5 évnél régebbi cikk

Postabezárás, az eltűnt köztéri órák pótlása, parkolás a Sóstói Stadionnál – online fogadóórát tartott Fehérvár polgármestere
Fehérvár Médiacentrum fotója
facebook.com/cserpalkovicsandras
Postabezárás, az eltűnt köztéri órák pótlása, parkolás a Sóstói Stadionnál – online fogadóórát tartott Fehérvár polgármestere

Rekordmennyiségű kérdés érkezett a hétfői facebookos polgármesteri fogadóórára: talán a legtöbben a különböző helyszínek és a városrészek parkolási gondjainak megoldása után érdeklődtek, de ugyancsak sokan firtatták – a többség véleménye szerint rossz – közösségi közlekedés jövőjét, fejlesztési lehetőségeit.

Az év negyedik és egyben utolsó polgármesteri kérdezz-felelekjére sem csökkent a kérdezők lelkesedése, és a hétfői online fogadóórán is kérdésdömping várta dr. Cser-Palkovics Andrást, valamint a Városháza szakembereit. Voltak visszatérő témák és persze olyanok is, amelyekre sokan voltak kíváncsiak.

Összegyűjtöttük a legérdekesebb, legfontosabb, legnagyobb érdeklődésre számot tartó problémákat. Most is a teljesség igénye nélkül válogattunk – és emeltünk ki – a kérdésekből és a válaszokból, természetesen azok tartalmának vagy jelentésének megváltoztatása nélkül:

„...Már több helyre feltettem ezt a kérdést remélem a Polgármester Úr tud érdemi választ adni. Elkészült a Sóstói Stadion. Az épület nagyon impozáns és tényleg a városhoz méltó. Az szeretném megkérdezni a Polgármester Úrtól, hogy milyen elgondolásból lett úgy tervezve a Csíkvári út és a Homoksor közötti patkolót, hogy az a kb. 30 személy használhatja, aki bérletet vásárolt? 6 hónapig (nem 6 hétig ahogy ígértek) volt lezárva a Csíkvári út. 6 hónapig szenvedett a környék és most azt látjuk, hogy VIP-parkolónak titulált részt az a 30 autós használja, aki oda hívatott állni! Az aluljárót ami miatt le volt zárva az út az a kb. 150 ember használja, aki bérletet vásárolt! Ezért szenvedett az egész környék 6 hónapig, hogy az oda érkezők ismételten a Homoksoron a házak előtt álljanak? Ismételten ne tudjunk haza menni mert a kapuba állnak az autók? Ki a felelős azért, hogy abból a rengeteg pénzből, amit az építkezésre fordítottak nem készült egy olyan terv, ami ezeket a már régi problémákat megoldja? Miért nem nyitják meg a fennmaradó parkolókat a VIP részen? Ki lehet számolni hány autó fog oda állni, mert hiszen tudják mennyi bérletet adtak már el! Nem lenne annyira vérforraló az odaérkezőknek és az ott lakóknak egyaránt…”
„...A megállapodás szerint a parkolóhasználat meccsnapokon a klubhoz kötődik, az egyéb napokon pedig közparkolóként működik. A klub is érzékelte ezt a problémát, így nemcsak meccsnapokon kívül, hanem a meccsnapokon is használhatják majd a lakók a parkolót. Az ún. VIP-parkoló fizetős szolgáltatása a klubnak, amit a VIP-boxok használói sok pénzt fizetnek. Emellett a cél, hogy a parkoló kihasznált legyen. Jövő évben mind a Csíkvári út mellett, mind a vastelep helyén épül még további 200 parkoló. Mindent megteszünk azért a sportmérkőzések rendezőjével közösen, hogy a mérkőzések alatt a tervezett állapotnak megfelelő rend legyen. A kezdeti nehézségek és az építés alatt tanúsított türelmüket köszönöm...”

„...Sajnálattal tapasztaltuk, hogy a városban több helyről eltűntek a szelektívhulladékgyűjtő-konténerek. Így nincs lehetőség szelektív gyűjtésre. Van-e a városnak terve arra, hogyan tegyük zöldebbé Székesfehérvárt? Van program, ami erre buzdítaná a városlakókat vagy akár az iskolásokat?...”
„...Soha annyi környezetvédelmi beruházás nem valósult meg Székesfehérváron, mint ezekben az években. Ezt a munkát folytatjuk, mert ez az alapja a klímaváltozás elleni küzdelemnek. A hulladékgazdálkodás tekintetében is komoly fejlesztések indultak el. Ennek természetesen része a szelektív hulladékgyűjtés és az újrahasznosítás minél modernebb formája. Számos szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos program van Depónia honlapján is...”

„...Eltűntek a városban a pontos időt és a hőfokot jelző oszlopok. Mi ennek a magyarázata?...”
„...A leszerelt órák felett nagyon eljárt az idő, rendkívül idejétmúltak, és működésükben sem stabil szerkezetek voltak. A város tervei között szerepel megfelelő minőségű, városképileg is modernebb, odaillőbb órák beszerzése, remélem hamar előrelépésről is beszámolhatok majd. Mindazonáltal bízom benne, hogy - a leszerelt óraoszlopokkal ellentétben - az új órák kihelyezésével kapcsolatban közterületfoglalási díjfizetési problémák nem merülnek majd fel...”

„...Szeretnék érdeklődni, hogy a Krasznai utcában mikor lesz normális csapadékelvezetés, járda és út? Úgy érezzük, hogy Öreghegy ezen részén a képviselő és az önkormányzat semmilyen javítást/fejlesztést nem végez. Sajnos gyalogosan eső után nem lehet közlekedni...”
„...A tervek elkészültek, az öreghegyi útfelújítási program része, hamarosan döntünk annak ütemezéséről...”

„..Kérem segítségét a Kelemen Béla utca 39. és környéke parkolási problémáinak a megoldására.16 óra után már szinte lehetetlen a környéken leparkolni...”
„...A Palotavárosi szabadidőközpont fejlesztése során több mint kettőszáz új parkoló is épül, melynek egy része (mintegy fele) a Varga-csatorna mellett épül ki körforgalommal és biztonságos gyalogos átkelőhelyekkel. A közbeszerzési eljárás már elindult...”

„...Mi a véleménye a Zombori utcai posta bezárásáról?...”
„...Már csak azért sem örülök a Zombori utcai posta bezárásának, mert én is oda kaptam a leveleimet. Az Önkormányzat egyként kész lenne a postahivatal üzemeltetési költségeit biztosítani, amennyiben ezt az európai uniós szabályozás megengedné. Ha a Posta megtalálja ennek módját, akkor a város kész erről megállapodni...”

„...Érdeklődni szeretnék, hogy a buszok rossz állapota mikor lesz orvosolva. A Köfémre járunk dolgozni, de rendszeresen késik a reggeli járat vagy el sem tud indulni vele a sofőr. Az ajtók vagy nem nyílnak vagy nem záródnak. Nyáron nem üzemelnek a légkondik, télen több buszon nincs fűtés...”
„...Az önkormányzat jövő évben írja ki a következő több éves ciklusra a közszolgáltatási tendert, amely pályázaton a szigorúan meghatározott műszaki feltételeknek megfelelő buszokkal indulhatnak csak el a szolgáltatók. Erre tudomásunk szerint pályázati források is rendelkezésre állnak majd. Reményeink szerint az eredményesen lezárult pályázat végén Székesfehérvárhoz méltó autóbuszparkkal folytatódhat a szolgáltatás a városunkban...”

„...Annak ellenére, hogy a városban több nagy ipari park is van, ez a komoly bevétel nem látszik a város közösségi közlekedésén. A teljes szolgáltatás nagyon fapados, sokan emiatt átültek saját autóba. A 30 ezres Losonc is új buszokat vett, hogy vonzóvá tegye a járatokat. Miért nem kapott ez elég figyelmet eddig, és mi a terv ezután?...”
„...Először is szeretném megnyugtatni, hogy idén az utasszám nem csökken a székesfehérvári tömegközlekedésben. Folyamatosan fejlesztjük a közösségi közlekedést a városban, ami csak ebben az évben 700 millió forintjába került a közösségnek. Az önkormányzat jövő évben írja ki a következő több éves ciklusra a közszolgáltatási tendert, amely pályázaton a szigorúan meghatározott műszaki feltételeknek megfelelő buszokkal indulhatnak csak el a szolgáltatók...”

„...Lépcsőházunkba beköltözött egy hajléktalan. Túl azon, hogy mivel nincs fűtés a lépcsőházban, aggódunk, hogy esetleg kihűl egy éjszaka, ott végzi a kisebb nagyobb dolgát-penetráns szagot hagyva. Van e lehetőség intézkedést kérni a hajléktalan fiatalember ellen, mi módon? Mivel egy 30 év körüli fiatalról van szó, kérdezném, van-e olyan program a városban, segítőszervezet, aki visszavezetné őt a munka világába, alternatívát nyújtana neki, mert kérdésünkre azt mondja, neki ez így nagyon jó, nyugodtan, békésen él a lépcsőház padlóján...”
„...Köszönöm szépen az észrevételt és a jelzést. Kérem szépen, hogy ha ellátatlan hajléktalannal találkoznak, akkor hívják az utcai szolgálatot a +36 20 957 9410 számon, akik éjjel-nappal elérhetőek. A Kríziskezelőnél megannyi program van, amivel az otthontalanokat segítik a társadalomba való visszailleszkedésre, és a Városgondnokságnál is várják azon hajléktalanok jelentkezését, akik szeretnének segíteni magukon...”

„...Szeretném megkérdezni, hogy mikor lehet újra használni a Lépcső utcát?...”
„...A Lépcső utca (nem sikertörténetünk sajnos) várhatóan február végéig készül el...”

„...A vasútállomás ingyenes parkolóhelyeiről kérdezném. Az eredetileg átadott "új" parkolóban elfértek az autók, bár egy esős nap után sokan csak bokáig érő vízben tudták megközelíteni a kocsijukat. Kb. 2 hete viszont a vasúti posta mögötti területet leválasztották, így 8 óra magasságában már nincs ingyenes parkolóhely a vasútállomásnál. Lehet tudni, hogy ez a lezárás végleges vagy csak időszakos? Illetve, hogy a burkolat minőségibbé tételén gondolkoznak-e...”
„...A város egy 150 férőhelyes parkolót vett át a MÁV-tól üzemeltetésre, a többi rész a MÁV tulajdona. Valószínűleg az üzemi területet választották le. Ez a parkoló egyébként ideiglenes, az intermodális közlekedési központ építése során egy nagy kapacitású parkoló létesül a területen...”

„...A Kórház-Sztk-parkolót és a Skála-parkolót nem csinálják meg valamikor akár egyszintes parkolóházzá? Már az is sokat segítene pl. a beteget vivőknek...”
„...A kórháznál az MVP-fejlesztés megvalósulása esetén kb. 475 darab új parkoló épül majd a kórháznál. A Skála átalakításával együtt vizsgálható az ottani parkolószám bővítése...”

Az összes kérdést és a válaszokat itt tudjátok elolvasni:

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek