6 évnél régebbi cikk

Célba ért a Teleki futás
·Sportfutás·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
kovacs.v.orsolya
Célba ért a Teleki futás
·Sportfutás·Utolsó frissítés: undefined

Egy hét, 1640 kilométer, Teleki Blanka párizsi sírjától a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnáziumig. Ennyit tett meg a 26 futó és a 14 kísérő kerékpáros négy országon át, a névadó emlékére szervezett váltófutáson. A TelekiRun2017 mezőnye szombaton déltájban ért célba.

Minden újságírónak az útjába akadnak időnként olyan témák, amelyekről képtelen elfogultság nélkül írni. Nálam is most egy ilyen van soron. Mert a Teleki az én sulim. Jó, inkább csak volt. Több mint húsz évvel ezelőtt. De akkor is. Ez volt ez a hely, ahol elkezdtem a szárnyaimat bontogatni, és elkezdhettem önmagamra találni. Igaz, hogy reál szakos voltam, de biztattak, amikor belevágtam az iskolaújságba. Vagy kiálltam a saját verseimmel a színpadra. Vagy beléptem a színjátszókörbe. A tanáraim hittek bennem, támogattak. Tőlük azt az útravalót kaptam: bármit elérhetek, amit akarok. Mert a Telekisek tényleg bármire képesek. Még arra is, hogy hazafussanak Franciaországból. Mert most éppen ezt vették a fejükbe.
 Párizsból indult a kaland (Fotó: facebook.com/telekirun2017)

Teleki Blanka halálának 155. évfordulója alkalmából ugyanis nagy vállalkozásban fogtak a Telekisek: több mint 1600 kilométeres váltófutást szerveztek a gimnázium névadójának franciaországi sírjától hazáig, a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnáziumig. Éjjel és nappal folyamatosan futottak, felváltva, fejenként tíz kilométert minden nap.

Váratlan eseményekben sem volt hiány (Fotó: facebook.com/telekirun2017)

Az egy hetes kihívás előkészületei már több mint fél éve, februárban elkezdődtek, mint azt korábban Sűdy Péter, a futás szervezője, a gimnázium biológia-kémia szakos tanára, egyben a Teleki Természetismereti és Turisztikai Egyesület vezetője elmondta. Időbe telt, amíg megtervezték a pontos útvonalat, lefoglalták a szükséges szállásokat és támogatókat találtak, a résztvevők pedig a szükséges erőnlét érdekében folyamatosan edzettek. Hasonló tapasztalatuk már volt, mivel tavaly Romániában, Kővárhosszúfaluról, Teleki Blanka szülőházától futottak haza.

Komoly, féléves szervezőmunka előzte meg az egy hetes programot (Fotó: facebook.com/telekirun2017)

Egy kis párizsi városnézés után október 14-én indult a futás, Freiburg fölött léptek át Németországba. Jórészt a dunai kerékpárúton haladtak, érintve többek között Regensburgot, Passaut, Linzet, Melket és Bécset. Az út során átélt élményeiket fényképek és élő videók formájában folyamatosan megosztották az érdeklődőkkel a Teleki Futás 2017 facebook oldalán.

Az utolsó napon, Székesfehérvárhoz közeledvén Bodajknál, Fehérvárcsurgónál, majd a városban az Iszkaszentgyörgyi úton is rengeteg önkéntes futó csatlakozott még a Telekis csapathoz, merész vállalásuk elismeréseként.

Az iskolánál hatalmas, lelkes tömeg várta a több száz fősre felduzzadt futócsapatot október 21-én szombaton a déli órákban. A Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskolában ugyanis ezen a szombaton tanítási napot tartottak, és az általános iskola illetve a gimnázium több osztálya is hangos éljenzéssel, kiabálással, sorfalat állva várta a futók érkezését.

Sűdy Péter tanár úr a csapat élén vitte a stafétát díszhelyére az iskola épületében (Fotó: KVO)

A célba érést követően  zsúfolásig megtelt a futókkal és az ünneplő tömeggel a gimnázium udvara. Az ünnepélyességet még inkább hangsúlyozva pedig még fúvószenekari koncerttel is köszöntötték a célba ért csapatot.

Fúvószenekar köszöntötte a sikeres futókat (Fotó: KVO)

 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek