7 évnél régebbi cikk

Tegyél a biztonságos közlekedésért!
Fehérvár Médiacentrum fotójaTegyél a biztonságos közlekedésért!

Teljesen mindegy, hogy gyalogosan, biciklivel, busszal vagy autóval jössz-mész, a közlekedési szabályok betartása mindenkire egyaránt vonatkozik. Saját, valamint a többiek biztonsága érdekében tehát érdemes időről-időre frissíteni tudásod, akár az alapoktól kezdve.

A közlekedési előírásokat általában csak autóvezetés idején tanuljuk meg rendesen, ekkor kérik számon őket, a vizsgák után pedig folyamatosan alkalmaznunk kell a tanultakat. Azonban, ha valakinek ez kimarad, vagy csak később jut el a jogosítvány megszerzéséig, akkor roppant kevés hangsúly és figyelem helyeződik e szabályok elsajátítására. Éppen ezért jó, ha már gyermekkorban megtanulhatóak az alapok, és az elméleti, bebiflázós tesztek mellett gyakorlatban is kipróbálható a biztonságos közlekedés.

A székesfehérvári Bregyó Sportközpont idén nyáron is otthont ad a Napraforgó Városi Napközis Tábornak, ahol többek között baleseti- és bűnmegelőzési foglalkozásokat is tartanak a gyermekeknek. A foglalkozás két részből áll: egy kerékpáros ügyességi pályából, valamint egy kirakósból, ahol a KRESZ-táblákat rakhatták ki  a gyerkőcök. 

Az ügyességi pályán a bólyák közti szlalmozással, éles kanyarok bevételével és további trükkös helyzetek megoldásával tesztelhették tudásukat a napközisek.  

 Amellett, hogy a gyakorlatok által a gyerekek tudása gyarapszik a biztonságos közlekedésről, felmérhetik és fejleszthetik ismereteiket, képességeiket, valamint betekintést nyerhetnek a rendőrség munkájába is. 

 Az ügyességi pályán való kerképározás egy fehérvári rendfenntartó, Májer László rendőr százados irányításával zajlott, aki segítette a kicsiket ha elakadtak, és kijavította a felmerülő hibákat a helyes indulást, kanyarodást, megállást illetően.

Készül a STOP tábla.

A gyalogos átkelőre, illetve az azt jelző táblára nem csak az autósoknak kell figyelniük.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek