Cloudy13 °C
2020. február 25. kedd Géza
Menü

Most akkor tüzelhetünk vagy nem? Esetleg egy kis szalonnasütés jöhet?

Most akkor tüzelhetünk vagy nem? Esetleg egy kis szalonnasütés jöhet?
(Fotó: pexels.com)

Nem annyira. Ha pedig mégsem bírjuk ki, hogy az erdők árnyas lombjai között zsírjára pirítsunk egy kis szalonnát, vagy hogy a kerti zöldhulladék pernyéit a levegőbe eregessük, akkor komolyabb bírságra számíthatunk. Székesfehérváron is.

A tűzgyújtási vagy inkább tűz nem gyújtási történetet érdemes két részre bontani. Ami a kerttulajdonosokat illeti, már 2015. március 5-től él az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat, amely az élet és értékvédelem jegyében egyértelműen kimondja: 

A belterületi ingatlanok használata során keletkezett hulladék szabadtéri égetése TILOS!

Az önkormányzatok jegyzői hozhatnak ettől eltérő helyi rendeletet, mint ahogy Székesfehérváron ez meg is történt. Ennek értelmében évente kétszer egy hétig tele lehet füstölni a szomszéd kertjét is, erre általában áprilisban és októberben van mód.

Ha ezeken az időszakokon kívül tüzelnénk, akkor akár 150 000 forintos bírságra is számíthatunk, és persze az sem mindegy, hogy milyen anyagok égéstermékével terheljük meg a légkört. Az égetendő kerti hulladék nem tartalmazhat más kommunális, illetve ipari eredetű hulladékot például PVC-t vagy veszélyes hulladékot.

De Székesfehérváron miért is füstölögnénk? Ha nem komposztálunk, akkor a Depónia Kft. márciustól december elejéig kéthetente elszállítja a zöldhulladékot a kukaürítési napon. Vagyis nincs más dolgunk, mint átlátszó műanyagzsákba dugni a lágyszárú és csinos kévébe kötni a fásszárú zöldet, a tetejébe ragasztani az évente kiküldött matricát, majd a kuka mellé kitenni az egész motyót.

Szalonna nem sütés kiránduláskor

Június 20-a óta az ország teljes területén tűzgyújtási tilalom van. (2017. 09.11.) Így a magyarországi erdőkben, az azokban kijelölt tűzrakó helyeken és a közút- és vasút menti fásításokban (beleértve a parlag és gazégetést) is TILOS tüzet rakni! Úgyhogy, ha kirándulni indulunk, akkor a szalonnasütést most felejtsük el és a cigicsikkel is csak óvatosan, mert az aljnövényzet mindenhol rendkívül száraz, az autóból, traktorból ne dobjunk ki égő cigarettát!

A tűzvédelmi rendelkezés megszegéséért erdővédelmi bírság jár.

Most akkor tüzelhetünk vagy nem? Esetleg egy kis szalonnasütés jöhet?

Az ország egész területén tűzgyújtási tilalom van (fotó: katasztrofavedelem.hu)

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Ez van

A hét sztorija

  • Kásler - szeptemberben bevezetik az új NAT-ot
    Kásler - szeptemberben bevezetik az új NAT-ot
  • Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola címet nyert az Arany EGYMI
    Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola címet nyert az Arany EGYMI
  • Elmarad az idei Fehérvári Kolbásztöltő Fesztivál
    Elmarad az idei Fehérvári Kolbásztöltő Fesztivál
  • Jelentősen növekedhet az új elektromos autók száma
    Jelentősen növekedhet az új elektromos autók száma
  • Megújult stadiontúra lesz szerdán a MOL Aréna Sóstóban
    Megújult stadiontúra lesz szerdán a MOL Aréna Sóstóban
  • Haderőfejlesztés és biztonság - évet értékelt a Magyar Honvédég Parancsnoksága
    Haderőfejlesztés és biztonság - évet értékelt a Magyar Honvédég Parancsnoksága
  • Csipkekiállítás a Vörösmarty Művelődési Házban
    Csipkekiállítás a Vörösmarty Művelődési Házban
  • Változik a szakképzés - tájékoztató nap a Deák-iskolában
    Változik a szakképzés - tájékoztató nap a Deák-iskolában

Eseménynaptár

  • A kommunizmus áldozataira emlékeztek az 56-osok terén
    A kommunizmus áldozataira emlékeztek az 56-osok terén
  • Koronavírus - Ausztriában és Horvátországban is megjelent
    Koronavírus - Ausztriában és Horvátországban is megjelent
  • HÍRADÓ 1-kor 2020. február 25.
    HÍRADÓ 1-kor 2020. február 25.
  • Tóth Ildikó színművész lesz a Királykút Emlékház vendége
    Tóth Ildikó színművész lesz a Királykút Emlékház vendége
  • Négy autó ütközött az M0-s autóút 67-es km-nél
    Négy autó ütközött az M0-s autóút 67-es km-nél
  • Decemberben 8 százalékkal több gyerek született, mint egy évvel korábban
    Decemberben 8 százalékkal több gyerek született, mint egy évvel korábban
  • Ismét árvíz öntötte el Jakarta több körzetét
    Ismét árvíz öntötte el Jakarta több körzetét
  • Kiszabadult a koronavírus-járvány a karantén által körülzárt területről Olaszországban
    Kiszabadult a koronavírus-járvány a karantén által körülzárt területről Olaszországban
  • MNB: az azonnali fizetés a magyar pénzügyi szektor legnagyobb fejlesztése
    MNB: az azonnali fizetés a magyar pénzügyi szektor legnagyobb fejlesztése
  • Lezárják ma a Kossuth utcát
    Lezárják ma a Kossuth utcát
  • Rekordot döntöttek a lakásépítések
    Rekordot döntöttek a lakásépítések
  • Katonaportrék - Vándorkiállítás
    Katonaportrék - Vándorkiállítás
  • Elszaporodtak a vaddisznók Pécs külső részein
    Elszaporodtak a vaddisznók Pécs külső részein