Megnyitott a Népmesepont
Megnyitott a Népmesepont
![Fehérvár Médiacentrum fotója](https://cms.fmc.hu/uploads/large_mesepont_dsc_9545_973d668eb3.jpg)
Fenyő bútorok, kényelmes babzsák fotelek, puha szőnyegek, a polcokon mesekönyvek, a falakon színes illusztrációk egy tágas, világos teremben – igazi marasztaló környezet a mesék világában elmerülni vágyó gyermekek számára. Ilyen lett a székesfehérvári Népmesepont a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtárban. Már tavasszal megírtuk, hogy az intézmény 80 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el az „Óperencia Program - NépmesePont létrehozása és működtetése Fejér megyében” című programja megvalósítására. A tervek szerint 33 különféle rendezvényt – klubfoglalkozásokat, művészeti és alkotó csoportokat, élőszavas mesemondást, mesemondó versenyeket, kulturális órákat, táborokat, pedagógiai workshopokat – szerveznek a következő három évben.
A barátságos, tágas helyiség azóta elkészült, és néptánccal, népzenével, mesemondással fűszerezve az ünnepélyes megnyitóját is megtartották. Egy számukra vonzó helyet a gyerekek pillanatok alatt belaknak: itt sem történt ez másként. A falakat már a megnyitó napján ellepték a Maroshegyi Óvoda és Munkácsy Mihály Általános iskola gyermekeinek rajzai. Az ovisok a megnyitón is részt vettek, és lelkesen hallgatták Marton Bendegúz népdaléneklését, az Ikarus Néptáncegyüttes kalotaszegi táncait, és Huszár Anna, az Óperenciás Mesemondó Verseny többszörös győztesének mesemondását.
![](https://cms.fmc.hu/uploads/thumbnail_mesepont_dsc_9485_d9277e5508.jpg)
![](https://cms.fmc.hu/uploads/thumbnail_mesepont_dsc_9478_1b726aeccf.jpg)
![](https://cms.fmc.hu/uploads/thumbnail_mesepont_dsc_9410_b66171b365.jpg)
![](https://cms.fmc.hu/uploads/thumbnail_mesepont_dsc_9401_ae9bfaf3b5.jpg)
![](https://cms.fmc.hu/uploads/thumbnail_mesepont_dsc_9391_c2428023ef.jpg)
![](https://cms.fmc.hu/uploads/thumbnail_mesepont_dsc_9367_064fd1a459.jpg)
Iszkádi Erika, az intézmény igazgatója hangsúlyozta: „Szeretnénk, ha minél többen látogatnák ezt a Népmesepontot. Hiszen ez nem a Gárdonyié, hanem mindannyiunké: a gyerekeké, a szülőké, nagyszülőké, pedagógusoké. Van egy almafánk is itt a falon, így mindenki, aki eljön ide a Népmesepontra, ezekre az almákra rá tudja írni a nevét, vagy a csoportja nevét, akikkel jött, hogy csak úgy roskadozzon a fa a sok névtől! ”
![](https://cms.fmc.hu/uploads/thumbnail_nepmesepont_atado_0200_c964b890a7.jpg)
A mai kisgyerekekhez, az úgynevezett digitális bennszülöttekhez persze már más utat kell megtalálni, ha meg akarjuk őket ismertetni a népmesék világával, a népi kultúrával. Ők már nem hallanak népmeséket, népdalokat az idősektől borsófejtés közben a lábuknál üldögélve, vagy télen a kemencepadkán melegedve. Brájer Éva alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője szerint éppen ezért is fontos, hogy most adódott egy ilyen helyszín a Maroshegyen arra, hogy az iskolások, az óvodásoknak is részük lehessen hasonló élményekben.
"A napokban autózás közben láttam egy falusi ház előtt kora délután a kispadon, ahogy ott ült négy idős nénike, egyikük kötögetett, lábánál egy macska, és közben beszélgettek. Nagy boldogsággal töltött el, hogy a mai világnak ez még része. Maroshegyen a mai napig is érzem ezt a fajta összetartozást, és nekem ez a közösségi ház egy ilyen kispad a maroshegyi ház előtt, ahol mindig találkozhatunk egymással, közösségé formálódhatnak a betérők. És még macskánk is van!”
A Népmeseponton nem csak csoportokat várnak, ha egyénileg is jöhetnek a családok, nyitvatartási időben. Előzetes bejelentkezés azonban szükséges a 22/202-025-ös telefonszámon.