A dél-koreai 707-es kommandó
A dél-koreai 707-es kommandó
A dél-koreai 707-es kommandóA második világháborút követő német példa ragadós lett, és koreai barátaink országából 1948-ban (a 38. szélességi kör két oldalán) két állam alakult. Az északira a szovjetek, a délire az amerikaiak tették rá kezüket. Azóta gyűlölik és félik egymást, aminek a hárommillió áldozatot követelő, hároméves koreai háború volt a csúcsmomentuma, és az is marad, amíg valamelyik eszement idióta ott északon meg nem nyomja az ominózus piros gombot.
De hagyjuk a történelmet, lássuk közelebbről posztunk témáját.
1958 tavaszán elkezdik ugyan a dél-koreai ejtőernyősök közül kiválogatott század speciális képzését, de a szó klasszikus értelmében vett különlegesekről csak 15 év elteltével beszélhetünk.
A dél-koreai állami vezetés a müncheni olimpiai mészárlás után döbbent rá arra, hogy hiába van egy közel egymilliós, az amerikaiak által egészen jól kiképzett és felszerelt hadseregük, egy komolyabb túszhelyzet esetén mégsem lehet egy páncélos hadosztályt bevetni. Park Csung-hi elnök (aki jó koreai szokás szerint a japán gyarmati hadsereg hadnagyából lett koreai altábornagy, majd 18 éven keresztül keménykezű államfő) egy csöppet sem bizonytalankodott, amikor a rendőrség és a hadsereg között kellett választania: mintegy 10 másodperces gondolkodás után eldöntötte, hogy a fegyveres erőknek osztja ki ezt a lapot.
A gyors elhatározást segítette a mostani északi diktátor nagyapja, a boldogult emlékezetű Kim Ir-szen mester is, aki a hetvenes évektől kezdve elég komoly intenzitással dobott át a belkoreai határon olyan északi diverzáns-csoportokat, amelyeknek elsődleges feladata szabotázsakciók lebonyolítása volt, megspékelve egy-két politikai gyilkossággal. Úgy értem, egy-két gyilkosság hetente.
Kim Ir-szen látogatóban az északi hadseregnél (Fotó: Korean Friendship Association)
A majdani különlegesek felkészítésének jelentős hányadát természetesen a nagy szövetséges, Uncle Sam vállalta magára, de besegített a brit SAS, továbbá a szingapúri és a hongkongi rendőrség speciális terrorelhárító alakulata is. Amikor 1981 őszén nyilvánvalóvá vált, hogy Szöul kapta az 1988-as nyári olimpiai játékok rendezési jogát, a dél-koreai különlegesek újabb won-milliárdokat kaptak felszerelésre, tréningre, és a krémek krémjének kiválogatására.
Az 1980-ban már létező és működő mintegy negyvenezer (!) ejtőernyősből, tengerészgyalogosból, mélységi felderítőből, valamint a dél-koreai hírszerzés műveleti egységeiből (ázsiai módszerességgel, alapossággal és bizony kegyetlenséggel) első körben kiválasztanak egy nyolcszázas kontingenst, akiket a két hetes kiválasztási procedúra fáradalmainak kipihenését és a sebek felületes begyógyulását követően egy újabb szelekció alanyaivá tesznek. Ennek a programját és követelmény-rendszerét csak találgatni tudnánk, de amondó vagyok: inkább ne tegyük, mert nem szeretnénk rémálmokat senkinek.
A lényeg: 1981 novemberében 200 fővel megalakul a dél-koreai hadsereg 707. Különleges Műveleti Zászlóalja, amely a szent keresztségben (vagy a buddhista, esetleg konfuciánusi névadási ceremónia során) a „Bak-ho” (Fehér Tigris, a továbbiakban FT) nevet kapja.
Dél-koreai barátainktól a minőség mellett a mennyiségi szemlélet sem áll távol. A FT-eken kívül (akik a csúcsok csúcsának csúcsát képviselik) hadseregük még az alábbi, különleges feladatok végrehajtására is alkalmas magasabbegységekkel rendelkezik:
- Az 1. Különleges Rendeltetésű Dandár („Dok-Su-ri”, vagyis „Arany Sas”)
- A 3. Különleges Rendeltetésű Dandár („Bi-ho”, vagyis „Repülő Tigris”)
- Az 5. Különleges Rendeltetésű Dandár („Huk-Ry-ung”, vagyis „Fekete Sárkány”)
- A 7. Különleges Rendeltetésű Dandár („Che-On-ma”, vagyis „Szárnyas Ló”)
- A 9. Különleges Rendeltetésű Dandár („Gui-sung”, vagyis „Szellemek”)
- A 11. Különleges Rendeltetésű Dandár (’Hwang-gum Dok-yui”, vagyis „Arany Denevér”)
- A 13. Különleges Rendeltetésű Dandár („Huk-pyo”, vagyis „Fekete Párduc”)
Ők valamennyien a Különleges Műveletek Főparancsnoksága alá tartoznak. Azt a fentiekből mindenesetre sikerült kisakkoznom, hogy koreaiul a huk az fekete, a bak az fehér, a ho az tigris, a dok pedig nagy valószínűséggel arany. További kellemes logikai és katonai nyelvészkedést kívánok az fmc.hu kedves olvasóinak!
De térjünk vissza a Fehér Tigrisekhez. Megalakulásukkor mindössze két századra, ezeken belül hat-hat, egyenként 14-16 fős teamre oszlottak. Ha információim helytállóak, jelenlegi létszámuk közel van a hatszázhoz, s szervezeti felépítésük is változott úgy két-három évvel ezelőtt. Napjainkban nyolc, egyenként 60-70 fős századra, s századonként négy-hat fős rajokra kell gondolni. A rajok (teamek) természetesen úgy vannak összeválogatva, hogy a lehető leghosszabb ideig maximális autonómiában tudjanak működni, ugyanakkor két-három raj gond nélkül összeilleszthető, ha nagyobb szabású művelet körvonalazódik, teszem azt a demilitarizált zónában vagy akár azon túl, az ellenség hátországában.
Valamennyi FT szakképzett ejtőernyős, továbbá búvár. Ugyancsak mindannyian legalább erős haladó szintet értek el a tékvandóban, és nem áll távol tőlük az olyan kiképzési gyakorlat sem, amikor a kedves kollégák egy szál gatyában és hazai gyártmányú atlétában elássák őket a hóban (ők vannak így öltözve, nem azok, akik ásnak!), majd 6-10 óra múlva értük mennek – és láss csodát: a főként akaraterővel, mentális energiával és hasonló, számunkra kicsit talán megfoghatatlan technikákkal felvértezett legény egy kicsit elgémberedve, de amúgy jó egészségben a teáját és a napi betevő fej fokhagymáját követeli. Még mielőtt bárki is túlzások terjesztésével vádolna meg: ezt a történetet egy olyan amerikai kiképzőtől hallottam, aki hat évet töltött Dél-Koreában, s ahogy mondani szokás: ha ő hazudik, én is hazudok.
A fekete barettes FT-ek feladatai között megemlítjük a klasszikus VIP-védelmet, az északról beszivárgó ügynökök felderítését és semlegesítését, de hozzájuk (is) tartozik a belföldi terrorelhárítás, a dél-koreai állami légitársaságon ellátandó biztonsági feladatok végrehajtása. Ne feledkezzünk meg arról sem, amiről ezek a hallgatag fiúk-lányok és parancsnokaik az átlagnál is kevesebbet beszélnek, vagyis a kommunista Koreában olykor végrehajtandó műveletekről: saját hírszerzők átjuttatása és kimenekítése, fontosabb északi objektumok – atomerőmű, kormányzati épületek, laktanyák – környéki dokumentáció, satöbbi. Alapállásban HUMINT-tel (vagyis az emberi forrásoktól begyűjtött információkkal) nem foglalkoznak, ezt meghagyják a hadsereg 524. Hírszerző Zászlóaljának, akikről most nem beszélünk.
A kiképzésük egy kerek évig tart, ami – ha figyelembe vesszük, hogy eleve csak a különleges rendeltetésú dandárokból vagy a társszervek speciálisaitól lehet jelentkezni – nem ugróiskola. Az első szemeszterben tovább csiszolják az újoncok általános katonai képességeit és készségeit: lövészet, menetgyakorlatok, minden elképzelhető katonai és polgári jármű vezetése, közelharc, túlélési gyakorlatok. A tréning második hat hónapjában jön a csípős hab a keserű tortára: robbantási-tűzszerészeti ismeretek, ejtőernyőzés, búvárkodás, hegyi és városi harcászat, mentális és pszichikai felkészülés, mesterlövész-ismeretek, jóga, illetve meditáció (ne feledjük, mégiscsak Ázsiában vagyunk!). Egy 2015-ös hír szerint a 707-es zászlóaljnál nem volt olyan katona, aki legalább két ázsiai küzdősportban ne szerezte volna meg a fekete övet.
A koreai nemzeti étel (a fent már említett kimcsi) összetevőit figyelembe véve megalapozott lehet a gyanúnk, hogy a szöuli különlegesek lehetnek a világ legfokhagymaszagúbb speciális erői, és laktanyáik hálóiban hajnalonta elég durva szagkavalkád uralkodhat. Lehet, ettől olyan kemények és rettenthetetlenek.
Kiemelt hangsúlyt kap a nyelvi felkészítés, ami az északi nyelvjárások, szokások, ételek, illetve a demarkációs vonaltól északra szokásos hétköznapi viselkedés alapos elsajátítását jelenti. Az esetleges foglyulejtést követő kihallgatások során várható kínzásokra is felkészítik őket, már amennyire ilyesmire fel lehet bárkit is készíteni. Néhány évvel ezelőtt elég rossz sajtója volt egy olyan esetnek, amikor egy katona belehalt a kínzásra történő felkészítésbe, a „tantárgyat” ettől függetlenül nem vették ki a kiképzési modulok közül. Rossz nyelvek szerint Kim Ir-szen teljes munkásságát is tanulják, ami talán a legkegyetlenebb megpróbáltatás lehet ebben az egész procedúrában.
Csak egy átlagos nap a Fehér Tigrisek kiképzéséből (Fotó: Business Insider)
Statisztikáik szerint mindössze a jelentkezők 8-10 százaléka fejezi be a teljes tanfolyamot. Ja és persze mondanom sem kell, hogy az itt szolgálók aláírnak egy olyan nyilatkozatot, hogy tudomásul veszik: foglalkoztatásuk teljes ideje alatt (beleértve az egy éves kiképzést is) folyamatos nemzetbiztonsági ellenőrzés alatt állnak, mindenüket és mindig lehallgatják. Sőt, a legfrissebb hírek szerint egy olyan, állandóan viselendő gyűrűt vagy karkötőt is kaptak, amely a pillanatnyi tartózkodási helyük pontos koordinátáit a nap 1440 percében közvetíti a műveleti irányító központjuknak, megkönnyítendő a totális ellenőrzést. Hogy mindehhez mit szólnak a dél-koreai emberjogi aktivisták, el bírjuk képzelni.
Fehértigrisék háza táján egyszerűen oldották meg a női-férfi egyenjogúsítási dolgokat. Náluk nincs külön női kvóta, sem könnyített elvárás a nőkkel szemben. Mindenben ugyanaz érvényes rájuk is, mint a fiúkra: futásban, lövészetben, közelharcban, cipelendő súlyban ugyanazt a szintet és eredményt várják el. Slussz, passz. Egyszerű, nem? Hogy igazságos-e, nos, erről is lehet véleményt nyilvánítani a kommentek között.
A regionális kollégáik mellett (vagyis a maláj, szingapúri, hongkongi és ausztrál különlegeseken kívül) fő külföldi játszótársuk és partnerük továbbra is az amerikai Delta Force, de gondolom, ez senkit nem lep meg túlságosan.
Cikkünk megjelenésének pillanataiban, 2017. augusztus 22-én kezdődik az idei év legnagyobb dél-koreai hadgyakorlata, melynek lebonyolításában közel 18 ezer amerikai katona is részt vesz. Biztos vagyok abban, hogy a 707-esek közül senki nem kap eltávozást az elkövetkezendő tíz napban...
