Bohém rapszódia: az év filmje vagy az év parasztvakítása?
Bohém rapszódia: az év filmje vagy az év parasztvakítása?
Bohém rapszódia: az év filmje vagy az év parasztvakítása?Két hete dübörög - a szó minden értelmében - a magyar mozikban a sokak által csak Queen-, vagy Freddie Mercury-filmnek aposztrofált Bohém rapszódia. A nyolc éve készülő projektet rengeteg találgatás, vita, rendező- és szereplőcsere tette már előzetesen izgalmassá, és éppen ezért félő volt, hogy a végeredmény olyan lesz, mint amilyen az angol rockzenekar és frontembere soha nem volt: középszerű, könnyen felejthető és érzelemmentes. Akármilyen zűrösek is voltak az előjelek, a Bohém rapszódia pont ilyen nem lett. Helyette kaptunk egy nagyon szórakoztató két és negyedórás játékfilmet. A hangsúly a szórakoztató és a játékfilm szavakon van.
De mielőtt elmerülnénk a részletek boncolgatásában, gyorsan essünk túl a statisztikai kötelezőkön. A Bohém rapszódia második hétvégéjén majdnem olyan népszerű volt Magyarországon, mint a bemutató napjaiban: mindössze 27 százalékkal csökkent a jegyvásárlók száma. A film itthon már bőven túl van a 220 ezer nézőn, ezzel az év legtöbb bevételt termelő filmjei között garantált a helye, világszerte pedig már a 21. helyen áll a 2018-as bevételi listán. A film november 12-ig 104 millió dollárt hozott a gyártó Foxnak, vagyis most jár éppen kétszer annyinál, mint amennyibe került (52 millió dollár).
Beszéljünk pár szót a paraméterekről
Egyáltalán nem mindegy, hogy melyik verzió mellett döntünk. A Bohém rapszódiát annyi verzióban vetítik, mint égen a csillag: van szinkronos, feliratos, szinkronos IMAX (Budapest, Arena Mall), feliratos Dolby Atmos (Budapest, Arena Mall), szinkronos ScreenX (Budapest, Arena Mall), és szinkronos 4DX (Budapest, Westend) változat is az országban. Erősen javasoljuk, hogy olyan előadást válasszon mindenki, ahol úgy rendesen cöccen a cájg, ez a film ugyanis nagyon hangosan jó. Erre mondjuk alkalmas lehet az IMAX és a Dolby Atmos hangrendszerrel szerelt termek bármelyike, ezekben biztosan nem fog csalódást okozni a 134 perc, annak is különösen az utolsó húsz perce.
A szinkronos változat már az előzetes alapján is meglehetősen idegennek tűnik és hát valljuk be: elég érdekes, amikor Freddie Mercury magyarul affektálva társalog egy mámoros drag queen buliban, majd a következő jelentben már a We Are The Championst próbálja - természetesen angolul - a zenekar többi tagjával. Szóval aki csak teheti, inkább eredeti nyelven nézze. Megéri.
Kik nézik a Bohém rapszódiát?
Ritka az a mozifilm, aminek ennyire jól behatárolható a közönsége. A Queen-filmre jellemzően azok mennek, akik a zenekar megrögzött rajongói, önjelölt vagy valódi rockzene-szakértők, mások egyszerűen csak nem akarnak kimaradni az aktuális hájpból, és mivel Freddie Mercury az LMBTQ-közösség egyik ünnepelt és ikonikus alakja lett, ezért szép számmal akadnak a nézőtéren a másságukat felvállalók (vagy éppen még titkolók) is. Azt, hogy éppen ki melyik csoportba tartozik, könnyen és gyorsan eldönthetjük, ha kivételesen nem az utolsó percben, ámenre zuhanunk be a filmre, hanem a kezdés előtt 15-20 perccel érkezünk és belehallgatunk a terem előtt vagy már a nézőtéren folyó és a filmet előzetesen elemző beszélgetésekbe. Már ez eleve egy kitűnő ráhangolódás arra, ami ezután következik. (Ráadásul így nem maradunk le a nagyjából hasonló stílusúnak ígérkező, jövő nyáron érkező Elton John-film, a Rocketman előzeteséről sem.)
És akkor itt ragadnám meg az alkalmat, hogy a címben feltett kérdésre válaszoljak: vajon ez az év filmje vagy az év parasztvakítása? Nagyjából mindkettő.
Miért?
A film nagyon jó, tényleg. De ez nem egy életrajzi mozi, és még véletlenül sem egy dokumentumfilm. Aki a hajszálpontos és időrendileg is helyes eseményekre kíváncsi, az hatalmasat fog csalódni. Ahogy csalódtak alapvetően a kritikusok is, bár kivétel nélkül valamennyien elismerik, hogy a film összességében azért szórakoztató. A teljesség igénye nélkül a nagyobb portálokon megjelent kritikák címei:
Freddie Mercury halhatatlan, de a róla szóló mozi nem az (hvg.hu)
A Bohém rapszódia egy baromira szórakoztató népmese, amit lehet szeretni és utálni is (player.hu)
Kétórás melegpropaganda vagy óda a legendás rockzenekarhoz? (888.hu)
A királynő szép, hamis ruhája (index.hu)
A Bohém rapszódiát ne nevezzük Freddie Mercury-filmnek, mert nem az (24.hu)
Bohém rapszódia: lakossági haknifilm lett a Queen és Freddie Mercury sztorijából (nlcafe.hu)
Az év parasztvakítása, mert...
Onnantól kezdve, hogy a zenekar ma is élő tagjai közül ketten is beszálltak a producerkedésbe (Brian May és Roger Taylor), várható volt, hogy egy lényegesen visszafogottabb Queen-filmet kapunk, mint ami a korabeli bulvársajtó híradásai alapján várható lett volna. A legtöbb hazai kritika megemlíti annak a legendás bulinak a hiányát, ahol Mercury törpék fejére szíjazott ezüsttálcákon kínálta a kokaincsíkokat vendégeinek. És egyáltalán: a párszi indiai származású énekes koránt sem tűnik annak a fékevesztett partiállatnak, akit vártunk. Ő is, és általában a zenekar tagjai inkább hasonlítanak olykor egy megszeppent gimis osztályzenekarra, akik nem tudják, mit kell kezdeni az élettel, hogyan is kell kihasználni, ha az ember világhírű rockzenész. Pedig a hírek szerint nem is Freddie Mercury volt a legvadabb a társaságból, hanem Brian May bírta leginkább a másnapig partizást...
Nem ez az egyetlen ferdítés a Bohém rapszódiában. A kritikák - jogosan - kiemelik, hogy több közismert tényt nem, vagy egészen másképp ábrázolnak a filmben, mint ahogy az megtörtént. Ezek közül a legfontosabbak:
Film: Freddie Mercury a Live Aid előtt, vagyis 1985-ben mondja el a zenekar tagjainak, hogy HIV-fertőzött.
Valóság: az énekesnél csak két évvel a Live Aid után, 1987-ben diagnosztizálták a betegséget. A Queen tagjainak csak 1989. májusában számolt be állapotáról.
Film: Jim Hutton az énekes egyik házibuliján volt felszolgáló, így ismerkedtek meg.
Valóság: Hutton fodrász volt a Savoy Hotelben, a frontebereel pedig először egy night clubban találkozott.
Film: Mercury és Mary Austin a Smile egyike koncertje után találkoztak először a backstage-ben.
Valóság: a nő eleinte Brian May-jel randizgatott, így ismerte meg később az énekest.
Film: a Queen tagjai között feszültséget okozott Freddie szólólemeze, egy ideig szüneteltették is a közös munkát.
Valóság: nem volt balhé a szólólemezek miatt, sőt, Roger Taylornak még Freddie-nél is korábban jelent meg önálló lemeze. A Queen pedig sosem bomlott fel.
Film: a banda a Live Aid előtt egyesült újra, néhány próbával álltak színpadra a Wembleyben.
Valóság: a Queen éppen a The Works című album turnéját fejezte be májusban, két hónappal a jótékonysági gigakoncert előtt.
Film: a Live Aid során a Queen bulija alatt érik el az egymillió fontos álomhatárt a beérkező adományok.
Valóság: csak jóval Mercuryék után, David Bowie koncertje alatt lépte át ezt a lélektani határt a felajánlások összege. Bowie ugyanis nyomatékosan felhívta az emberek figyelmét arra, hogy miről is szól ez az egész monstre koncert, és legyenek kedvesek adakozni.
Film: az EMI lemezkiadó vezére Ray Foster volt, aki nem adta ki végül a Bohemian Rhapsodyt kislemezként.
Valóság: ez a férfi a valóságban egyáltalán nem létezett, de erről majd később.
De akkor mégis mitől működik olyan baromi jól ez a film, ha ennyi - feltehetően szándékos - tárgyi tévedés van benne?
Az év legjobb filmje, mert...
A Bohém rapszódiát klasszikus népmesei elemekre építették, csak éppen most a '70-es, '80-as évek popkult elemei adják a díszletet. A nehéz sorsú indiai bevándorló reptéri rakodómunkásból indulva meghódítja a világot, soha nem látott tehetségének köszönhetően. Ami eleinte a hátrányod, később az erősséged is lehet, csak becsüld meg önmagad - sugallja a film az énekes metszőfogaira utalva. A csúcsra érve aztán a főszereplő szembesül önmagával, régóta rejtegetett titkára is fény derül, majd a hős elbukik, elárulja barátait, hogy aztán minden addiginál nagyobb dicsőséggel bizonyítsák szó szerint a világnak: nincs náluk jobb. A végére is kell csavar: a főhős is esendő és saját hedonista életmódjának áldozata lesz, de a dalok örökre velünk maradnak. Könnyek, taps, függöny.
Tényleg ennyi a recept, és ha lecsupaszítjuk vázáig az egészet, akkor ezt már elég sokszor láttuk, olvastuk. Feltehetően Brian May és Roger Taylor alaposan meghúzták a forgatókönyvet vagy ők sem emlékeznek már tűélesen a néhány évtizeddel ezelőtti partikra, amin részt vettek. Szerencsére az internet nem felejt, így nekik is küldjük a Mercury 39. születésnapján készült videót 1985-ből, amihez hasonlót tartalmazó jelenetek nem igazán bukkannak fel a filmben:
A Bohém rapszódia rendkívül jól játszik azzal, hogy egy olyan ember életét mutatja be, akire mindenki úgy emlékszik, hogy nem is olyan régen halt meg. Pedig Freddie Mercury már 27 éve nincs köztünk. Ő volt talán az internet előtti utolsó szupersztár, akinek az életét még csak a nyomtatott bulvárlapokból és néhány jól értesült barát sztorijaiból ismerhették a mai 30-as, 40-es korosztályba tartozók. Akik pedig még náluk is fiatalabbak, azoknak semmit nem mond, hogy mekkora dolog is volt a Hegylakóban megszólaló Who Wants to Live Forever, vagy az, hogy '86-ban az akkor még javában szocialista Magyarországon koncertezhetett a pályafutása csúcsán lévő angol zenekar.
A két rendezőt is elfogyasztó film döbbenetesen jól játszik a néző érzelmeivel is. A csúcspont természetesen a Live Aid-buli, ahol százezer néző előtt egyesül újra a banda, Freddie énekelteti a közönséget, a moziban pedig megbabonázva tapadunk a vászonra. A számokat kívülről tudjuk, a látvány lenyűgöző, a hangulat olyannyira magával ragadó, hogy a hatás kitart egészen hazáig. Nem ismerek olyan embert, aki a mozi után ne ment volna fel azonnal a Youtube-ra, hogy végignézze, de legalább belenézzen az eredeti, alig 25 perces Wembley-s koncert korabeli felvételeibe.
Na és van még itt valami, vagyis valaki, aki elviszi a filmet. Ő:
Rami Malek = Freddie Mercury
Rami Malek annyira tökéletesen hozza az énekest, hogy az első pillanattól elhisszük neki: ő Freddie Mercury. Persze nem volt nehéz dolga, hiszen a Queen frontembere elég erős karakter volt, rengeteg pózzal és manírral, amiket nyilván hihetőre és nem túlzóra kellett csiszolni. Malek játéka egyébként éppen ezért billeg is a színészet és az imitálás vékony borotvapengéjén, de még éppen határokon belül marad, ami nagyjából azt jelenti, hogy az Oscar-díj egyik fő esélyese lehet februárban.
Nemcsak ő, hanem a Brian Mayt alakító Gwilyn Lee is fantasztikus a Bohém rapszódiában, de nagyjából ez a filmbeli zenekar valamennyi tagjáról elmondható egyébként. Van azonban egy színész, aki úgy nagyjából egy az egyben kilóg a filmből és minden felbukkanása idején az a kellemetlen szorongás fogja el a nézőt, amikor egy B-kategóriás kémvígjáték esetlenül ábrázolt főgonosza megjelenik. Nem véletlenül.
Mike Myers formálja meg ugyanis az EMI kiadó minden hájjal megkent vezérét. Ray Foster a valóságban nem létezett, egy az egyben a film kedvéért találták ki a karaktert, aki túl hosszúnak találja a Bohemian Rhapsodyt: szerinte a hatperces szám eleve bukásra van ítélve, ilyen hosszú zenét nem játszik le egyetlen rádió sem és (most figyeljünk) el sem tudja képzelni, hogy erre a dalra a kölykök rázzák a fejüket a kocsiban. Mindez tehát annak a Mike Myersnek a szájából hangzik el, aki az 1992-es Wayne világa című rocker kultfilmben pont úgy rázza a fejét a kocsiban erre a számra a haverjaival, hogy abból talán minden idők leghíresebb headbangelése kerekedett. És talán ez kis pajkos kikacsintás, a valóságától való teljes elrugaszkodás az a pont, amikor eldőlt, hogy a Bohém rapszódia nem életrajzi, a legkevésbé sem dokumentum, hanem egyszerűen csak egy nagyon szórakoztató és jól sikerült film lett, amit arra szabtak, hogy a közönség igényeit elégítse ki, ne pedig a kritikusokét. A nagy dolgok úgyis a mozipénztáraknál dőlnek el. Márpedig ez egy igazi újranézős darab lett.
