Rain19 °C
2020. szeptember 28. hétfő Vencel
Menü

Influenzajárvány van Magyarországon

Influenzajárvány van Magyarországon
Aki beteg, forduljon orvoshoz (Fotó: http://praxis-drstitz.de/)

Az elmúlt héten átlépte a járványküszöböt az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma Magyarországon, ezért hivatalosan is influenzajárvány van - közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdán.

16 ezerre nőtt, azaz a megelőző héthez viszonyítva emelkedett az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma, ezért szerdán az OEK szerdán bejelentette, hogy influenzajárvány van az országban.

A betegek több mint 40 százaléka 15-34 éves fiatal felnőtt volt, csaknem 30 százalék a 35-59 évesek korcsoportjába tartozott. A megbetegedettek mintegy 16 százaléka gyermek, 14 százalékuk pedig 60 éven felüli volt. Az orvoshoz fordulók aránya Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Győr-Moson-Sopron és Hajdú-Bihar megyében volt a legmagasabb. Laboratóriumi vizsgálattal igazolt, influenzavírus által okozott megbetegedést tíz területen (Budapesten, Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Zala megyében) diagnosztizáltak.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) OTH információi szerint az influenzás megbetegedések halmozódása miatt eddig négy egészségügyi intézményben rendeltek el látogatási tilalmat. Az érintett intézmények közül egyik sem Fejér megyében található.

(MTI)

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák


Ez van

A hét sztorija

Eseménynaptár

  • Koronavírus - 702 új fertőzött, 13 elhunyt
    Koronavírus - 702 új fertőzött, 13 elhunyt
  • NAV - 120 ezer bevallást várnak szerdáig
    NAV - 120 ezer bevallást várnak szerdáig
  • Lányok Napja - online programok lesznek idén
    Lányok Napja - online programok lesznek idén
  • Szünidei étkeztetés - 82 milliárd forint jut rá idén
    Szünidei étkeztetés - 82 milliárd forint jut rá idén
  • Egyre többen fizetnek bankkártyával
    Egyre többen fizetnek bankkártyával
  • Szeptember 30-ig lehet visszaigényelni a külföldi áfát
    Szeptember 30-ig lehet visszaigényelni a külföldi áfát
  • Fehérvászon – várják a nevezéseket a filmfesztiválra
    Fehérvászon – várják a nevezéseket a filmfesztiválra
  • Volt egyszer egy művésztelep – kiállítás a Köfém Művházban
    Volt egyszer egy művésztelep – kiállítás a Köfém Művházban
  • Bécsi kalandozás a zene világnapján
    Bécsi kalandozás a zene világnapján
  • Áramszünet Felsővárosban
    Áramszünet Felsővárosban
  • Ilyen a mi iskolánk – online bemutatkozó
    Ilyen a mi iskolánk – online bemutatkozó
  • Megújult a vasúti menetrend
    Megújult a vasúti menetrend
  • Közlekedik a család – szombaton lesz a megyei forduló
    Közlekedik a család – szombaton lesz a megyei forduló