Kinevezték a Székesfehérvári Tankerületi Központ új igazgatóját
Kinevezték a Székesfehérvári Tankerületi Központ új igazgatóját
Kinevezték a Székesfehérvári Tankerületi Központ új igazgatójátA 60 tankerületi központból 55 élére neveztek ki új vezetőt, öt tankerületben pedig a Klebelsberg Központ új pályázatot ír ki.
Az augusztusban meghirdetett felhívásra összesen 567 pályázat érkezett, amelyek közül Lannert Judit tájékoztatása szerint 424 felelt meg a feltételeknek. A Klebelsberg Központ hétfő este nyilvánosságra hozta az új tankerületi igazgatók teljes névsorát, ami itt érhető el.
A Székesfehérvári Tankerületi Központ új igazgatója Dr. Liedermajerné Dr. Szécsi Mária lesz, aki november 5-én áll majd munkába.
Dr. Liedermajerné Dr. Szécsi Mária jelenleg a Székesfehérvári SZC Deák Ferenc Technikum És Szakképző Iskola és a Vasvári Pál Gimnázium matematika tanára, korábban az Székesfehérvári SZC Árpád Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban dolgozott. Az új tankerületi igazgató a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán diplomázott matematika - technika szakon, majd az Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karán jogi diplomát is szerzett.



