Az amerikai katonai meteorológusok
Az amerikai katonai meteorológusok
Az amerikai katonai meteorológusokAz időjárási várhatóságok előrejelzése a hadviselés történelmében mindig kiemelt szerephez jutott. Egy hadvezér (vagy egy csapattiszt, de akár egy átlagos kardforgató gyalogos vagy lovas) számára soha nem volt mindegy, hogy a csatatéren milyen körülmények között kell helytállnia. Nem kell Napóleonnak születni ahhoz, hogy belássuk: nagyon nem mindegy, hogy a csata napján térdig érő sarat eredményező eső fog zuhogni, szikrázó napsütés lesz, vagy kiszáradt folyómederben, netán befagyott tavon kell átkelni az ütközet előtt/alatt/után, az uralkodó szélirányról meg a kopogó mínuszokról, esetleg a negyvenfokos hőségről nem is beszélve.
Amióta a hadviselés erői, eszközei és módszerei között tartós létjogosultságot nyertek az ejtőernyősök, a különlegesek, illetve a légimozgékonyságú csapatok (nagyjából tehát a második világháború óta), az időjárás előrejelzése további figyelmet kapott, hiszen nem lehet egy deszantolást megtervezni anélkül, hogy a meteorológiai alapokkal ne legyünk képben. Nagyon kellemetlen következményekkel járhat ugyanis, ha a siklógépeinket elfújja a váratlan szél, ha a jótékony éjszakai sötétség helyett teliholdas-csillagfényes világosság fényeskedik nekünk, vagy ha egy özönvízszerű égszakadás lehetetlenné teszi mindazokat a csapatmozgásokat, amelyeket egy száraz bunkerben a hadműveleti tisztek olyan szépen kiterveltek.
Rövid történetük
Az első, a fentiekre szakosodott társaságot, a SOWT-ot (Special Operations Weather Technicians-t, vagyis a Különleges Műveleti Időjárási Technikusokat) 1942 nyarán hozzák létre. Akkorra már az amerikai ejtőernyősök eljutottak addig, hogy hadosztály-szinten gyakorolták az ugrásokat, s számtalan, F betűvel kezdődő szó hagyta el az ernyősök száját, amikor a civil meteorológiai előrejelzések nem bizonyultak elég pontosnak, s a deszantolások nem az elvárt eredményeket hozták.
Az sem véletlen, hogy a SOWT első éles bevetésére a távol-keleti hadszíntéren került sor, ahol a jenkik számára amúgy sem túl ismerős időjárás képes volt jócskán bekavarni az előzetes elképzelésekbe. A Bengáli-öböl környékén a japánokkal folytatott harcokban át is estek a tűzkeresztségen, s olyan szépen teljesítettek, hogy a későbbiekben Európában sem akarták nélkülözni a tudásukat. Szakmai névjegyüket letették a normandiai partraszállás és a hollandiai Market Garden fedőnevű művelet előkészítésekor is (tudjátok: amikor a híd túl messze volt), de a szövetségesek jugoszláviai műveleteinél is kikérték véleményüket.
A koreai, majd a vietnami háborúban is felbukkantak, ahol a különleges erőkkel való kapcsolatuk annyira elmélyült, hogy azóta gyakorlatilag elválaszthatatlanok. 1966 nyarától a 10. Harci Meteós Század (10th Combat Weather Squadron) tanfolyamokat szervez Délkelet-Ázsiában, főleg Thaiföldön, ahol százával képzik ki azokat a helyieket, akik később egy egész, fedésben dolgozó időjárás-megfigyelő hálózatot alkotnak szerte a félszigeten.
A tízesek részt vettek az 1971 novemberében lebonyolított egyik leghíresebb fogolymentési akció-kísérlet (az Operation Ivory Coast) tervezésében is, amikor három szakasznyi zöldsapkás Hanoitól nem messze, a Son Tay-i táborból próbált kiszabadítani hetven jenki hadifoglyot. Maga a művelet nem volt eredményes (úgy tűnik, a vietnamiak előzetesen szagot fogtak és röviddel korábban kiürítették a létesítményt), de a SOWT három nappal a művelet előtt ragyogóan belőtte azt a mindössze 8 órás rést, amikor az időjárási körülmények és a látási viszonyok optimálisak a szöktetéshez. Tényleg nem rajtuk múlt, hogy a dolog nem jött össze.
A SOWT története úgy összefonódik az amerikai különlegesek történetével, hogy itt külön és aprólékosan nem is fogom részletezni azokat a hadműveleteket és akciókat, amelyekben részt vettek: ott voltak Grenadában (1983), Panamában (1986), Irakban (1991, 2003), Szomáliában (1993), Haitiben (1994), és folyamatosan nyüzsögnek a Balkánon, továbbá Afganisztánban is.
Érdekesség, hogy az anyacégtől, vagyis az Air Force-tól gyakran kölcsönkérik őket a légierőn kívüli szervezetek is, például a DEA (Drug Enforcement Administration, a Kábítószerellenes Hivatal), amely gyakran igényt tart rájuk, amikor Közép- és Dél-Amerikában rendészeti és egyéb, khm, tennivalóik akadnak (természetesen mindig és kizárólag a helyi hatóságok előzetes, írásbeli és hatpéldányos engedélyével a zsebükben). Dolgoztak és dolgoznak ők együtt már a SEAL-lel, a rangerekkel és a Delta Force-szal is, na, és azt sem hallgathatjuk el, hogy más hárombetűs cégek is kérik olykor a segítségüket, ha nagyon szeretnék tudni, hogy bolygónk egyik-másik, számukra kiemelt jelentőséggel bíró pontján egy adott időpontban milyen idő várható.
Szervezeti elhelyezkedés, feladatok
A SOWT, az USA Különleges Műveleti Erőinek Parancsnoksága (Special Operations Command) alatt a Légierő különlegeseinek (Air Force Special Operations Command) szerves részét képezik. Ezen belül a floridai Hurlburt Fieldben állomásoznak, a körülbelül ezer fős 720. Különleges Harcászati Csoporton (720th Special Tactics Group) belül, a már említett 10. Meteós Század által nyújtott szervezeti keretek között. Egy-egy szakasznyi Combat Weatherman három másik században (a 24., a 320. és a 321. Különleges Harcászati Századokban) is elhelyezést kapott. Nincsenek túl sokan: jelenlegi létszámuk (2015-ös adat) valahol a 250-280 között mozog, közülük negyvenen rendelkeznek tiszti rendfokozattal. Külön érdekesség, hogy ötüknek tudományos fokozata is van, természetesen nem összehasonlító nyelvészetből vagy művészettörténetből, hanem meteorológiából. Néhányan külföldön állomásoznak, például a kadenai Air Force Base-en (Japán), Nagy-Britanniában, a Royal Air Force mildenhalli támaszpontján, valamint Németországban, Böblingenben.
Nem győzöm hangsúlyozni, hogy műveleti emberekről van szó, tehát nem egy irodában üldögélnek, ahol monitorokat és nyomtatványokat nézegetnek, híg amerikai kávé kortyolgatása közben vaskos szakkönyveket lapozgatva. Nem ám; szűkebb szakmai tudásuk mellett frankón kiképzett különlegesek ők is, akik a fegyverforgatást, a túlélési taktikákat és technikákat, valamint az ejtőernyős ugrások módszertanát ugyanúgy elsajátítják, mint a többi, kevésbé meteó-irányultságú bajtársuk.
Feladataik mindenki számára nyilvánvalóak, aki akár csak egyszer is látott időjárásjelentést a tévében: a legkorszerűbb tudományos eszközökkel a lehető legpontosabb válaszokat kell találniuk arra az egyszerűnek tűnő kérdésre, hogy „milyen idő lesz itt és itt, ekkor és ekkor?”.
A hagyományos, civil meteorológusokhoz viszonyítva azonban egy hangyányival nagyobb a felelősségük. Ha a roppant rokonszenves Reisz András elszúr valamit, és mondjuk az Alföldön másnap délután nem közepes erősségű északkeleti, hanem orkánszerű nyugati szél lesz, legfeljebb egy-két gazdának fog feltűnni, hogy a hóbuckák vagy a kisebb testű birkák átrendeződtek a mezőn. Ha azonban mindezt egy zászlóaljnyi ejtőernyős tapasztalja meg, akik a tervbe vett szántás helyett egy barátságos akácliget fáin kötnek ki (és ez nem a legrosszabb forgatókönyv…), a meteós kolléga bizony felkötheti a gatyáját és teljes ékesszólását latba vetheti a magyarázkodásnál. Ha Brockhauser Barbara ragyogó napsütést jósol, de helyette váratlanul tejfölszerű köd telepszik a tájra, a kirándulós hétvégénk el van ugyan szúrva, de különösebb bajunk nem történik, ami nem mondható el hasonló helyzetben egy, a sziklás tengerparton éppen az öblöt kereső partraszálló egységről.
Mellesleg nagyon hatékony motivációs tényező lehet egy egészen jó prognózis elkészítéséhez az, hogy a SOWT-osok a legtöbbször éles helyzetben bizony együtt mozognak a bevetésiekkel, tehát ha mindenki szív, ők is azt fogják tenni: az akácfán, a zátonyokon és az ellenséges vonalak mögött egyaránt.
Milyen esetekben fordulnak tehát hozzájuk a műveleti tervezők? Hát, gyakorlatilag mindig, amikor nem mindegy, hogy milyen idő lesz az operáció helyszínén: ejtőernyős ugrások, légi hadműveletek, szabotázsakciók, mesterlövészek telepítése, fogolyszöktetések, ellenséges légtérben lelőtt gépek pilótáinak kimentése, különféle útvonaltervek elkészítése, partraszállások helyének és időpontjának kiválasztása, magashegyi műveleteknél lavinaelőrejelzés, célpontmegjelölés az érkező légicsapásnak – és mint ahogyan azt már mondtuk, sokszor el is kísérik a teamet azért, hogy a legfrissebb előrejelzéseket ott helyben felvázolják, és szükség esetén azonnali tanácsokat tudjanak adni.
Kiképzés, felkészítés
Jelentkezni az egész haderőből lehet, amennyiben hat alapfeltételnek megfelel valaki:
- Vállalni kell az ejtőernyős ugrásokat;
- Meg kell felelni a katonai fizikai teszten;
- Rendelkezni kell egy középfokú polgári meteorológusi képzettséggel, valamint egy kiegészítő katonai (légierős) meteorológusi alaptanfolyammal;
- Át kell menni egy repülésalkalmassági vizsgán;
- Parancsnoki ajánlást fel kell tudni mutatni;
- Csak 36 évnél fiatalabb jelentkezőket fogadnak.
Azokat, akik megfelelnek a fenti hat alapkövetelménynek, a texasi lacklandi légierős támaszponton átzavarják egy kéthetes kiválasztási procedúrán, ahol főleg a fizikai álló- és teljesítőképességet vizsgálják. Aki nem kellőképpen teljesít, attól elköszönnek, majd két állammal odébb, a Mississippiben található Keesler támaszponton a „túlélők” elkezdhetik az igazi szakmai tanfolyamot, ahol már a szakmáról is esik jó pár szó. Idejük van rá, hiszen a kiképzés ezen fázisa hét hónapon(!) keresztül tart.
Ha azt gondolnátok, hogy ennyi volt, hát tévedtek. Csak most kezdődik a háromhetes ernyős oktatás a már általunk is ismert Fort Benningben (Georgia), no, és a komplex, ugyancsak 21 napos túlélőiskola a Washington államban található Fairchild támaszponton és a környező, barátságos erdőkben.
És nincs vége, hiszen akad olyan állam az USA térképén, ahol még nem szívtak.
Ilyen például Észak-Karolina, közelebbről a Pope bázis, ahol a légierő többi különlegesével együtt sírva fogják megtanulni (szám szerint 100 napon keresztül), hogy milyen is az Air Force kiképző őrmestereinek istene.
Hát milyen lenne: kegyetlen…
Magáról a kiképzésről olyan sok mondanivalóm nincs, elvégre aki rendszeresen olvassa a különlegesekről szóló, „terepszín” címkével ellátott sorozatunkat, sok újdonságra nem bukkanna: lövészetek, komplex gyakorlatok, küzdősportok, épületharcászat, tájékozódás, robbantási gyakorlatok, akadálypálya, térképészet, egyéni és kiscsoportos taktikai felkészítés, na, és persze a meteorológia minden csínja-bínja, a modern, számítástechnikai alapú berendezések kezelésétől kezdve egészen a népi megfigyelések és a több ezer éves tapasztalatok feldolgozásáig.
Laza levezetésként következik a vízi jártassági tanfolyam a floridai Pensacolában (tíz nap), majd egy ötnapos záróvizsga Hurlburt Fieldben.
Ha jól számoltam, úgy nagyjából egy év (és micsoda év…) telik el a jelentkezéstől számítva addig, amíg az újonc, de immáron kiképzett SOWT-os büszkén átveheti a szürke barettet, rajta az alakulat jelvényével. Itt, a hurlburti anyacégnél még kábé egy évig újoncnak minősülnek, tehát önálló döntési helyzetbe nem kerülhetnek, de fokozatosan egyre komolyabb feladatokat kapnak, miközben folyamatosan és állandóan tanulnak, okulnak, okosodnak, tapasztalatokat szereznek.
A külső megrendelők kívánságainak megfelelően egyes kiválasztottak időről időre még további képzésekben részesülnek: nyomkeresés, hegyi, sarkköri vagy sivatagi harcászat, dzsungelbéli túlélés, HALO-HAHO ugrások (aki nem tudná, ez mit jelent, keressen rá a neten), víz alatti harci tevékenység – ahogy a kedves ügyfél óhajtja.
Elvileg nők jelentkezését sem zárják ki, de hasonlóan a többi különlegeshez, éles bevetésre („direct action”-be) itt sem küldik őket. A lányok a háttérbiztosításban, logisztikai területen és a hátországi parancsnokságokon fognak közreműködni a remélt és elvárt sikerben.
