Egy hely, ahol az új élet indulEgy hely, ahol az új élet indul
Mi már abba az érdi épületbe látogathattunk el, mely 2013 óta funkcionális kialakításának, családias légkörének köszönhetően végleges megoldást jelent a bajbajutott családok segítéséhez. Varga-Hegyi Eszter a kezdetektől itt dolgozott, és huszonnyolc évesen bízták rá az intézmény vezetését. Ennek már több mint tizenhárom éve.
Mennyire volt nagy feladat felépíteni ezt a rendszert, ami ma működik?
Nehéz volt megtalálni a megfelelő embereket, de úgy érzem, sikerült: stabil szakembergárdával dolgozunk már évek óta. Vannak törvényi és szakmai iránymutatások, ami mentén építkeztünk. Eleinte alapítványi fenntartású volt az anyaotthon, és nagy előrelépést jelentett, amikor 2008-ban a Székesfehérvári Egyházmegye lett a fenntartónk, ami sokkal stabilabb hátteret nyújt mind erkölcsi, mind anyagi értelemben.
Miért fontos az erkölcsi háttér?
Az egyháznak kiemelten fontos szerepe az élet védelme, az, hogy pusztán anyagi okokból senki se válassza az abortuszt, vagy ugyanilyen okokból egy gyermeket se kelljen elszakítani a szüleitől, az édesanyjától. Emellett a hit egy olyan pluszt jelent, amivel ha valaki szeretne, itt élhet. Lelki gondozás, hittanoktatás – ezek nem kötelezők, de a lehetőség megvan rá. Van, hogy csak két-három anyuka vagy négy-öt iskolás gyerek jár a hittanra, de ők töltekezni tudnak.
Kik kérnek segítséget a Lea Otthonban?
Bajban lévő várandósokat vagy már gyermekkel, gyermekekkel rendelkező édesanyákat fogadunk. A legtöbben azért kopogtatnak nálunk, mert különböző okokból nem tudják megoldani az életüket, azt, hogy a gyermeküknek biztonságot nyújtsanak. Számunkra – és ha az édesanya minket keres, akkor számára is – a legfontosabb feladat, hogy együtt maradhasson a gyermekével. A lakóink egyharmada bántalmazott nő, akinek biztonságos lakóhelyre van szüksége, de olyan fiatal várandós lányok is felkeresnek minket, akiket nem támogat a családjuk, mégis szeretnék világra hozni gyermeküket.
Hogyan lehet ide bekerülni? Úgy sejtem, nem olyan filmbéli jelenetekre kell gondolni, mint amikor az anya újszülöttel a karján bekopogtat egy viharos éjszakán…
Nem, ennek megvan a menete. Kapcsolatban vagyunk a védőnői szakszolgálattal illetve a család- és gyermekjóléti szolgálatok is szoktak hozzánk irányítani lakókat, de vannak, akik az interneten találnak ránk, és úgy jelentkeznek. A beköltözést minden esetben megelőzi egy személyes találkozás és elbeszélgetés. Folyamatos túljelentkezés van.
Ez a túljelentkezés azt jelenti, hogy több helyen van ma baj, mint ahány helyen segíteni lehet?
Magyarországon több mint százhúsz hasonló intézmény, átmeneti otthon van, ezek nagy része teljes családokat fogad, a többi egyszülős családokat. Tehát van kínálat, de a kereslet még nagyobb. Vannak, akik egyszerre több helyre jelentkeznek, és ahol előbb van üresedés, oda költöznek be.
Azt szokták mondani, hogy aki a szociális szférában dolgozik, bár nagyon sokat ad, kap is.
A hétköznapokban ez nehezen megfogható. Figyelnünk kell, hogy örülni tudjunk az apró előrelépéseknek is. Többségében az idekerülő családok rosszul szocializáltak, és nekünk nagyon alapvető dolgokért kell küzdeni. Például azért, hogy kialakuljon egy napirend, a megfelelő szülő-gyermek viszony vagy egy elfogadható tisztaság beálljon a család körül.
Ezt mind maguknak kell megteremteni?
Segítséget nyújtunk hozzá, de az a cél, hogy önállósuljanak, igényük legyen azokra a normákra, amelyekre később felépíthetik a saját egzisztenciájukat. Hogy tudják irányítani az életüket, vissza tudjanak illeszkedni a társadalomba, meg tudják oldani a problémájukat. Ehhez mi nagyon sok támogatást tudunk nyújtani, de nem helyettük végezzük el a feladatokat.
Milyen az a társadalmi perem, amellyel az átlagember általában nem találkozik, és ahonnan az itt lakók érkeznek?
Sok esetben generációkon áthúzódó munkanélküliség, befejezetlen iskola: van, akinek csak három általánosa van. De van olyan is, aki egyetemet végzett, de bántalmazottá vált, és szüksége van menedékre, segítségre az újrakezdéshez.
Van kiút?
Először az a fontos, hogy megnyugodjanak, hogy az itteni, a gyerekekhez igazodó napi ritmust felvegyék, utána lehet elkezdeni építkezni. Jelenleg Budapest környékén elég bőségesek az álláslehetőségek, így ha a gyereknek a bölcsődei, óvodai elhelyezését sikerül megoldani, akkor a munkavállalás már lehetséges. Sokféle adományt tudunk adni, amiknek köszönhetően lehet félrerakni. Szerencsére a dolgozó anyukáink nagy része ki tudott menni albérletbe, ami persze rizikós, mert egy keresetből kell gazdálkodni, így ha véletlenül egy betegség vagy munkanélküliség előfordul, akkor ez borulhat. De mindenképpen nagy dolog, hogy egy kilátástalannak tűnő helyzetből ideáig el tudtak jutni. Éppen most egy bántalmazott anyukánk kezd önálló életet egy úgynevezett félutas házban, ami öt évre nyújt elhelyezést. Itt már sokkal kevesebb támogatást kap, a rezsit már magának kell fizetnie, de mégis egy támogatott lakhatásról beszélünk. Emellett, ha bármilyen helyzetben megtorpan, azonnal tud segítséget kérni. Legtöbben családi kapcsolataik rendezése révén rokonokhoz tudnak költözni.
Különböző kultúrkörökből érkező emberekből hogyan tudnak működő közösséget létrehozni?
Van egy-két alapvető szabály, ami mindenkire vonatkozik, és vannak egyéni megállapodások, amit a családgondozó köt a családokkal. Egyénre szabott fejlődési ütemet várunk, hiszen más a célkitűzés egy nyolc általánost végzett, korábban soha nem dolgozó édesanyánál, mint annál, aki dolgozott, gyermeke született, bántalmazták, és most új életet akar kezdeni. A tisztaságra például különböző igénye van a lakóinknak. A szakgondozók feladatai közé tartozik a takarítás ellenőrzése is. Úgy, mint az általános iskolában: értékelést kapnak a lakók, ennek fényében dicséretet vagy szankciót.
Miben különbözik a Lea Otthon a többitől?
Az integráció alapja általában az, hogy a szülők munkát vállalnak, előtakarékosságot képeznek, és abból finanszírozzák a későbbi lakhatásukat. Mi fölvállaljuk a várandósokat és a kisbabás anyukákat, akik előtt nem ez az út áll. Hiszen abban az időszakban inkább az a fontos, hogy a szülői szerepükben megerősödjenek, hogy egyáltalán anyává tudjanak válni. Sokan szinte gyerekként érkeznek, akiknek meg kell tanulniuk nemcsak magukról, hanem még egy gyerekről is gondoskodni.
Egy hirtelen jött terhesség családi segítség nélkül, lelkileg nagyon nehéz lehet. Van itt öröm a gyermek érkezésével?
Van, aki már eleve örökbeadási szándékkal érkezik, és előfordul, hogy közben úgy dönt, mégiscsak megtartja a babát. Ha marad az eredeti szándék, akkor abban tudunk segíteni, hogy a Gólyahír Egyesület vagy a Bölcső Alapítvány segítségével a lehető legjobb helyet találjuk meg a kisbabának. Mi közvetlenül abban tudjuk segíteni, hogy nyugodt várandósága legyen, kapjon pszichés támogatást abban, hogy ezt a döntést valóban megalapozottan tudja meghozni. A többség nevelni szeretné a gyermekét, ez fontos motiváció a fejlődéshez, és jó alap az együttműködéshez.
Vannak sikersztorik?
Amikor családok innen kikerülnek, akkor nagyon jó a statisztikánk, mert majdnem minden édesanya együtt tud maradni a gyermekeivel. Az, hogy hosszabb távon ki hogyan állja meg a helyét, már nagy szórást mutat. Mégis tudunk olyan édesanyáról, aki tizenhárom éve egy kisbabával költözött be, ma már fodrászként dolgozik, mellette takarítani jár néhány családhoz, és folyamatosan képes fenntartani az albérletét, a gyermekét pedig megfelelően neveli.
Milyen intézményi fejlődést lát fontosnak a jövőben?
Most már van törvényi lehetőség arra, hogy külső férőhelyeket hozzunk létre. Ezek hosszabb időre nyújtanának segítséget a családoknak, hasonlóan a már említett félutas házakhoz. Egy ilyen helyen függetlenebbül tudnának a családjaink élni, és az ittenivel együtt összesen hároméves ellátásra bővülne a mostani egy-másfél év. Sajnos a közép-magyarországi régióban uniós forrásból még nem írtak ki erre pályázatokat, úgyhogy – bár az országban pár helyen már elindult ez a szolgáltatás – nálunk még ez nem tudott megvalósulni. Remélem, hogy a közeljövőben lesz erre is lehetőség!