Húsz éve jelent meg az egyik legfontosabb elektronikus zenei lemez
Húsz éve jelent meg az egyik legfontosabb elektronikus zenei lemez
Húsz éve jelent meg az egyik legfontosabb elektronikus zenei lemezSokan azt mondják, hogy a The Prodigy tagjai valójában magyarok, hiszen minden évben legalább egy itthoni fesztiválon fellépnek. Idén például a debreceni Campus Fesztivál headlinerei (húzónevei) lesznek július 21-én. Nem volt azonban ez mindig így: a 2000-es évek elején ritkaságszámba ment Liam Howlett-ék minden koncertje a környéken, és már annak is örülhettek a magyarok, ha csak Ausztriáig kellett elmenni egy-egy jó buliért.
A The Prodigy az ezredforduló környékén úgy általánosságban véve az egyik legfontosabb együttes volt. Abban, hogy ma egy fesztiválon minden zenei stílus megfér, nem kis szerepe volt a srácoknak. Első lemezük (Experience) leginkább az akkor nagyon futó rave stílus környékéről érkezett 1992-ben. Nem egészen két év múlva követte a Music for the Jilted Generation, aminek néhány számában (pl. Their Law vagy Poison) már érezhető volt az előszele annak, ami végül 1997-ben a The Fat of the Land album lett.
Akkoriban az eletronikus zene elsöprően népszerű volt és érezték ezt a rockzenekarok is. Ahogyan a The Prodigy nem volt soha vegytiszta rave zenekar, és viszonylag rövid idő után elindultak a punk/rock felé, úgy az újítónak számító metalzenekarok közül is néhányan kísérleteztek az eletronikával. Többek között az amerikai Fear Factory (1997, Remanufactured) és a White Zombie (1996, Supersexy Swingin' Sounds) is remixlemezeket adott ki, de pár évvel később ezzel próbálkozott a néhány napja először Magyarországon koncertező Linkin Park (2002, Reanimation) is. A kölcsönös útkeresés tehát megvolt, de az áttörésnek nyilvánvalóan a jóval nagyobb tömegeket megmozgató elektronikus zene oldaláról kellett jönnie. Ez lett a The Prodigy.
Bár a The Fat of the Land csak 1997. június 30-án jelent meg, az első single (kislemez) és a hozzá tartozó videoklip már 1996. március 18-án kijött. Nem volt olyan jelentős slágerlista, amin minimum az első tízben ne szerepelt volna ez a zene. Nem mellesleg ekkor ismerte meg az egész világ a jellegzetes frizurával ("prodidzsis") operáló Keith Flintet is.
Még abban az évben fellépett a The Prodigy a Szigeten is (akkoriban még Diáksziget néven futott a fesztivál). Az addig gyakorlatilag csak rockzenét és elsősorban underground fellépőket kínáló egyhetes bulin egy futó mainstream eletronikus zenekar nagyszínpados felléptetése kb. a világvégével ért fel. Legendák keringtek a Szigeten, hogy a punkok és az – akkoriban még elsősorban raver – prodigys tömeg meg fogja egymást találni és hatalmas balhé lesz. Tény: 1996. augusztus 18-án addig soha nem látott tömeg gyűlt össze a Nagyszínpad előtt. Hogy verekedés volt-e, azt nem tudjuk. De akkoriban még nem igazán viselte jól egymást a punk és a raver. Még egy fesztiválon sem.
Néhány hónappal a magyarországi buli után megjelent a második kislemez is a majd csak '97 nyarán érkező lemezről. Ez a single a Breathe címet viselte, és talán nem túlzás azt kijelenti, hogy ez az eddigi legsikeresebb elektropunk zene. Meg egyben a legjobb is.
Ez már nemcsak az első tízbe fért be a listákon, hanem az első kettőbe is. A Breathe mindent letarolt, mindenki ismerte, rommá játszották az akkoriban műfaji csúcson levő zenei tévék. Szerette az is, aki a rockzenéből érkezett, és még éppen csúszott a diszkókban is. A The Prodigy megcsinálta azt, ami előtte elképzelhetetlen volt: együtt bólogatott erre a zenére szinte mindenki és úgy játszották a kereskedelmi rádiók is a számot, hogy fel sem tűnt nekik: Liam Howlették már réges rég nem rave-ben utaznak. Ez a valami már sokkal közelebb volt a Sex Pistols-hoz, mint a Scooterhez.
A The Fat of the Land végül 1997. június 30-án jelent meg. Nem mintha sokat számítana a lemez megítélésben, de mégis jelzésértékű lehet: a megjelenés pillanatában a Billboard 200-as listájának első helyén kezdett és 2012-ig több mint tízmillió példányban kelt el világszerte. Mindössze 10 szám van a lemezen, de az 10 tökéletes zene. Kevés olyan album létezik, amin nincsenek töltelékek és kompromisszumok – ez ilyen.
Az utolsó erről a lemezről kimásolt kislemez a Smack My Bitch Up lett 1997 novemberében. Az azóta sokak által lenyúlt sokaknak inspirációként szolgáló, cenzúrázott videoklipnél máig nem született jobb The Prodigy videó:
Oké, oké, de mitől az egyik legfontosabb elektronikus lemez a The Fat of the Land? Jogos a kérdés. Leginkább azért, mert lebontotta azokat a falakat, amik az 1990-es évek végén, 2000-es évek elején a különböző zenei stílust kedvelő emberek között húzódtak. Akkoriban egy-egy beszélgetés a zenéről akár szóváltásig is eljuthatott, a mainstream és az underground között hatalmas szakadék és feszülés volt. Mára gyakorlatilag ezek a kifejezések szinte megszűntek létezni, és egy-egy fesztiválon minden zenei stílus megfér egymás mellett, a szó fizikai értelmében is. A különböző irányzatok közötti átjárás szabad és nem ciki: akinek bejön az Arctic Monkeys, ugyanúgy ott lehet egy Example-bulin vagy egy Margaret Island-en.
Nem állítjuk, hogy mindez kizárólag a The Prodigy-nek és a '97-es lemezüknek köszönhető, de az egészen biztos, nagy szerepük volt abban, hogy ma a zene sokkal szabadabb dolog, mint valaha és az a kérdés, hogy "te milyen zenét szeretsz?" mára gyakorlatilag értelmét vesztette.
Hallgasd meg itt az egész albumot és döntsd el, hogy igazunk van-e:
(Az adatok és dátumok forrása: Wikipedia, Pesti Est archívum)
