7 évnél régebbi cikk

Fehérvári programok a hétvégére: szilveszteri bulik, újévi lencsefőzelék és Kaliforniai álom
Fehérvár Médiacentrum fotójaFehérvári programok a hétvégére: szilveszteri bulik, újévi lencsefőzelék és Kaliforniai álom

Búcsúzik 2016, érkezik 2017. Rendhagyó programajánlókban ezúttal mindkét évre vannak még/már programjaink. Fókuszban a Városi Szilveszter, az újévi közös lencsézés és Mr. President koncertje. Ha moziba szeretnél menni, nézd meg a Kaliforniai álom című filmet, ami az első számú várománya az Oscar-díjnak.

Buli: Városi Szilveszter
Mikor?: December 31., 21:00-03:00
Hol?: Székesfehérvár, Zichy színpad

Megvan annak a bája, amikor az ember ismeretlenekkel, tökhidegben várja az óév elmúlását. Egyébként pedig úgysem lehet megúszni az ismerősökkel találkozást. Szóval a székesfehérvári Városi Szilveszter tökéletes választás egy kis fagyoskodásra, forralt borozásra és némi minőségi zene hallgatására is. A műsor 21 órakor kezdődik, a fellépők között a legnagyobb név a kalapos énekes, Takács Nicolas lesz, aki biztosan itt ünnepli az új év első perceit, hiszen 23:30-kor áll a Zichy színpadra. Éjfélkor tűzijáték, köszöntő, és hajnal 3-ig még lehet tolni a bulivonatot. Aki még nem szilveszterezett szabad téren és egyszer kipróbálná, annak mindenképpen ott a helye. Sál, sapka, kesztyű ajánlott, mert rém hideg lesz a hírek szerint.

Buli: Szilveszteri Retro Party 
Mikor?: December 31., este
Hol?: Székesfehérvár, Club Le Baron 

Ha nem a Városi Szilveszter és nem egy házibuli, akkor 2016 elbúcsúztatására erősen ajánlott elcsoszogni a Club Le Baron-ba, ahol Layzee lép fel. Ha ez így semmit nem mond, akkor nézzük meg úgy, hogy Mr. President. Ugye így megvan? Coco Jambo, ha mégsem. Na ugye. Szóval ő érkezik 22:30-tól a színpadra. Érdemes a helyre mielőbb bepréselődni, hogy ne fázzunk meg hogy élvezhessük DJ Nyeste és DJ Gömbee házigazdáskodását is. Szóval, aki világsztárt akar látni az év utolsó napján, annak irány a Club Le Baron.

Sport: 32. Szilveszteri Pezsgőfutás
Mikor?: December 31., 11:05
Hol?: Velence, VVSI sporttelep

Egyre népszerűbb a futás, ezért várhatóan minden eddiginél többen neveznek a hagyományos Szilveszteri Pezsgőfutásra is Velencén. Az előzetes nevezés december 15-én lezárult, de a helyszínen is lesz lehetőség a részvételi díj (2500 Ft) befizetésére 9-11 óráig. Amint az utolsó érkező is leszurkolta a pénzt, 11 óra 5 perckor már indul is a várhatóan több száz fős mezőny. A nevezők között 2017-es futóversenyek (pl. CEP Fehérvár Félmaraton, eXtremeMan Nagyatád stb.) indulási lehetőségeit sorsolják ki. A Szilveszteri Pezsgőfutáson a helyezettek hagyományosan 1-1 üveg pezsgőt kapnak, a futamok abszolút győztesei pedig egy fél sült malac társaságában térhetnek haza.. 

Mozi: Kaliforniai álom
Mikor?: December 29-től
Hol?: Barátság Mozi, Cinema City Alba

Az év utolsó csütörtökén két régóta várt filmet is bemutattak a mozik. Az Assassin's Creed-et a gémerek várták jobban, hiszen ez egy videójáték filmes adaptációja. A Kaliforniai álom (angol címe: La La Land) viszont talán 2016 egyik legfontosabb filmje: jelen állás szerint a következő Oscar-díj első számú esélyese. A filmet az a Damien Chazelle rendezte, aki már tavaly bizonyított a zenés film műfajában (Whiplash), a főszerepekben pedig Ryan Gosling (egy jazz-zongorista szerepében) és Emma Stone (a feltörekvő színésznőt alakítja) szeretnek egymásba. Műfaját tekintve a film musical, és a helyzet az, hogy ez egyáltalán nem ciki. Sőt. Chazelle és Gosling pedig olyannyira élvezte a közös munkát, hogy már neki is álltak a következő közös filmjük tervezésének, ami a First Man (Első ember) címet viseli majd, és a Holdra először lépő Neil Armstrong életét dolgozza fel. Nocsak.

Babona: Szerencsehozó lencse
Mikor?: Január 1., 14:00
Hol?: Alba Plaza előtti tér

1000 adag lencsefőzelék keresi a gazdáját az új év elő napján. A Magyar Honvédség gulyáságyúiban készül a főzelék - nem csak babonásoknak. Ha szeretnéd magadat Székesfehérvár lakóinak legszerencsésebb 1 százaléka között tudni, akkor délután négyig légy oly kedves a helyszínre, hogy egy tálból tudj lencsézni például a város  polgármesterével. A kaja mellé egy pohár meleg tea is dukál.

(Fotó: szekesefehrvar.hu)

Sport: Közönségkorcsolya
Mikor?: Január 1., 17:00
Hol?: ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok

Aki bírja erővel, húzza fel a korit és nyomjon pár kört 2017 tiszteletére az év első napján. Másnap úgyis indul a mókuskerék, jó előtte egy kicsit lazulni és valahogyan embert varázsolni magunkból a szilveszter után. Meg aztán mikor korcsolyázzunk, ha nem télen?

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek