Újabb utcák a nagy fehérvári útfelújítási programban!
Újabb utcák a nagy fehérvári útfelújítási programban!

Hamarosan kezdődhet a Bébic utcai szabadidőpark fejlesztése is.

Nagyszabású útfelújítási program részleteit jelentette be Cser-Palkovics András még az év elején, aki most a közösségi oldalán tudatta: a pénzügyi bizottság újabb közbeszerzéseket zárt le, így hamarosan újabb beruházások is elrajtolhatnak:

A Saára Gyula program keretében megújul a Hársfa utca, a Fenyőfa utca, valamint a Topolyai utca

Indulhat a munka a Palotai úton is, ahol a Szent Gellért utca és a Kereszttöltés út közötti szakasz újul meg

A Bébic utcai szabadidőpark esetében pedig hamarosan megkezdődhet a 600 méteres rekortán futópálya, a bringás pumpapálya és az új kosárpálya építése

Több helyszínen már jelenleg is zajlik a munka az év elején bejelentett, negyvennél is több elemet tartalmazó csomagból. Ez a program a város nagy gyűjtőútjait, a közösségi közlekedés számára kiemelt jelentőségű, illetve a városrészek közlekedése szempontjából fontos utakat, valamint több olyan, régebb óta felújításra váró lakóövezeti utcát is érint.

Ennek részeként már márciusban elkészült a Nyárfa utca rekonstrukciója, és jelenleg is zajlik – mintegy 500 millió forintos költséggel – a Nagyszombati utca Zsolnai és Budai út közötti szakaszának felújítása. 
Ez a beruházás a vízközművek kiváltásával kezdődött meg az érintett 800 méteres szakaszon, amit majd a felújítás követ: kicserélik az ivóvízvezetéket, kiszélesítik az utat, járda épül és a burkolaton irányhelyes kerékpársávok is helyet kapnak. Az Aranybulla-sétánynál pedig autóbusz-megállóhelyeket és kijelölt gyalogos-átkelőhelyet is kialakítanak.

Az újabb felújítások részletei

A Saára Gyula program részeként most újabb utcák esetében választották ki a nyertes kivitelezőt a Pénzügyi, Költségvetési, Jogi Szakbizottság legutóbbi ülésén. A pályázati kiírásra az előzetesen becsült költségeknél szerencsére kedvezőbb ajánlatok is érkeztek.

A Hársfa utca esetében nettó 17,2 millió forintból megtörténik az út teljes kopórétegének felújítása, ugyancsak megújul a betonlapos járda és kicserélik a töredezett folyókákat, árokburkoló elemeket is. Az egyik oldalon az árkokat lefedik, így a közlekedés, várakozás is könnyebb lesz az utcában. A Fenyőfa utca – mintegy nettó 11 millió forintból – szintén új kopóréteget kap, valamint a csapadékvíz-elvezető rendszer burkolathibáinak javítása is megtörténik.

A friss döntésnek köszönhetően a Palotai út városból kivezető szakasza is megújulhat a Szent Gellért utca és Kereszttöltés út között, nettó közel 94 millió forintból. A felújítás során elbontják a megbomlott aszfaltréteget, ahol szükséges, ott javítják a pályaszerkezetet és megtörténik az aknafedlapok cseréje is.

Szintén megkezdődhet a Topolyai utca rekonstrukciója: nettó 85,5 millió forintból az utca teljes szakaszán új kopóréteget terítenek le, valamint egy gyalogos-átkelőhelyet is létesítenek a Palánkai utcánál. A Verseci út felőli szakaszon pedig a burkolaton parkolósávot jelölnek ki.

A Szakbizottság kiválasztotta a Bébic utcai szabadidőpark fejlesztésének kivitelezőjét is, amely valamivel több mint nettó 102 millió forintból válhat valóra. A területen az Országos Futópálya-építési Program támogatásával és városi önrésszel egy 600 méteres futópályát építenek meg, s ugyancsak sikeresen pályázott Fehérvár az Országos Bringapark Programban egy új pumpapálya megépítésére, ami – városi önrésszel kiegészülve – szintén itt valósul meg. Mindezeken felül új szabadtéri kosárpályája is épül az MKOSZ támogatásával a Bébic utcai szabadidőparkban.

Cser-Palkovics András polgármester posztját itt olvashatják:

Borítókép: szekesfehervar.hu
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek