Minden bársonytalpúnak és minden bársonytalpú emlékére - a macskák világnapján
Minden bársonytalpúnak és minden bársonytalpú emlékére - a macskák világnapján
Minden bársonytalpúnak és minden bársonytalpú emlékére - a macskák világnapjánAmióta az eszemet tudom, minden bajba jutott állatot hazacipeltem, még ha szüleim vegyes érzelmekkel is fogadták a fészekből kiesett fiókákat, és eléggé morcosan a titokban etetett egereket. Talán a cicákkal voltak a legelnézőbbek, pedig ők érkeztek a legnagyobb számban. A szerelem tehát korán megszületett, és ha most visszaemlékezek azokra a cicusokra, akikekkel rövidebb-hosszabb ideig futhatott együtt az életünk, szívfacsaró, boldog emlékek és pillantok idéződnek fel.
A macskák világnapja alkalmából, hadd emlékezzek néhány különleges bársonytalpúra az életemből, hogy megköszönjem nekik a szeretetüket, a feltételek nélküli barátságot, amit kaptam tőlük és amit – csak remélem – én is tudtam adni nekik.
Szörnyella de Frász az egyik legrondább cica volt, akit valaha láttam. Valószínűleg egy különösen sovány házimacska és egy teknőctarka perzsa szerelméből született, és bírt mindkét nemzője külsejével, a hosszú sovány fejhez, hosszú végtelenszínű szőr párosult. Szörnyi elárvultan, eléggé soványan tengődött az utcán, amikor az egyik barátom rátalált, és mi sem volt természetesebb, minthogy elhozta hozzánk. Családi házunk terasza a kor ideáljának megfelelően emelet magasan volt, és amikor Szörnyella kikerült a mentődobozból, érdeklődve pásztázta új lakhelyét. A barátom persze aggódott, hogy majd a cica leesik, de megnyugtattam: még soha nem láttam olyan hülye macskát, aki innen csak úgy lesétált volna. Egészen addig a napig. Szerencsére Szörnyellának semmi baja nem esett, és évekig velünk volt. Rendszeresen hozott vadászataiból ajándékot, amit mindig letett a lábtörlőre, beszólt, hogy megérkezett és várta a dicséretet. Ahogy annak néhány alomnyi kiscicának a megszületését sem volt hajlandó egyedül megélni, akikkel megörvendeztetett minket. Bárhol is voltunk, bármikor is értünk haza, megvárta, és amíg ki nem bújt minden kiscica, simogatni, biztatni kellett őt. Egy napon aztán Szörnyi nem tért haza. Nagyon sokáig vártam őt. Szörnyella de Frász, köszönöm, köszönjük, hogy minket választottál, amíg itt laktál a Földön!
Huba már sokkal-sokkal később csöppent az életembe, a lehető legkevésbé ideális időpontban, felnőtt életem hajnalán, egy építkezés kellős közepén. Hűvös, esős tavaszi nap volt, a fatelepen nézegettük a lehetséges gerendának valót, amikor keserves egércincogást hallottam, majd a fűben megtaláltam a még zárt szemű, éppen szőrös, kicsi gombolyagot. Kétséges volt, hogy életben marad, fecskendőből etettem és hetekig hurcoltam magamra kötve. Szerencsénk volt, hogy ezt a „bolondériát” elnézték nekem a munkahelyemen. Huba végül gyönyörű, vörös kandúrrá cseperedett. Talán nem is macska volt már, vagy nem annak érezte magát, és meg volt győződve róla, hogy én vagyok az anyukája. Máig őrzöm azt a képet, amin ölel, mert sírok. Ahogy nagyon sokáig sírtam akkor is, amikor elvesztettem őt, és ma sem tudok könnyek nélkül gondolni rá. Örökké kísérteni fog könyörgő szeme, hogy mentsem meg, és örök fájdalom marad, hogy nem tudtam. Huba, te voltál az első gyermekem, köszönöm, hogy megmutattad nekem, hogy fel tudok nőni, akár az anyaságig is.
Szüttyögi csak két hónapig maradhatott velünk, de ő volt az, aki megmutatta, milyen a feltétel nélküli bizalom. Szüttyögi egyszer csak megjelent nálunk, és mi halálra rémültünk, ugyanis egy szörnymacska képében érkezett. Vagy baleset áldozata lett, vagy megverték, megkínozták. Szőre fel volt égve, egyik szeme kifordult, orrából, szájából folyamatosan véres-nyákos trutyi folyt és hörögve vette a levegőt. Az állatorvosnál kiderült, az ép szemére sem lát és agyalapi törése van (többek között). Viszont az orvos szerint szeretettel és gondozással így is élhet tovább. Gondoztuk és szerettük, ő pedig olyan odaadó imádattal hálálta meg a befogadást, amilyet még soha nem tapasztaltam. Sajnos két hónapig élhetett csak, és valószínűleg egy embóliával már nem bírt el meggyötört teste. Szütyi, csak remélem, hogy jó barátod voltam.
A sort még folytathatnám: Frigyessel, Artúrral, Cirmivel és Kormival, mert mindegyikük különleges barát volt, és szomorú-szép emléküket nem temetheti el az idő, és nemcsak a macskák világnapján jutnak eszembe.
