8 évnél régebbi cikk

Cukrászcsodák születtek az FMC sütiversenyére, egy 9 éves fiú is remekelt
Fehérvár Médiacentrum fotójaCukrászcsodák születtek az FMC sütiversenyére, egy 9 éves fiú is remekelt

Szombaton, délután 1 órakor került sor az FMC sütiversenyének, a Fenyő Mellé Cukiságnak a döntőjére. A Városház téren, az adventi színpadnál felállított padok mellett egy kisebb tömeg és mintegy harminc cukrászcsoda várta az eredményhirdetést, hogy eldőljön, ki készítette 2016 legfinomabb karácsonyi sütijét.

Nem volt könnyű dolga a Fehérvár Médiacentrum öt tagú zsűrijének, akiknek szombaton az volt a feladatuk, hogy végig kóstolják, majd rangsorolják az asztalokon kínálkozó házikészítésű tortákat és süteményeket. Egyiket-másikat többször is meg kellett ízlelni, de végül sikerült felállítani a helyes sorrendet.

- Nagyon sok finom süteménnyel találkoztunk, nehéz volt a döntés, mert mindegyik jó volt. Az első helyezett kiléte viszont majdhogynem egyértelmű volt, hiszen mindannyiunknak ez ízlett a legjobban. A második és harmadik hely felállításakor pedig az ízharmónia, a külalak és a tálalás alapján döntöttünk - mondta Novák Zsuzsa zsűritag és szervező.

Nincs karácsonyi sütiverseny karácsonyfás süti nélkül (Fotó: Horváth Reni) 

A versenyre 20-an neveztek be 23 süteménnyel, melyek között voltak torták, ostyák, mézeskalácsok és édes sütemények. Ezeket az eredményhirdetés után minden jelenlévő és arra tévedő megkóstolhatta, hiszen a sütiverseny kiírása szerint minimum nyolc főre kellett elkészíteni a cukrászremekeket. Azt hiszem mondanom sem kell, hogy a végén már a morzsák is gazdára találtak. A zsűrielnök, Végh József azonban a Krém Cukrászda cukrászmestereként igazi szakmai szemmel közelített a süteményektől roskadozó asztalokhoz, és a következő konklúzióra jutott:

- Őszintén szólva nem adtam 10-est, nem sikerült legyőzni a vajkrém és az ehhez társítható aromákat. Ha megkóstolok egy süteményt és csak egy ízt, aromát érzek, az nem jó. A legjobb, ha nincsen benne aroma, és inkább természetes anyagokat használnak, tejszín helyett például növényi habokat. Az első három helyezett süteménye felelt meg azoknak az elvárásoknak, amiket kitűztem magam elé a zsűrizéskor: rendes tejszín volt bennük, lehetett érezni az ízüket, nem volt tolakodó a narancs sem a tortában, a karamellt is jól eltalálta a készítője. Egy süteménynél viszont mindig a külső a fontosabb, hiszen ha meglátok valamit, akkor fogom eldönteni, kell-e vagy sem. Viszont ezt csak egyszer tudom megtenni. Ha azonban eszek belőle és nem jó, akkor nem fogom újra megvenni. Tehát igazából az íz és a külső közül egyik sem fontosabb mint a másik, mégis az ember szempontjából a látvány az elsődleges - mondta a cukrászmester. 

A zsűri szigorú volt, de igazságos (Fotó: Horváth Reni)

És akkor lássuk a helyezetteket, akik az fmc.hu kérdéseire is elmondták gondolataikat.

Az első helyezettnek járó elismerést, valamint egy konyhai robotgépet, egy sütési kiegészítőkből álló csomagot és egy Cerbona csomagot Börner Piroska nyerte el a narancsos fehér csokoládé bevonatú tortájával. 

 - A kíváncsiság hozott ide, még soha nem neveztem be hasonló versenyre. Még mondtam is, hogy csak részt venni szeretnék, nem nyerni, így végül egy nagyon kellemes meglepetés lett számomra az eredményhirdetés. Kellemes volt itt lenni, kijönni ide, engem leginkább az ötletgyűjtés vezérelt, hiszen szeretek sütni. Még soha nem sütöttem ezt a tortát ebben a formában, így egy kicsit izgultam, milyen lesz belül, szóval mondhatni ez volt ennek a tortának a premiere. (nevet) 

Az első helyezett: Börner Piroska és a narancsos fehér csokoládé bevonatú torta
(Fotó: Kiss László)

Az FMC sütiversenyén a dobogó második fokának birtokosa egy uszodabérlettel valamint egy több ezer forintos Cerbona csomaggal lett gazdagabb, melyet Rudicsné Koletár Imola vihetett haza karamellás csók süteményével.

- Ez a dédink nagyon régi receptje, sokszor el szoktam készíteni, mert általában ízlik az embereknek. Kicsit édes, de mégis eteti magát, kellemes. Nem is egyszerű elkészíteni, sok apróság van, amiből végül összeáll ez a sütemény. Már tavaly is részt vettem a versenyen, akkor is egy családi recepttel készültem, de az egy kicsit tömörebb típusú sütemény volt. Szerintem jövőre is jelenetkezem.

A második helyezett: Rudicsné Koletár Imola és a karamellás csók (Fotó: Kiss László)

A sütiverseny képzeletbeli dobogójának harmadik fokára egy fiatal lány, Bagottai Zsanett állhatott fel, aki az áfonyás mascarponés máktorta sikerével, valamint egy uszodabérlettel és egy több ezer forintos Cerbona csomaggal térhetett haza.

- Édesapám kedvence a máktorta, és arra gondoltam, hogy ezt valahogy meg kellene bolondítani. Végül több recept alapján raktam össze ezt a tortát. Tavaly is értesültem már a versenyről, de akkor nem tudtam benevezni, mert nem voltam itthon. Láttam azt is, hogy tavaly egy máktorta nyert, így nem voltam benne biztos, hogy most jó ötlet máktortával benevezni, de nagyon örülök, hogy végül harmadik lettem. Szerintem jó ötlet ez a verseny, hiszen fontos visszajelzést ad az, hogy egy szakmai zsűri véleményezi az otthon készült süteményeket. 

A harmadik helyezett: Bagottai Zsanett és az áfonyás mascarponés máktorta (Fotó: Kiss László)

És végül, de nem utolsó sorban az FMC sütiversenyének lett egy különdíjasa is, aki egyben a legifjabb nevezője volt a versenynek. A 9 éves Hermann Dominik már kész cukrászmester, állandóan süt, most pedig egy gyors mézeskaláccsal készült a versenyre. Dominik az eredményhirdetés előtt izgult ugyan, de végül mint kiderült nem volt rá oka, hiszen egy uszodabérlettel és egy nagy tábla csokival mehetett haza. Az ifjú versenyző bevallása szerint már most cukrászként képzeli el a jövőjét. Vagy kosárlabdázóként.

- Anya ajánlotta a versenyt, én pedig azt mondtam, benevezek, mert szeretek sütni. A legjobban sikerült süteményem eddig talán a linzer volt, most pedig egy gyors mézeskaláccsal készültem. 

A különdíjas: Hermann Dominik és a gyors mézeskalács (Fotó: Kiss László)

Egy kis édes Fehérvár (Fotó: Horváth Reni)

A többi nevezőnek sem kellett csalódnia, hiszen mindannyian kaptak egy ajándékcsomagot. A legjobb receptek december 15-én, a Fehérvár Magazin Nagy karácsonyi süteménymellékletében fognak megjelenni, valamint folyamatosan közöljük őket az fmc.hu-n is.   

A Fenyő Mellé Cukiság süteményversenyről az fmc.hu élőben is közvetített. A zsűrizésről és díjátadásról készült videókat és a galériát az fmc.hu Facebook oldalán nézheted meg. 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek