A fodrászat, ahol jelenidő a retró
A fodrászat, ahol jelenidő a retró
A fodrászat, ahol jelenidő a retróNagy divat manapság retró stílusban berendezni vendéglátó egységeket, szolgáltatóhelyeket vagy éppen az otthonunkat. Van azonban egy fodrászszalon Székesfehérváron, ahol erre nincs szükség. A barátságos helyiségben mintha megállt volna az idő: a piros műbőr fotelok a hajszárítóbúrákkal és a horgolt csipketerítővel díszített asztalok és szekrénykék pontosan olyanok, mint fél évszázaddal ezelőtt, amikor szövetkezeti fodrászatként az üzlet megnyitott. Az itt dolgozó kollégák is közel ennyi ideje kezdték művelni a szakmát, és a törzsvendégek zöme is sok évtizede hűséges a szépségápolás mestereihez. Van itt kozmetika és pedikűr is – és legfőképp utánozhatatlanul családias hangulat. A régóta visszajáró, elégedett kuncsaftok végtelen bizalommal fordulnak az itt dolgozó hölgyekhez az élet bármely területén felmerülő problémáikkal, élményeikkel, történeteikkel.
Amíg ott időztem közöttük, hallhattam beszélgetést a meggybefőtt készítésének praktikáiról, egy családba érkező újabb unoka körüli izgalmakról, vagy éppen arról, hogy ki milyen kincsekre bukkant a vasárnapi bolhapiacon. Az eső időközben alaposan rákezdett, így a frissen bodorított hajú hölgyek közül többen úgy döntöttek, annyira nem sürgős még hazamenni. Elüldögéltek a kényelmes kanapén, beszélgettek az otthonukról, a mindennapjaikról, a frissen érkezők pedig jó ismerősként üdvözölve a bentieket még egyszer gondosan figyelmeztettek mindenkit: ki ne menjenek ilyen időben a szép új frizurájukkal!
– A vendégek is velünk öregszenek – jegyezte meg nevetve Szabóné Erzsi fodrász. – Itt nem nagyon jellemző, hogy új kuncsaftokkal bővülne a vendégkör, leginkább a régiek járnak vissza hozzánk, akad, aki már negyvenöt éve. Mi magunk is nyugdíjasként dolgozunk már, nagyjából napi négy órát. De senkinek nem mondunk nemet, rugalmas időpontokban várjuk a vendégeinket.
Erzsi unokái már felnőttek, nincs akire vigyázni kelljen délutánonként, ezért is érezte úgy, hogy hiányzik neki egy kis nyüzsgés, az, hogy emberek vegyék körül. Bár tavaly ki kellett hagynia egy fél évet, mert eltörött a lába. "Úgy kellett összerakni – mesélte. – De még utána is úgy döntöttem, hogy szeretném folytatni a munkát. A lányom is biztatott, látta, hogy ebben a közegben mindig feltöltekezem. A vendégek pedig kitartottak. Kivárták a fél évet, amíg felépülök, és továbbra is járnak hozzám. "
Szabóné Erzsi mindig mosolyogva várja a vendégeket (Fotó: Horváth Reni)
És valóban, ilyen sok év után is rendületlenül mosolyogva beszél a foglalkozásáról, akárcsak kolléganője, Nagyné Saci, aki azért a szakma nehézségeibe is beavat egy picit. " Nagyon komoly fizikai és szellemi állóképességre van szükség, ha valaki emellett a szakma mellett kötelezi el magát. Ugyanilyen fontos, hogy tudjunk az emberekkel kommunikálni, bizalmat ébreszteni. Ahány vendég, annyiféle személyiség. Fárasztó a sok alkalmazkodás, tényleg csak annak való ez a munka, aki igazán, szívből szereti csinálni."
Ők biztosan így éreznek, hiszen még a szakma nehezebb oldalát is derűsen, mosolyogva részletezik. Megkérdeztem a hölgyeket, hogy ennyi fárasztó álló munka után hogyan pihennek. De ők csak a vállukat vonogatták kedvesen. Nem érezték úgy, hogy egész napos lustálkodással kéne kiheverniük a fodrászszék melletti álldogálást. Hiszen ők inkább feltöltődni járnak ide, aztán otthon is aktívak: főznek, kertészkednek, kirándulnak. Nem is csoda, hogy sokkal fiatalabbnak látszanak a koruknál. Nem kell ehhez szépészeti elixír, elég, ha az ember azzal foglalkozik, amit szeret.
(Megjegyzés: A cikkben szereplő fodrászatot sajnos 2017. őszén végleg bezárták.)
