6 évnél régebbi cikk

Akkor hivatalosan is megkezdődött a startup élet Fehérváron
·Techstartup·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotójaAkkor hivatalosan is megkezdődött a startup élet Fehérváron
·Techstartup·Utolsó frissítés: undefined

Egy fehérvári startup közösség létrehozása? De minek? Ott van az internet, aminek segítségével bárki és bármi bármikor elérhető. Szkeptikusan érkeztünk az első Fehérvár Startup Meetup-ra, de lelkesen mentünk róla haza.

Elsőre kicsit furcsának tűnt a Konnektor közösségi iroda kezdeményezése: a Fehérvár Startup #1 kísérletet tett a helyi startupperek összegyűjtésére. Miközben ott van nekünk a kerek e világon álomszerűen hasító hungarikum, a magyar internet. Ezen keresztül bármikor, bárkivel kapcsolatba lehet lépni, szerencsére feltalálták már a Skype-ot, és a Facebook megfelelő csoportjain keresztül is minden lényegi információhoz hozzá tudunk jutni, hogy a Google-ről már ne is beszéljünk. Tehát a kérdés az volt: szüksége van-e Székesfehérvárnak egy olyan platformra, mely összegyűjti a startuppereket? A válasz a két órás meetup végére egy határozott és kövér igen lett. 

De mi az isten az a startup?

Kezdjük talán onnan, hogy tisztázzuk a fogalmat. A Wikipediánál jobban mi sem tudjuk összefoglalni:

A startup általában az újonnan alapított, nagy növekedési potenciállal rendelkező induló vállalkozásokat jelenti, melyet többnyire termék- vagy üzleti modell innováció jellemez. Ezek a cégek a nemzetközi piacokon való jelenlétet tűzték ki célul, tehát nem kizárólag a helyi piacra koncentrálnak. 

A világ legsikeresebb startupjai mára a hétköznapjaink nélkülözhetetlen részei lettek és úgy használjuk őket, mintha nem lenne holnap. Ezek közül is a két legismertebb a Google és a Facebook, melyek szépen lassan bekebelezik nemcsak a potenciális konkurenciát, hanem úgy nagyjából az egész internetet. De hasonló sufnituning garázscégnek indult a mára már dollármilliárdokat érő Snapchat, PayPal, Instagram, LinkedIn, Tesla vagy Dropbox is. Szerencsére Magyarország is jól áll startupok terén: hazai fejekből pattant ki a Prezi, a Ustream és a LogMeIn alapja. Ezek mára kivétel nélkül világhírű, jelentős bevételt termelő cégekké nőtték ki magukat. És miért is ne lehetne az, hogy egy fehérvári legyen a következő a sorban? Ezért is jött létre a 

Fehérvár Startup #1

Csütörtök este épp egy focicsapatnyian gyűltünk össze a Vörösmarty téri közösségi irodában. Egy jó meetup alapvető kellékei a víz, a ropi, a bóti linzer, a recsegős parketta és néhány Macbook Air. Ja, és legalább egyszer hangozzon el Steve Jobs neve az este folyamán. Ez itt mind megvolt, rosszul tehát nem sülhetett el a dolog. Már csak annak kellett a végére járni, hogy miért is jó az, ha mindezt személyesen tesszük meg, nem pedig az internetes segédeszközök segítségével gyűlünk.

Ropi és alma nélkül nincs startupper találkozó (Fotó: fmc.hu)

A meetupok alapvető sajátossága, hogy egy bizonyos téma köré csoportosuló önszerveződő közösség jön létre. A beszélgetés jellemzően egy előadással kezdődik, azaz megvan a felvetés, majd jöhet a vita, információcsere. Tulajdonképpen olyan ez, mint egy lakógyűlés, csak vannak székek. Meg ropi. Az első fehérvári startupper találkozó címe ("Legyen Fehérváron is startup élet!") valójában sokkal inkább egy kérdő mondat volt, mint egy kijelentés. 

Az első ilyen összejövetel előadója az a Szabó Krisztián, az Input Program egyik koordinátora volt, aki Győrben már sikeresen rúgta be többedmagával a helyi startup életet. Nem azért jött, hogy itt is megtegye ezt, hanem azért, hogy elmondja a résztvevőknek: lokális startup életre, személyes találkozókra igenis szükség van és nem kell mindenáron egy jó ötlettel Budapestig vagy Londonig rohanni. És ezt a startup életet nem másnak kell létrehoznia, hanem azoknak, akik helyi szinten benne vannak, a résztvevői, alakítói ennek. Röviden, tömören ennyi. Taps, bólogatás, még egy ropi, hazamenés.

Kicsit bővebben: a Fehérvár Startup #1-ről Livits Réka grafikus jegyzeteket készített, amik tökéletesen összefoglalják az érintett témákat: 

Konklúzió: semmi nem váltja ki a személyes tapasztalatcserét. Igenis szükség van a helyi startupéletre, mégha egy kicsit időben le is vagyunk maradva a startup bummról. Ettől függetlenül mindig lesznek kérdések, amikre válaszokat keresünk, és ha van tapasztalat, akkor lehet, hogy a rossz utat már senkinek nem kell bejárnia. A startupok 95%-a létezésének első öt évében bebukik, ez azt jelenti, hogy azt az öt évet bizonyos értelemben a jó/rossz tapasztalatokért cserébe kidobjuk az életünkből. Ha közösen fel tudjuk gyorsítani ezt az öt évet néhány hónapra, már azzal is sokat nyertünk. A legdrágábbat, ami csak ebben a világban létezik: az időt. 

Szóval ha van egy jó ötleted, szeretnél valami kezdőd dolog részese lenni, legyél bátor, bújj ki a dobozból és légy ott a következő meetupon. Egyelőre úgy néz ki, hogy van értelme. A többi meg úgyis tényleg rajtunk múlik.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek