Önálló estre készül Horváth Irma, az Irmaringató vezetője
Önálló estre készül Horváth Irma, az Irmaringató vezetője
Önálló estre készül Horváth Irma, az Irmaringató vezetőjeAhonnan a legtöbben ismerhetik a fehérváriak és a környékbeliek Horváth Irmát, azok a kodályi elvekre épülő, dalos-mondókás foglalkozások, ahol a babák, a pár éves kisgyermekek, többnyire az anyukájuk ölében ülve játékosan ismerkednek a ritmusokkal, dallamokkal. Az Irmaringató mellett felnőtteknek is tart zeneterápiás foglalkozásokat, és mandala rajzolást is oktat. Bármelyik foglalkozásán is veszünk részt, általa közelebb kerülhetünk önmagunkhoz. Mert Irmának éppen ez a hitvallása, ehhez ért: hogy megmutassa, hogyan legyünk önmagunk.
Ha egy szóval lehetne jellemezni Téged, az a harmónia – ez az, amit minden tevékenységed által átadsz az embereknek, és ami sugárzik is belőled. Vannak azért neked is hullámzásaid?
Persze, hogy vannak. Talán azért látszik rajtam a harmónia, mert azzal foglalkozhatom, ami a szívem-lelkem öröme. Mindig kapok olyan extra energiát, bárhonnan is jöjjön, amitől lendületben vagyok, öröm és szeretet vesz körül. De én is elfáradok, és bizony jó néha hazaérni, jó egy-két napot pihenni csendes, nyugodt helyen. Néha az élet is figyelmeztet, hogy most már elég. De nem nagyon tudom, hogy milyen igazán megállni. Persze azért már érzem, amikor túlfeszítem a szálakat. Tényleg sok mindennel foglalkozom és mindenből igyekszem a maximumot kihozni. Ilyen vagyok, és azok találnak meg engem, akiknek éppen erre van szükségük.
Újabb gyerekek, újabb családok pedig mindig lesznek, így feladat is. A Ringatók mellett pedig felnőtteknek szóló zeneterápiával is foglalkozol.
Elsősorban Ringató foglalkozásokat vezetek időm nagy részében. A többi dolgok pedig megfogtak, megérintettek, és úgy éreztem, hogy át kell adnom őket. De bármit is csinálok, az a célom, hogy ne engem utánozzanak, hanem hogy találják meg önmagukat és kibontakozzanak. Úgy érzem, hogy abban vagyok jó, hogy megmutassam: hogyan legyenek önmaguk. A zeneterápia is így zajlik: hagyom, hogy aki akar, ne is énekeljen. Valaki például azért jár, mert gyerekkorában csúfolták. Azóta sem mer énekelni, és ott gyógyul. Talán azzal, hogy én is igyekszem önmagamat adni, példa is lehetek előttük.
A tevékenységeid már csak azért is összekapcsolódnak, mert mindegyik valamilyen módon az emberek saját, másrészt a családtagok egymáshoz való útját segíti megtalálni. Nálad hogyan indult ez, milyen élmények értek gyerekkorodban?
A nagyszüleimnél éltem falusi környezetben, Csákberényben. A zenére szinte a természet nevelt: öt éves koromban már a madaraknak énekeltem. Nem voltak foglalkozások, hanem a mindennapok, estéknek része volt a mese, a dal, a simogatás, a meghittség. A zene és az irodalom iránti érdeklődésem már korán megnyilvánult, nagyapám alig néhány éves koromban már rá akarta beszélni a szüleimet, hogy vegyenek nekem hegedűt. Ebből végül zongora lett, valamivel később. Már alsó tagozatban is részt vettem népdaléneklési versenyen. És a mai napig is része nem csak a szakmai, de a személyes életemnek is mindez: a tizenkét éves gyerekem is népmeséken, népdalokon nő föl, fontosak az esti közös szertartások, a mese, a beszélgetés, az érintés. Ha egész nap rohanunk is, este legalább egy picit egymásra hangolódunk.
Már gyerekként is a zene felé vezetett az útja (Fotó: Róth Hajnalka)
Szerintem mindezek a gyerekekre is terápiás hatással vannak. Szoktak ilyenről beszámolni a családok, hogy mondjuk rendeződik egy gyerek viselkedése?
Hosszan nincs időnk leülni erről beszélgetni a foglalkozások után. De ahogy hozzák-viszik a gyerekeket, azért elmondják, hogy jobban alszik el a kisgyerek, vagy több a teje az anyukának Ringató után. Nagy öröm azt is látni, amikor az apukák is részt vesznek a foglalkozáson. A kötődésben, a kapcsolatban ez nagyon sokat számít.
Lehetne elemezni, hogy az egyes ringató, hajókáztató mozdulatok hogyan hatnak a jobb és bal agyfélteke harmonizációjára, vagy hogy a zene hat a matematika meg a nyelvi központra. De ezeket nagyon nem is emlegetjük, az élmény, az együttlét az, ami fontos. Nem csak a szülőnek és a kisgyereknek fontos közös élmény ez, hanem akár felnőtt barátságok is születnek ezeken a foglalkozásokon. A gyerekek közül pedig sokan kezdenek zenét tanulni utána. Vannak néhányan, akik még negyedik-ötödikes korukban is vissza-vissza járnak egy kicsit hozzám.
Mielőtt konkrétan a ringató módszerrel megismerkedtél, akkor is a zenét, a verseket adtad tovább másoknak a munkád során.
Igen, magyar-ének szakos tanárként végeztem, mindig is énekeltem valamit, főleg komolyzenét, népzenét. A kisfiammal jutottam el tizenegy éve ringatóra. Fiskus Olgához jártunk, aki inkább a főváros környékén szeretett volna dolgozni, hamar át is adta a csoportjait nekem.
Sok helyszínen felbukkansz. Jelenleg milyen állandó helyszíneken találkozhatunk Veled?
Főleg az elején nagyon sokfelé jártam: Tatabánya, Dunaújváros, Várpalota, Peremarton-Gyártelep, Dinnyés, Iszkaszentgyörgy, Sárszentmihály. Mostanában hétfőnként találkozhatnak velem Móron, kedden és csütörtökön vagyok Székesfehérváron, szerdán Gazdagréten, ott van három csoportom. Emellett tartok már egy sok mozgásra épülő, hangszeres-játékos foglalkozást is itt Fehérváron péntekenként, ez a Pacikázó. Építenek, ugrálnak, lovacskáznak, másznak a gyerekek – itt is szól a zene egyfolytában, de játszanak, mozognak is közben. A koraszülött osztályra is járok most már negyedik éve.
Mi az, amiben szeretnél még megújulni?
Érdekes, hogy pont most kérdezed, mert idén egy új, nehéz feladat elé állítottam magam: júniusban készülök az első önálló estemre. Vannak saját verseim, dalszövegeim, amikre zenét írtam, az Öreghegyi Közösségi Házban mutatkozom majd be velük, illetve feldolgozásokat is előadok néhány zenésztársammal. Komolyzenén, népzenén nevelkedve ezt a könnyedebb műfajt még meg kell szoknom, hogy mikrofont használok, hangosítás kell, és hogy én leszek a frontember. Szeretném, ha személyes és rám jellemző lenne az egész, a legvégén egy közös zenéléssel, énekléssel.
Ami még szervesen kapcsolódik mindehhez: a zenéhez, a ritmushoz, az a tánc. Annak milyen szerepe van az életedben?
Keveset táncolok, de mindig is jelen volt az életemben. Táncházak, néptánc, pár évig hastáncoltam. Amikor masszázst tanultam, a hawaii hula táncot is elsajátítottam. Rájöttem, hogy annak is pontosan ugyanúgy megvan a mélysége, az üzenete. Kipróbáltam több évig a szabad táncot is.
A mandala rajzolás hogyan került az életedbe?
Korábban is szerettem festeni, szabadon, a saját elképzeléseim szerint. A mandalával egy művészetterápiás foglalkozáson ismerkedtem meg, ahová egy ismerősöm hívott. Azért tetszett meg, mert azt hittem, én ezt sosem tudom megtanulni. De végül pont abba szerettem bele, hogy miközben megvan a maga rendszere és szabályossága, körzővel, vonalzóval, de mégis kézzel alkotunk és teljesen egyedit. Amikor van egy-egy órám, szívesen belefeledkezem. Ezzel kapcsolatosan foglalkozásokat ritkábban tartok, alkalomszerűen. Amikor épp igény van rá, és annyiszor, amennyi lendület van az érdeklődőkben.
Kicsit úgy érzem, mintha előre ismernél már mindenkit, akivel találkozol…
Egy biztos: nagyon szeretem az embereket és érdekelnek, és énekeltem is már minden korosztállyal. Mindenkiben van csodálnivaló, legyen az felnőtt vagy gyerek, idős, fiatal, kisbaba, vagy éppen egy koraszülött hatszáz grammos élet, ahogy küzd, hogy életben maradjon.
