6 évnél régebbi cikk

Hétfőtől nem égő égetni!
Fehérvár Médiacentrum fotója
Bácskai Gergely
Hétfőtől nem égő égetni!

Engedélyezett a nyílt téri égetés április 3 és 10 között Székesfehérváron. Erdők, természetvédelmi területek közelében természetesen ezalatt is tilos, valamint vasárnap sem szabad tüzet gyújtani!

 Április 3 és 10 között engedélyezett a nyílttéri égetés Székesfehérvár Megyei Jogú Város közigazgatási területén. Kivételt képez ez alól a helyi jelentőségű védett természeti terület, és vasárnap továbbra is tilos égetni!  A hét többi napján pedig reggel 8 és este 8 óra között gyújthatunk tüzet. Továbbra is fennáll a tilalom az erdőkben, az erdők és fásítások határától számított 200 m-en belül, valamint a kijelölt tűzrakó helyeken, valamint a közút és vasút menti fásításokban.

 Az avar és növényi hulladék nem tartalmazhat semmilyen más kommunális, ipari eredetű, illetve veszélyes hulladékot. Az avar és kerti hulladék égetése 18. életévét betöltött, cselekvőképes személy által vagy felügyelete mellett, a tűzvédelmi előírások betartásával végezhető úgy, hogy az égetéssel, az égetés hősugárzásával környezeti, vagyoni kár nem okozható és az égetés az emberi egészséget nem veszélyeztetheti, a tüzelőanyag az emberi egészségre ártalmas égésterméket kibocsátó anyagot nem tartalmazhat. - áll az ÖKK közleményében.

A nedves, frissen levágott levelek, gallyak égetése fokozott füstképződéssel jár, amely balesetveszélyt, légzési nehézségeket okozhat. Mindenkit arra kérnek, úgy gyújtson tüzet, hogy az a környezetére veszélyt ne jelentsen, növényi hulladék közelében más éghető anyag, épület ne legyen. A kerti égetést minden esetben felügyeljék, mert az esetlegesen feltámadó szélben a lángok pillanatokon belül tovább terjedhetnek.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek