6 évnél régebbi cikk

Képzeljétek, rozsból lesz a rozskenyér!
Fehérvár Médiacentrum fotója
bukosza.zita
Képzeljétek, rozsból lesz a rozskenyér!

Csütörtöktől - az Élelmiszerkönyv előírására - változik a kenyerek összetétele. A rozskenyérben például már 60 százaléknyi rozstartalomnak kell lenni, de ami még szembetűnőbb, hogy a teljes kiőrlésű(nek) nevezett kenyérben 5 százalékról 60-ra emelik a teljes kiőrlésű liszt arányát.

Jogosan tehetjük fel magunkban a kérdést: Hogy lehet, hogy ez eddig nem volt előírás? A különböző teljes kiőrlésű, rozs, rizs vagy tönkölylisztből készülő kenyerek ára ugyanis jelentősen magasabb, akár kétszer annyi is lehet, mint a hagyományos, fehérlisztből készült kenyérféléké. A nagyobb összegért pedig ezek szerint nem feltétlenül azt kapja a vásárló, amit szeretne: számos egészségtelen adalékanyag, tartósítószer hozzáadásával tévesztenek meg minket!

A pékségeknek nyilvánvalóan a pékáru eladása a legfőbb célja, ebből adódóan nagyon meghatározó az áru külleme: nem lehet például repedezett, morzsálódó, kormos vagy égett kenyeret árusítani, a vevő igényeinek megfelelően nagy, ropogós cipó kell, ez az, amit szívesen megvásárolunk. Ám nem mindegy, hogy mindezt milyen eszközökkel érik el a pékek: a kenyerek tömegét sokszor a szükségesnél több élesztő hozzáadásával növeli, a barna kéreg pedig legtöbbször csak színezékek vagy kovászolás eredménye. A színező maláta használata ugyan megengedett, ám ezt a csomagoláson minden esetben fel kell(ene) tüntetni, hogy mi, a vásárlók dönthessünk arról, hogy ennek ismeretében meg akarjuk-e még enni! A sótartalom sem mindegy: idén még 2,8%-os lehet a maximális sótartalom, jövőre ez már csak 2,35% lehet. Szerencsére – tehetjük hozzá.

A magyar emberek hagyományosan inkább a fehér kenyeret fogyasztják, pedig ennek nagyobb a szénhidráttartalma, illetve kevés élelmi rostot tartalmaz. Fontos, hogy az előre címkézett kenyérkészítményeken nem található meg a pontos összetétel, ezt csak az előre csomagolt pékárukon kötelesek megjelölni!

Remélhetőleg ez a magvas kenyér kevés adalékanyagot tartalmaz!  (kép: pixabay.com)

Vannak persze olyan adalékanyagok, melyek szükségesek és megengedettek a kenyérkészítésnél: ilyen például az aszkorbinsav (C-vitamin), mellyel a penészedés folyamatát lehet késleltetni, vagy a lecitin (E322), amivel lágyabbá teszik a kenyér belsejét.

Mindenesetre nincs annál egészségesebb vagy biztonságosabb megoldás, mintha mi magunk sütünk kenyeret. Egy kis élesztő, olaj, só és cukor hozzáadásával lisztből és vízből könnyen és egyszerűen süthetünk az otthoni kenyérsütőnkkel. Kényelmesebb és kifizetődőbb is ez az eljárás, ráadásul csak így lehetünk biztosak minden összetevőben, valamint a frissesség és ropogós íz is garantált!

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek