Partly cloudy5 °C
2020. december 4. péntek Barbara, Borbála
Menü
Házhozszállítás

Baráth Eszter Adrienn nyerte a Fehérvári Versünnepet

Baráth Eszter Adrienn nyerte a Fehérvári Versünnepet
A IX. Fehérvári Versünnep győztese: Baráth Eszter Adrienn (Fotó: Simon Erika)

Baráth Eszter Adrienn nyerte a kilencedik Fehérvári Versünnep döntőjét. Eszter a Mennyből az angyal című Márai Sándor verssel nyűgözte le a a zsűrit és a közönséget.

Szombaton tíz órától tartották a IX. Fehérvári Versünnep döntőjét, amelyet a Fehérvár Médiacentrum a Székesfehérvári Egyházmegyével, Székesfehérvár Önkormányzatával, a Szent István Hitoktatási Művelődési Házzal és a Vörösmarty Színházzal együttműködve szervezett. A döntőn a tizenkét diák egy-egy verset szavalt el, hallottunk Arany Jánostól, Kosztolányi Dezsőtől, Márai Sándortól és Szilágyi Domokostól költeményeket, de Karinthy Frigyestől, Radnóti Miklóstól, Illyés Gyulától és Vass Alberttől is választottak a versenyzők.

A tizenkét lelkes fiatal felkészülését a Vörösmarty Színház színművészei és művészeti munkatársai mellett mentorok is segítették: Tűzkő Sándor, Kerkay Rita, Lábodi Ádám, Kozáry Ferenc, Kelemen István, Juhász Illés, Varga Lili, Váradi Eszter Sára, Láposi Réka és Matuz János mindent megtettek annak érdekében, hogy a legjobbat hozzák ki a tehetségekből. A döntősök, vagyis Bakó Fanni, Baráth Eszter Adrienn, Ferenczy-Nagy Boglárka, Jenei Márton, Jónás Olivér, Kerényi Réka, Mátics Anna, Nyári Ádám, Somos Máté, Szűcs Panna Villő, Tóth András Bence és Varga Eszter az eseménynek megfelelően nagyon izgultak, ám csodálatos előadásokkal nyűgözték le a nagyérdeműt és természetes a zsűrit is.

A döntős csapat (Fotó: Simon Erika)
A döntős csapat (Fotó: Simon Erika)

A Fehérvári Versünnep döntőjében idén Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész elnökletével értékelt a zsűri, a bíráló bizottság tagjai pedig Závodszky Noémi színésznő, Tornyai Gábor plébános, Bobory Zoltán a Vörösmarty Társaság elnöke, valamint kollégánk, Vakler Lajos Penna Regia díjas újságíró voltak.

A zsűri az előadások utáni félórás szünetet követően ismertette döntését, és nevezte meg a IX. Fehérvári Versünnep győztesét: Baráth Eszter Adrienn személyében. A második helyen Ferenczy-Nagy Boglárka és Varga Eszter osztozott, illetve ugyancsak ketten vehették át a harmadik helyezettnek járó elismerést is: Szűcs Panna Villő és Jónás Olivér. A Széphő Zrt. különdíját Tóth András Bence, a Fehérvár Médiacentrum különdíját pedig Mátics Anna vehette át. Gratulálunk a nyerteseknek!

Nézd meg a Fehérvár Televízió összeállítását a versünnep döntőjéről!

 

Kapcsolódó cikkek

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Házhozszállítás

Most olvassák


Ez van

A hét sztorija

Eseménynaptár

  • HÍRADÓ 1-kor 2020. december 3.
    HÍRADÓ 1-kor 2020. december 3.
  • Leendő elsősök szüleit várja a Fehér Vár Waldorf Óvoda és Iskola
    Leendő elsősök szüleit várja a Fehér Vár Waldorf Óvoda és Iskola
  • Karácsonyig tart a Horváth Hella gyógyulását támogató kezdeményezés
    Karácsonyig tart a Horváth Hella gyógyulását támogató kezdeményezés
  • Hétvégén is kézbesít a Posta
    Hétvégén is kézbesít a Posta