében nem csengett szépen a flamand eredetű elnevezés. Akarta is, nem is megváltoztatni a nevét, egészen 1847-ig, amikor az akkor még Fejér vármegyéhez tartozó Handsabéken – magyarul Érdnek nevezett helyen – meg nem találta azokat a pogány sírokat, amelyekről legismertebb tanulmányait írta. Ekkor döntött úgy Luczenbacher János, hogy az ásatás helyszínének magyar nevét veszi magára, és az új keresztség 1848. június tizennyolcadikán meg is történt, és onnantól Érdy Jánosnak hívták, de – ismerve a névváltoztatás történetét – ahogy Kossuth Hírlapjában, úgy más helyeken is előfordult, hogy Érdi János néven illették. Ő maga viszont Érdyként jegyezte műveit.
A Luczenbacher gyerekek tizenegyen voltak testvérek, közülük a mi hősünk kétszázharminc éve harmadikként született. János Vácon és Esztergomban tanult a gimnáziumokban, majd papi pályát választott, s lett Nagyszombaton a bencések tanulója. Érdekesség, hogy az itteni könyvtárban akadt a kezébe a magyar nyelven íródott legendacsokor, amit ő egységesített és vonta össze egy gyűjteménnyé. Ezt ismerte meg a magyar tudomány Érdy-kódex néven.
A bencés rend tagjaként jutott el a győri akadémiára, ahol bölcseletet tanult. A rendi kötöttségeket hamar feladta, és már polgáriasodva szerzett jogi doktorátust. Érdyt jobban vonzotta a múlt és a tanítás, semmint hogy jogászként élje az életét. Ennek volt köszönhető, hogy Horvát István bevonta Érdy Jánost a Tudományos Gyűjtemény feladataiba. Itt találkozott a számára életet jelentő numizmatikával, majd belekóstolt a régészet izgalmas világába, az őstörténet kutatásaiba. Az érmek, pénzek mellett odaadással vizsgálta a pecséteket és okleveleket, azok átalakulásait és történeteit. Tanulmányai, elemzései révén hamar felfigyeltek rá: a Magyar Tudományos Akadémia két évvel tényleges működésének kezdete után levelező, majd hat hónappal később rendes tagjai sorába vette Érdy Jánost 1832. szeptember kilencedikén. 1939-től az MTA Éremgyűjteményének őrévé tették, 1846-tól pedig a Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárának őre lett, egészen nyugdíjazásáig.
A tizenkilencedik századi kiadók reneszánszukat élték a könyvpiacon, amit Érdy János is gyarapított tisztességgel. Tucatnyi saját kötete, könyve jelent meg, mellette fordítások, átdolgozások, mértéktelen szakcikk és tanulmány jellegű kiadvány. A Politikai Újságok 1855. február tizennegyedikén megjelent számában olvasható: „Szent István első magyar király életirata. Hartwig regenszburgi püspök szerint a magyar nemzeti múzeumban őrzött frankfurti codexből átirta és forditotta Dr. Érdy János. 4-rét. 2 képpel. Kötve ára 1 ft. 30 kr. pp.”, ami Érdy egyik könyvének hirdetése volt.
Számunkra Érdy János személye azért fontos, mert ő azonosította azt a III. Béla magyar királyt, aki uralkodása alatt bevezette a királyi kancelláriát, és ezzel megerősítette Székesfehérvár politikai és kulturális központi szerepét. III. Béla megújította és kibővítette az akkor kétszáz éve álló Nagyboldogasszony-bazilikát, hazánk koronázótemplomát, melynek szentélye köré új kerengőt építtetett. Székesfehérváron hunyt el nyolcszázharminc évvel ezelőtt, 1196. április tizenharmadikán, és itt is temették el felesége, Antiókiai Anna mellé.
Érdy János azonosításának hatalmas jelentősége volt és van ma is, hiszen III. Béla földi maradványainak genetikai vizsgálatával idén sikerült II. (Vak) Béla király csontjait is azonosítani. Így könnyen lehet, hogy Székesfehérváron még sor kerülhet királyok újratemetésére!
