7 évnél régebbi cikk

A VVSI megnyitotta a szezont a Velencei-tónál
Fehérvár Médiacentrum fotójaA VVSI megnyitotta a szezont a Velencei-tónál

Mintha egy igazi, családi piknikre lettem volna hivatalos a barátaimmal: ilyen volt a VVSI-nél megrendezett velencei-tavi vízi és turisztikai évadnyitó. Ragyogó, strandszezonba illő napsütéssel, melegedő, ámde mégis hűvösen csobogó vízzel, finom ételekkel, s persze sportolási lehetőségekkel, hogy ne csak a bőr piruljon és a bendő telítődjön, hanem az izom is kapjon egy kis munkát és fejlődési lehetőséget, vagy legalábbis annak megnyugtató érzetét.

A Velencei-tavi Vízi Sportiskolához szinte mindenki kötődik valamilyen szinten. Aki a tó vonzáskörzetében él – például Székesfehérváron – annak valamelyik rokona, barátja biztosan edzett (evezett) a sportiskola kötelékében. Én is. Igaz, nem sokáig, és csak kormányos voltam (és már arra sem emlékszem, hogy milyen volt a hajó, kik voltak a társaim és minden bizonnyal előttük se rémlik fel az én arcom körvonala sem, oly’ rég volt mindez…), de a nővérem sokáig evezett, s több ismerősöm is itt próbálkozott először a lapátolással.

A sportiskolában minden évben ilyentájt évadnyitót rendeznek. Idén csodálatos napsütés örvendeztette meg a program látogatóit: az előző napon még elszontyolodva néztem ki az ablakon, amikor szakadni kezdett az eső, és hideg légáramlat sunnyogott körülöttem, mintha csak szégyellné, hogy tavasz van, s mégis előbújik valahonnan mélyről, az elmúlt téli emlékek közül. A Nagy Napon viszont minden rossz íz nélkül örvendhettünk a mának!

Volt, aki még táncra is perdült a parton. Bartha János wing chun edző például bemutatta salsatudományát (Fotó: Temesvári Márta)

A hagyományos sportolói felvonulás után köszöntő beszédek hangoztak el az idei fejlesztésekkel kapcsolatban, illetve a fiatalok sportra való bíztatása kapcsán, és átadták a Popovics István-díjat is, amelyet Petkó Andrásnak ítéltek oda, mint a 2016-os év legeredményesebb sportolójának. A kenus nem először érdemelte ki ezt a kitüntetést – méltán, hiszen igen sikeres éveket tudhat maga mögött. Ezt követően megkoszorúzták a tavat, majd Springer Ferenc kikötőben álló szobránál is megemlékeztek a vendégek.

Idén is megkoszorúzták a tavat (Fotó: VVSI)

A kézfogások, tapsok, mikrofon előtti megszólalások és a tisztelgő főhajtások után pedig már fizikálisan is a sport léphetett a rivaldafénybe. A sorversenyt például kifejezetten élveztem: a versenyen ötfős csapatok mérhették össze ügyességüket. Az egyik állomás például a kettlebelles stand volt (nicsak, most kiderült, miért is kapott meghívást a kettlebelles csapatom a rendezvényre). A gyerekek igencsak megizzadtak a tatamin: guggoltak, fekvőtámaszokat nyomtak, kitörések alatt nyögdécseltek (de élvezték! – vagy csak nem mertek ellenkezni, amikor elégedetten nyugtáztam, hogy ínyükre van a kiképzés…), és a súlyokkal tesztelték erejüket.

A sorverseny minden állomását nagyon élvezték a gyerekek (Fotó: Elekes Erika)

Népszerű volt még a spinning is: a vízpart mellett közvetlenül állították fel a kerékpárokat, amelyeket természetesen nemcsak a sorversenyen résztvevő fiatalok tekertek vezényszóra, hanem bárki kipróbálhatta, milyen is egy lekötözött bicajon combot erősíteni, popsit megdolgoztatni. (Hogy miért jó a spinning, arról több cikkben írtam már.)

A vízparton spinning kerékpárokat is felállítottak (Fotó: VVSI)

Sokakat vonzott a rendőrség közreműködésével üzemelő kerékpáros akadálypálya, és a csocsó, pingpong, mint örök sláger a VVSI-nél is szórta magából a jellegzetes játékhangokat. (Amit például panelben, éjjel, alváshoz készülődve, illetve abban már félig elmerülve nem igazán élvez az ember, de így a szabad térben, felpörgött hangulatban kifejezetten szórakoztatónak lehet találni….)

Jó volt nézni – a partról, száraz ruhában szemlélve – a SUP-szörfözést is, amely szintén szabadon várta az érdeklődőket, és a vitorlás túraverseny is a kiemelt programok között szerepelt. Aki inkább a számítógépek biztonságos nyugalmában akarta meggyőzni magát arról, hogy ő bizony mozog, és nem ül tétlenül, az a virtuálisvalóság-játékokkal szórakoztathatta magát.

A vízi sportokat sokan kipróbálták (Fotó: VVSI)

A kicsiket mászófal és ugrálóvár várta, s persze a legkisebbek kedvéért a zöld gyepen ott virított a lufihajtogató bohóc színkavalkádos ruhában, lufifigurákkal a kezében, az arcfestésről elszabadult gyerekekkel körülölelve. A frissen felfújt és alaposan megtekert lufikutyák, és egyéb csodaállatok persze kiszámíthatatlanul, mégis összhangot sugallva durrantak szét és eresztettek le egy-egy földre hullott faág és élesebb fűcsomó simogatására válaszul, ám ez senkit se érdekelt igazán. Nem görbültek a gyerekszájak, és bömbölő hang se hasította a levegőt. Úgyhogy tényleg nagyon nyugalmas és vidám volt minden.

Amíg a szülők edzettek, a gyerekeket arcfestés várta (Fotó: Tauz Ildikó)

A nagy mozgásban persze megéhezik a test: a hagyományos ételek mellett termelői áruválasztékból (szörpök, chutney-k) lehetett válogatni, s aki elég kemény volt, az még a chilikrémeket is megkóstolhatta!

A kettlebellt is sokan kipróbálták (Fotó: Burián Győző)

A Velencei-tónál a nyáron is a sporté lesz a főszerep. Az évadban az alábbi programok szerepelnek:

  • május 12. Dragon Aqua Nebuló Kupa
  • június 2-3-4. Kajak-kenu – Régiós Utánpótlás Bajnokság
  • június 10. Sárkányhajó OB
  • június 17-18. Evezés – Vidék Bajnokság
  • június 23-25. Kajak-kenu – Országos Diákolimpia
  • július 7-9. Országos Vidék Bajnokság
  • július 20-21-22-23. Kajak-kenu – Gyermek, kölyök, serdülő Magyar Bajnokság "Kolonics Emlékverseny"
  • augusztus 4-5-6. Horgászverseny – OVHB
  • szeptember 1- 2-3. Horgászverseny – OVHB
  • szeptember 23-24. Sárkányhajó Nagydíj
  • szeptember. 30-okt. 01. Kajak-kenu – Keretfeltöltő Dunai István Emlékverseny

Agárdon zajlanak majd a vitorlásversenyek:

  • június 22-28.: Velencei tavi Vitorlás Hét – Laurel Kupa
  • július 22-23.: Fejér Megye Bajnokság
  • augusztus 19.-20.: Szent István Kupa, amatőr túraverseny
  • szeptember 30-október 01.: Pákozdi Csata Emlékverseny

Springer Ferenc szobrát is megkoszorúzták a VVSI évadnyitóján (Fotó: VVSI)

A VVSI sportolói tavaly több világkupán és világbajnokságon szerepeltek, és igen szép érmekkel tértek haza. Reméljük, idén sem lesz másként!

Pár napja például a Dr. Simándy Béla Emlékversenyen kiváló eredmények születtek a VVSI kötelékéből: a Szegedi Olimpiai Központban rendezték meg az evezősök számára a második válogatóversenyt, amelyen közel 400 versenyző indult el 24 egyesületet képviselve a serdülőtől a masters korosztályig. A megmérettetésen a férfi ifi kétpárevezősök versenyében Illényi Dani csepeli partnerével, László Péterrel gigászi küzdelemben győzedelmeskedett. Ez a közelgő Európa-bajnokság szempontjából is nagyon jó hír. Mogyorósi Marci pedig szolnoki társával, Furkó Kálmánnal második helyezést ért el a férfi felnőtt kétpárok versenyében.

Az egypárevezős verseny előfutamaiból döntőbe került Turi Péter, s ötödik lett, amely nagyon szép teljesítmény – könnyűsúlyú versenyző lévén. A kisdöntő nyertese Bognár Ádám lett, s így a hetedik helyen végzett. Turi Péter Szesztay Ágostonnal ifiválogatottként a felnőttek mezőnyében állt rajthoz (négy kilométer együttevezés után!), ahol a döntőbe jutottak, s negyedikek lettek. 

Ki kell emelni, hogy a férfi serdülő kormányos nélküli négyeseknél  Kovács Tomi, Csordás Marci, Kovács Bálint, Orisek Laci indulási jogot szerzett a brnói Olimpiai Reménységek Versenyére. Mindezt úgy, hogy erős oldalszélben, a legrosszabb pályán eveztek, s mégis három tizedmásodperces előnnyel kerültek a válogatottba!

És most vissza a programokhoz: ha véget ér az idény, akkor szeptembertől borvacsorák, sörestek várják az érdeklődőket, és folytatódnak majd a közönségtalálkozók is híres sportolókkal, vitorlázókkal.

A sorozat összes cikkét ide kattintva olvashatod el: Testszobrászat  

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek