Írország különlegesei, a fianóglachok
Írország különlegesei, a fianóglachok
Írország különlegesei, a fianóglachokA hetvenes-nyolcvanas évek északír történései – amelyeket a két szembenálló fél összefoglalóan és szemérmesen csak a The Troubles, illetve Na Trioblóidí néven (zavaros, problémás, nyugtalan időszak) illet – levakarhatatlanul rányomták bélyegüket az Ír Köztársaság biztonság- és védelempolitikájára is. Azt, hogy a független ír állam bármilyen okból fegyveres konfliktusba keveredjen a hozzá millió szállal (és mintegy 700 év közös történelemmel) kötődő Egyesült Királysággal, tán még a legrészegesebb északír republikánusok sem feltételezték, de a politika állítólag a lehetőségek művészete. 1980 kora tavaszán a dublini kormány vett egy nagy levegőt és létrehozta a Sciathán Fianóglach an Airm-ot (a továbbiakban: SFA), amit angolra jobb híján úgy fordítanak, hogy Army Ranger Wing.
A nyelvészeti bravúrokat meghagyjuk az illetékeseknek, s mi csak annyit teszünk hozzá magyarázatul, hogy a fianóglach ír (gael) szó összetett és igazából lefordíthatatlan. Az első tag a fianna-ból jön, ami a roppant szórakoztató, ugyanakkor legalább ennyire véres ír történelem legendás harcosait jelöli, míg az óglach ugyancsak olyasmit jelent, hogy hős katona, népfelkelő, önkéntes rendőr, mittudomén. Olyan ez, mintha magyarul a különleges rendeltetésű katonákat kuruchonvédnak vagy hajdúharcosnak neveznénk (és ez utóbbival nem a TEK főnökét akarom ám cikizni!). A sciathán legalább simán szárnyat jelent (mármint katonai egység értelemben; nagyjából egy századnyi katonát), az airm pedig (hála az Úrnak!) egyszerűen hadsereget. További fordítási próbálkozásokat a kommenteknél elfogadunk, különös tekintettel a napjainkban is Írországban tanuló és dolgozó magyar tömegekre.
1980 márciusában tehát Charles Haughey miniszterelnök (aki annak idején egyúttal a legnagyobb ír párt, a Fianna Fáil elnökeként is tevékenykedett) beadja a derekát és aláírja az SFA létrehozására vonatkozó vezérkari előterjesztést, ami azért nem volt előzmények nélküli.
Az ír állam hadserege a hatvanas évek óta rendszeresen küldött ki az USA-ba, egészen pontosan a Ranger csapatok Fort Benningben található kiképzőközpontjába fiatal tiszteket és tiszthelyetteseket, akiknek az volt a feladatuk, hogy mindent tanuljanak meg, amit amerikai kollégáik a szakmáról tudnak és át is adnak. A többit meg lessék el, lopják el vagy vegyék kölcsön. A Ranger School elvégzésének említése, illetve az alakulat elnevezésének angol változata eléggé becsapós ám, mert mindezek ellenére az SFA nem egy klasszikus ranger típusú katonai egység. Ezalatt azt értem, hogy nem egy rohamgyalogsággal vagy elitlövész-alakulattal van dolgunk, hanem inkább egy katonai terrorelhárító szervezettel – de erről kicsit részletesebben később.
Azon ugye senki nem lepődik meg, hogy harmincnyolc évvel ezelőtt az ír kormány nem a brit Special Air Service segítségét kérte az újonnan felállított speciális alakulatuk kiképzéséhez. A dubliniak természetesen végig fennen hangoztatták, hogy ugyanúgy elítélik az IRA (és többé-kevésbé csatolt részeinek) terrorcselekményeit, mint a brit ejtőernyősök és a velük rokonszenvező prostestáns szélsőségesek ulsteri véres megtorlásait, de ez egy dolog. Odáig, hogy cimborálni kezdjenek azzal az SAS-szel, amely tagjai kezén számos északír polgári személy vére szárad, nos, odáig azért 1980-ban még nem mentek. És tudomásom szerint még napjainkban sem rajonganak értük, noha – az enyhülés jegyében – az elmúlt évtizedben már több fianóglach járt mesterlövész-tanfolyamra az Ír-tenger keleti partjain.
Ennek az elzárkózásnak volt egy másik magyarázata is. Az írek ugyanis nagyon nem nézték jó szemmel, hogy a hetvenes években a brit ejtőernyősök nagyvonalúan eltekintettek az Ulster és az Ír Köztársaság között húzódó államhatártól, amikor ír republikánusokat kergettek, és bizony az SAS-kommandók hajlamosak voltak lecsapni az IRA-tagokra akkor is, ha azok már a jól megérdemelt sörüket kortyolgatták, biztonságban érezvén magukat ír felségterületen. Ez pedig (akárhonnan is nézzük) bizony a nemzetközi jog előre kitervelt, csizmával történő tiprása.
Az IRA története röviden (angolul)
Külföldi partnerekre azért ebben a szakmában nagy szükség van. Ír barátaink körülnéztek hát és kiválasztottak három, szívüknek kedves nációt, illetve ezek partnerszolgálatait: a franciáktól a Nemzeti Csendőrség bevetési csoportját (GIGN), a (nyugat)németektől a GSG-9-et, valamint a hollandoktól a tengerészgyalogos kommandót, amely annak idején még a BBE (Bijzondere Bijstands Eenheid) néven futott. Az eltelt négy évtized alatt a franciáktól egy kicsit eltávolodtak (ahogyan katonadiplomáciai nyelven megfogalmazzák: a műveleti prioritások változása miatt), de a Vaterlanddal és a németalföldi kollégákkal továbbra is rendszeresen összejárnak, elvégre három sörkedvelő nemzet fiairól van szó. Márpedig a közös nevezőjű italfogyasztási szokások legalább olyan kötőanyagot jelentenek a katonák között, mint az azonos ideológiai platform.
Az SFA-nak már a kezdetektől fogva három prioritást határoztak meg a politikai és katonai vezetőik:
- Túszhelyzetek
- Repülőgép-, illetve hajó-eltérítések
- Politikai hátterű emberrablások, zsarolások
Amint láthatjuk, az ír különlegesek inkább a „black operations” felé orientálódnak a „green operations”-szel szemben.
Egy kis színdinamikai magyarázat azoknak, akik nem értik kristálytisztán ezt a két szakmai fogalmat.
- Black operation (fekete művelet): azon katonai tevékenységek becéző gyűjtőneve, amelyeket nem a klasszikus egyenruhában, hanem leginkább fekete (vagy sötétkék) cuccban szoktak abszolválni az illetékesek. Ennek hagyományos példája a terrorizmus elleni akciók és az inkább rendészeti jellegű bevetések. Bizonyos értelemben a fedett műveletekre is szokták ezt a jelzőt használni (főleg az amerikaiak), de itt most nem erről van szó;
- Green operation (zöld művelet): a tipikus katonai különleges műveletek, amelyek során a harcosok a rendszeresített (leginkább a zöld különféle árnyalataiban pompázó, esetleg álcaszínekkel tarkított) uniformist viselik. Harctéri felderítés, „hit and run” akciók, szabotázs, stb., vagyis a nem-konvencionális hadviselés akciódúsabb ága.
- +1.) Egy brit SF-katonától hallottam olyat is, hogy „brown operation”, vagyis barna művelet. Ezalatt olyan tevékenységet értenek, amelyekben a fekete és a zöld műveletek jellemzői keverednek egymással különböző arányban.
Ebből kristálytisztán kikövetkeztethető, hogy az SFA óhatatlanul szoros kapcsolatokat volt kénytelen kiépíteni az Ír Rendőrség (a Garda Síochána) illetékeseivel, az Aonad Speisialta Bleachtaireachta-val (ami az ottani különleges belügyi nyomozószolgálat), valamint ennek beavatkozó-felszámoló alakulatával, az Aonad Práinnfhreagartha-val. Az együttműködés nem mindig zökkenőmentes (de hát hol az?!), hiszen a rendőrök négy évtizede nem voltak képesek megérteni, hogy terrorelhárítási területen mi a jófranc keresnivalójuk van a katonáknak..?
Ha már itt tartunk: tényleg, mi? A kommenteknél várjuk a véleményed.
Azért a zöld műveleteket sem hanyagolták ám el teljesen. Rendszeresen portya- és járőrszolgálatot teljesítettek az ír-északír határzónában, ahol alkalmuk nyílt gyakorolni a „húsz perc alatt beásom magam az avarba és akkor se moccanok, ha egy hasmenéses szarvas a fejemre ürít” típusú harci feladatokat. Feszültebb helyzetekben a mai napig is kivezénylik őket „biztosítani a határmenti lakosság nyugalmát”.
A korrektség úgy kívánja, hogy elmondjuk: az utóbbi években egyre erősebbek azok a szakmai és politikai hangok, amelyek sürgetik az SFA feladatrendszerének profiltisztává történő átalakítását. Magyarán azt, hogy minden rendészeti nyűgtől megszabadulva teljesen átlényegüljenek igazi katonákká. Ennek jegyében például már nem az ő feladatuk az állami pénz- és értékszállítás, noha sokáig ők biztosították az Ír Központi Bank valamennyi szállítmányát.
Az ír hadsereg különleges egysége a terrorizmus elleni küzdelem jegyében született ugyan, de a jószerencse (no meg az ír-brit-északír háromszögön belüli kapcsolatok javulása) úgy hozta, hogy ezen a területen az eltelt években nem kellett igazából megmutatnia, mire is (volna) képes. Mivel katonáéknál a harci morálra legveszélyesebb állapot az unalom, keresniük kellett egy olyan elfoglaltságot, ahol hasznosnak érezhetik magukat, az idő is gyorsabban telik, no és a lóvé sem rossz.
Ez a szegmens a nemzetközi békefenntartás lett. A mindenkori ír kormány már a nyolcvanas évektől kezdve rendszeresen küldi a fianóglachokat olyan helyszínekre, ahol helyi háborúk, törzsi acsarkodások és/vagy lokális fegyveres konfliktusok veszélyeztetik azt a nemlétező valamit, amit szépségkirálynők, alanyi költők és a választóikat teljesen hülyének néző politikusok következetesen világbékének szoktak aposztrofálni. A teljesség igénye nélkül emlékezzünk meg a következő nemzetközi műveletekről, ahol a zöld-fehér-narancs lobogó alatt szolgáló katonák rendszeresen felbukkantak: UNOSOM (Szomália), UNMIL (Libéria), INTERFET (Kelet-Timor), UNIFIL (Libanon), UNFICYP (Ciprus), MINURSO (Nyugat-Szahara), UNPROFOR (délszláv térség), MINURCAT (Közép-Afrika), MINUCI (Elefántcsontpart), EUFOR (Csád).
Tengeri gyakorlaton a SFA tagjai
Noha az Ír Köztársaság nem tagja a NATO-nak (és ahogy a dolgok állása kinéz, eszük ágában sincs csatlakozni), amerikai kérésre úgy Irakba, mint pedig Afganisztánba küldtek egy-egy kisebb kontingenst. Igaz, ezek a srácok leginkább a helyi erők kiképzésével, illetve CIMIC-feladatokkal foglalkoznak (CIMIC = Civil-Military Co-operation, vagyis a civil-katonai együttműködés). Az elmúlt évek átlagát tekintve kijelenthetjük, hogy az utóbbi időben az SFA állományának 30-40 százaléka egyfolytában külföldön tartózkodik.
Az SFA pontos létszáma nem nyilvános, de nem tévedünk túl nagyot, ha körülbelül egy bő századnyra saccoljuk. 2015-ben tokkal-vonóval (úgy értem: raktárossal, parancsnokkal és titkárnőkkel) együtt egészen pontosan 132-en voltak, a műveletiek öt szakaszba, ezeken belül hat-hat, egyenként négy fős rajba szerveződve. A kis létszámnak megvannak az előnyei is: az SFA-nál tényleg mindenki úgy ismer mindenkit, mint a saját tenyerét. Nem nagyon lehet kamuzni, lógni, kummantani, és az elöljárók átverésének eredményességi mutatója is elég alacsony.
Értelemszerűen egy ekkora alakulat nem engedheti meg magának a heréket és az ingyenélőket. Oké, szebben fogalmazva: az itteniek általában multifunkcionálisak, ugyanis az ír alakulatnál a különleges erők három nagy feladatrendszere közül minden harcos legalább kettőben profi módon otthon van. Aki nem tudná, a hagyományos felfogás szerint a különlegesek műveleti feladatai három nagy csoportba sorolhatók: a közvetlen harci akciók végrehajtása (direct action, DA), a különleges felderítés (special reconnaissance, SR), illetve a katonai támogatás (military assistance, MA). Ezeken belül természetesen további alkategóriák léteznek, de ezeket most nem erőltetjük.
Az SFA számos katonai szakterületen ott van az európai élbolyban, de a legnagyobbat mégiscsak az IED-k felkutatása és semlegesítése témakörben alakítja (IED=Improvised Explosive Device, elterjedt és közszájon forgó magyar elnevezéssel pokolgép). Ez a szakértelem nem is meglepő, ha arra gondolunk, hogy az elmúlt évtizedekben a különböző ír terrorcsoportok milyen előszeretettel barkácsoltak mindenféle furfangos robbanószerkezeteket. Jelen cikk szerzőjének évekkel ezelőtt alkalma nyílt arra, hogy megnézze az Ír Rendőrség tűzszerészeinek házimúzeumát, ahol a házilag készített robbanó- és gyújtóbombák olyan palettáját mutatják be, amiről John Rambo is csak akkor tudna álmodni, ha túl sokat és túl zsírosat vacsorázik.
Fizikai teszt
A kiválasztási procedúra három hétig tart a Kildare megyében található bázison, a Curragh Camp-ben, s minden évben megrendezik. Jelentkezni minden hivatásos katona jelentkezhet, haderőnemtől, rendfokozattól és életkortól (!) függetlenül. Az első héten az alapszűrésre kerül sor, ahol elsősorban a fizikai állóképesség és az általános katonai ismeretek letesztelése van soron: lövészet, menetgyakorlatok, úszás, tájékozódási képességek, egy kis közelharc, gimnasztika, stb. Minden szakterület egy kis vizsgának felel meg; aki a kilenc „tárgyból” több, mint hármat elbukik, vagyis nem üti meg az „elégséges” szintet, attól a negyedik bukás napján (pontosabban: órájában) azonnal búcsút vesznek.
A második-harmadik hét a komplexebb feladatoké, például szerepjátékok is színesítik az unalmasnak amúgy sem mondható programot. Itt már felbukkannak gonosz pszichológusok is, akik mindenféle alattomos trükkel arra hajtanak, hogy feltérképezzék a jelöltek gyenge (és persze erős) pontjait, majd a tesztek eredményének függvényében egyfelől tanácsot adjanak a hallgatóknak a hogyan továbbra, másfelől pedig a kiképzőket ellássák munícióval a jelentkezők életének további megkeserítése érdekében. Évente körülbelül 50-60 fő jelentkezik, és különösen jó évjáratnak minősül az, amikor tucatnyian végigcsinálják ezt a három hetet. Egy katona összesen háromszor jelentkezhet pályafutása során. Ha a harmadik kiválasztási procedúrán is elbukik, az SFA kapuja örökre zárva marad előtte.
Aki megmaradt a húsz nap után, azok kapnak egy hét eltávozást, majd visszahívják őket, hogy a móka-kacagás után végre komolyan is elkezdődhessen az igazi, fél éves időtartamú fianóglach-kiképzés. Lévén, hogy semmi olyan nem szerepel a tantervben, amiről a terepszín címkével ellátott posztokban eddig ne beszéltünk volna, nem részletezem a programot. Van benne ejtőernyős ugrás, hegymászás, rengeteg menetgyakorlat és lövészet, egyéni és csoportos feladatok, elsősegélynyújtás harci körülmények között, kommunikációs ismeretek, épületharcászat, lélektani hadviselés, túlélőgyakorlatok, túszszabadítás, valamint (és ez nem vicc!) ír hadtörténelmi előadások.
A hat hónapos kiképzés végén ismét csak vizsgákon és gyakorlati próbákon kell bizonyítaniuk, hogy az elvárt mértékben elsajátították az ismereteket. Az eredményesen levizsgázottak ismét örülhetnek egy hét eltávnak, majd elkezdődik a három hónapos próbaidő, ezúttal már az SFA kebelén belül. Ha ennek letelte után a közvetlen parancsnoka (általában a szakaszvezető, együttműködve az öregekkel) úgy találja, hogy a srác bevált, véglegesítik. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy hátradőlhet és békésen élvezheti az ír lankák zöldben pompázó látványát. Az ír különlegesek folyamatos át- és továbbképzéseken vesznek részt, ahol új, személyre szabott szakosodási lehetőségek várnak rájuk: van, akiből mesterlövész lesz, mások harci búvárok, megint mások szanitécek vagy tűzszerészek, esetleg az épületharcászat vagy a személybiztosítás profijai lesznek; arról nem is beszélve, hogy három szakosodásnál kevesebbel senki sem éri be. Azt talán nem mondtam, de az ejtőernyős szakképesítés alapkövetelemény: az alakulatban mindenkinek meg kell szereznie az eje-jelvényt, ami legalább 6 nappali, 3 éjszakai és egy „különleges időjárási körülmények közepette végrehajtott” ugrást feltételez.
Egyfajta ír specialitás, hogy az SFA-nál eltöltött 3-5 év után az állomány kötelező módon visszakerül az eredeti alegységéhez azzal a feladattal, hogy a különlegeseknél elsajátított ismeretek minél nagyobb hányadát átadja a többieknek.
A szerző soha nem csinált titkot abból, hogy mindent kedvel, ami ír (kivéve az időjárást meg a tonhalas salátájukat), de remélem egyetértetek vele, hogy a Sciathán Fianóglach an Airm, a világ egyik legkisebb létszámú speciális katonai egysége ettől a szubjektív háttértől függetlenül is megérdemelte, hogy cikket kapjon itt, az fmc.hu Terepszín sorozatában.
