6 évnél régebbi cikk

Eláruljuk, kik nyerik az idei Oscar-díjakat
Fehérvár Médiacentrum fotója
Portal DN Sul
Eláruljuk, kik nyerik az idei Oscar-díjakat

Oscart kap a Testről és lélekről? A víz érintése vagy a Három óriásplakát Ebbing határában lesz idén a legjobb film? Daniel Day-Lewis negyedszer vagy Gary Oldman először: ki nyeri a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat? Ha téged is érdekelnek ezek a kérdések, ne hagyd abba az olvasást. Nagy valószínűséggel ez lesz a 90. Oscar-gála végső díjazottjainak listája.

Március 4-én 24 kategóriában derül ki, hogy kit tartott az elmúlt év legjobbjainak az Amerikai Filmakadémia. A 90. Oscar-gála jelöltjeinek listája néhány hete már publikus, és mint mindig, javában folyik a találgatás, hogy kik lehetnek a győztesek. Ahogy az elmúlt években rendre, így most is van magyar érdekeltség: Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét a legjobb idegennyelvű filmek kategóriájában jelölték Oscarra. De vajon mennyi esélye van a végső győzelemre? Nemsokára mondjuk is.

Az idei mezőnyből kiemelkedik Guillermo del Toro alkotása (A víz érintése), a maga 13 jelölésével. Ha mindet meg is kapná, azzal minden idők legtöbb Oscarját besöprő filmje lenne. Ezt a címet jelenleg három film birtokolja holtversenyben: 11 Oscart kapott a Ben-Hur (12 jelölésből 1960-ban), a Titanic (14 jelölésből 1998-ban) és A Gyűrűk Ura: A király visszatér (11 jelölésből 2004-ben). A víz érintése legnagyobb vetélytársai a Dunkirk (8 jelölés), a Három óriásplakát Ebbing határában (7 jelölés), A legsötétebb óra (6 jelölés) és a Fantomszál (6 jelölés) lehetnek. 

Az Oscar azonban nemcsak a filmesek és filmrajongók egyik legnagyobb ünnepe, hanem a fogadóké is. Mivel a gálán elég kevés a meglepetés, ezért a tutisták nagy éjszakája ez. Nem csoda tehát, hogyha a végső győztesek listáját előre szeretnénk tudni, akkor az online fogadóirodák odds-ait (nyereményszorzó, mely minél alacsonyabb, annál nagyobb az esély az adott végkimenetelre - a szerk.) előbb érdemes átnézni, mint a mozis szakírók várakozásait. Ezek alapján íme az idei Oscar-díjasok várható listája, de legalábbis a legfontosabb kategóriák. Kezdésnek itt van a magyar szempontból legizgalmasabb: 

Legjobb idegennyelvű film

  1. A Fantastic Woman - Odds: 1,5
  2. A négyzet (The Square) - Odds: 2
  3. Szeretet nélkül (Loveless) - Odds: 12
  4. The Insult - Odds: 16
  5. Testről és lélekről - Odds: 20

(UPDATE: Az A Fantastic Woman nyerte az Oscart.)

Ezek után sajnos kisebb csoda lenne, ha a magyar film végül megkapná a díjat. A helyzeten valamennyit javíthat azért, hogy a fogadók ennél jobbnak látják a film esélyeit, és az A Fantastic Woman és A négyzet után Enyedi Ildikó filmjének végső győzelmére érkezett be eddig a harmadik legtöbb tét. További jó előjel lehet, hogy tavaly a Mindenki is úgy nyerte meg a legjobb rövidfilmnek járó Oscart, hogy a bukmékerek nem Deák Kristóf filmjét tartották a legesélyesebbnek.

A további fontos kategóriák várható végkimenetele így néz ki:

Legjobb animációs film:

  1. Coco - Odds: 1,02
  2. A kenyérkereső (The Breadwinner) - 14
  3. Loving Vincent - Odds: 20

(UPDATE: A Coco nyerte az Oscar-díjat.)

Legjobb női mellékszereplő:

  1. Allison Janney (Én, Tonya) - Odds: 1,2
  2. Laurie Metcalf (Lady Bird) - Odds: 4
  3. Mary J. Blige (Mudbound) - Odds: 20

(UPDATE: Allison Janney kapta az Oscart.)

Legjobb férfi mellékszereplő:

  1. Sam Rockwell (Három óriásplakát Ebbing határában) - Odds: 1,12
  2. Willem Dafoe (Floridai álom) - Odds: 5
  3. Christopher Plummer (A világ összes pénze) - Odds: 25

(UPDATE: Sam Rockwell nyerte az Oscar-díjat.)

Legjobb női főszereplő:

  1. Frances McDormand (Három óriásplakát Ebbing határában) - Odds: 1,08
  2. Saoirse Ronan (Lady Bird) - Odds: 8
  3. Sally Hawkins (A víz érintése) - Odds: 16

(UPDATE: Frances McDormand lett a legjobb női főszereplő.)

Legjobb férfi főszereplő:

  1. Gary Oldman (A legsötétebb óra) - Odds: 1,05
  2. Daniel Kaluuya (Tűnj el!) - Odds: 14
  3. Timothée Chalamet (Szólíts a neveden) - Odds: 16

(UPDATE: Gary Oldman nyerte az Oscart.)

Legjobb rendező:

  1. Guillermo del Toro (A víz érintése) - Odds: 1,1
  2. Christopher Nolan (Dunkirk) - Odds: 6
  3. Greta Gerwig (Lady Bird) - Odds: 12

(UPDATE: Guillermo del Toro kapta az Oscar-díjat.)

Legjobb film:

  1. Három óriásplakát Ebbing határában - Odds: 1,2
  2. A víz érintése - Odds: 1,25
  3. Lady Bird - Odds: 12

(UPDATE: A víz érintése lett a legjobb film.)

Amennyiben a papírforma, vagyis az online fogadóirodák várakozásai szerint alakul minden (aminek azért elég kicsi az esélye), akkor magyar idő szerint március 5-én hajnali öt óra körül így néz majd az Oscar-díjak elosztása, filmekre bontva:

  • Három óriásplakát Ebbing határában - 3 (Legjobb film; Legjobb női főszereplő; Legjobb férfi mellékszereplő)
  • A víz érintése - 3 (Legjobb rendező; Legjobb eredeti filmzene; Legjobb díszlet)
  • Dunkirk - 3 (Legjobb vágás; Legjobb hangvágás; Legjobb hangkeverés)
  • A legsötétebb óra - 2 (Legjobb férfi főszereplő; Legjobb smink)
  • Szárnyas fejvadász 2049 - 2 (Legjobb operatőr; Legjobb vizuális effektek)
  • Coco - 2 (Legjobb animációs film; Legjobb eredeti betétdal)
  • Én, Tonya - 1 (Legjobb női mellékszereplő)
  • Tűnj el! - 1 (Legjobb eredeti forgatókönyv)
  • Szólíts a neveden - 1 (Legjobb adaptált forgatókönyv)
  • Fantomszál - 1 (Legjobb jelmez)
  • A Fantastic Woman - 1 (Legjobb idegennyelvű film)
  • Faces Places - 1 (Legjobb dokumentumfilm)
  • Dear Basketball - 1 (Legjobb animációs rövidfilm)
  • Edith+Eddie - 1 (Legjobb rövid dokumentumfilm)
  • DeKalb Elementary - 1 (Legjobb rövidfilm)

Ez tehát azt jelentené, hogy nem tarol A víz érintése, és meg sem közelíti a 11 Oscar-díjas filmek táborát. Daniel Day-Lewis utolsó filmszerepével nem szerzi meg a negyedik Oscarját, valamint egyetlen alkotásnak sem jut háromnál több szobor, amire nem volt példa a 78. gála óta: 2006-ban a Túl a barátságon, az Ütközések, a King Kong és az Egy gésa emlékiratai kapták 3-3 díjjal a legtöbb elismerést az akadémia tagjaitól. Azóta minden évben a legeredményesebb film minimum négy díjjal zárta az estét. De ami mind közül a legfájóbb lenne: a Saul fia 2016-os és a Mindenki 2017-es sikere után után ezúttal nem születne újabb magyar Oscar-díj.

(UPDATE: A fogadóirodák előzetes várakozásához képest csak a lehetséges 24-ből csak 4 helyen volt eltérés a végső díjazottak listájában. A legjobb film A víz érintése lett. A legjobb rövidfilmnek járó Oscart a The Silent Child kapta. A legjobb dokumentumfilm az Icarus lett, míg a legjobb rövid dokumentumfilmnek a Heaven Is a Traffic Jam on 405 című filmet szavazták meg. A gáláról és a díjazottak teljes listájáról szóló cikkünket ide kattintva olvashatod el.)

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek