Amikor Csoóri Sándor Fehérváron járt...
Amikor Csoóri Sándor Fehérváron járt...
Amikor Csoóri Sándor Fehérváron járt..."Nyöszörgő villamosokon
s elszabadult utcáin Budapestnek,
jönnek elém márványos arccal,
akik magukban beszélgetnek."
Én már ahhoz a generációhoz tartozom, aki úgy tanult, hogy az osztályterem falán Petőfi Sándor, Csokonai Vitéz Mihály, Weöres Sándor és József Attila portréja mellett ott volt Csoóri Sándoré is. Már akkor tudtuk, hogy Csoóri nagy költő, pedig még nem is olvastunk tőle semmit, csak hát kint volt a falon, az pedig ugye, nem sokaknak adatik meg. Kicsiként persze azt sem tudtam, hogy a bácsi a képen még él, annyira magával értetődő volt, hogy akinek portréja van a falon, az biztos a régi idők nagyjai közé tartozik. Szépen lassan tudatosult bennem, hogy nem, nem csak a régi idők előtt tisztelgünk, hanem a velünk és a köztünk élő legendák előtt is. És ilyen legenda volt (számomra legalábbis) Csoóri Sándor. Neve már akkor fogalomként jelent meg gondolataimban, amikor gimnazista lettem, később pedig már valóban úgy is tekintettem rá. És akkor még nem is sejtettem, hogy egyszer lehetőségem nyílik arra is, hogy interjút készítsek vele.
"Első szerelmem, hold-leány,
te más egekre szálló,
parázsló tenyerembe
mernél-e még zuhanni?"
Pont itt, Fehérváron. Úgy emlékszem, 2005-öt írtunk. A 75 éves Csoóri Sándort köszöntötte a Vörösmarty Társaság. Bakonyi István, a kulturális társaság akkori elnöke, és Bobory Zoltán, a mostani vezető is méltatta a Kossuth-díjas költőt, aki az ünneplés előtt a Vajda János Könyvesboltban dedikálta a Visszanéztem félutamról és az Ünnep a hegyen című köteteit. Én pedig egyrészt a Fehérvár TV kulturális híradójába készítettem interjút a költővel, másrészt dedikáltattam is az előbb említett könyveket vele. Azokat a könyveket, melyek éppen a héten kerültek a kezembe ismét. Két költözésem között ugyanis egy dobozban pihentek, mintha csak megfeledkeztem volna róluk.
"Mint kerek betonkeverő,
forog ottfönn a nyári Nap,
dőlnek belőle remegő,
finom szemcséjű sugarak."
Csoóri műveiről azonban nem lehet „csak úgy” megfeledkezni. Sorain nem lehet „csak úgy” átlépni. Gondolatain nem lehet „csak úgy” átsiklani. Ezek mind az emberrel maradnak s elkísérik akkor is, amikor nem is számol velük és akkor is, ha nem számít rájuk. Így marad velünk (s a tőle idézett sorok által) örökre Csoóri Sándor, zámolyi születésű, Kossuth-díjas író, a Nemzet Művésze…
"Tompán fehéredik a tó a domb alatt,
mint ledöntött sírkő a napsütésben."
