Végigkönnyeztem a Disney leglelketlenebb filmjét - Az oroszlánkirály kritika
Végigkönnyeztem a Disney leglelketlenebb filmjét - Az oroszlánkirály kritika
Végigkönnyeztem a Disney leglelketlenebb filmjét - Az oroszlánkirály kritikaKülcsín
Egy ideje már nagyon böki a csőröm a Disney élőszereplős változatainak futószalagon való érkezése, mégis minden egyes újabb darab premierjére beülök, a nagy finálé után pedig tapsikolva jövök ki a moziteremből. Persze miután megemésztettem a látottakat (és nem a gyerek szól belőlem), akkor teljesen máshogy látom ezeket a filmeket, és bár akad közöttük egy-egy pofásabb darab, sajnos mind egy célból (pénz, mi más?) és egy kaptafára készülnek. Mondhatjátok, hogy nincs igazam, de higgyétek el, így van.
Eleinte én is azt hittem, hogy majd A dzsungel könyve (szintén Jon Favreau rendezésében, aki jelen alkotásunkat is dirigálta) marad a favorit, és biztos vagyok benne, hogy nem látok a mauglis kalandnál jobban összerakott élőszereplős mesét, ám az évek múlásával ez is teljesen átfordult bennem. Jönnek-mennek ezek az átgondolatlan alkotások, sokszor céltalanul bolyongnak a nagyvilágban, és nem nagyon látom a fényt az alagút végén. Igen, még most Az oroszlánkirályban látottak után sem.
Pedig, pedig. Szerintem bátran kijelenthetem, hogy mindenki, aki figyelemmel kíséri a filmekkel kapcsolatos eseményeket, egy emberként véste be Az oroszlánkirály bemutatójának dátumát, ugyanis Szimba története nagy eséllyel pályázott arra, hogy megfordítsa a Disney szerencséjét, és olyan történetet mutasson be, amelyre az egész világ egyöntetűen csettint majd. Erre mi lett a vége? Ugyanaz, mint a korábbi alkotásoknál: látványosan lelketlen (vagy lelketlenül látványos) mozi. Sajnos.
Ennek fényében még egyszer megvizsgáltam a korábbi újragondolt Disney-rajzfilmeket, és arra az elhatározásra jutottam, hogy egyetlen alkotás lett, amelyik szinte tökéletesre sikeredett: a Barátom, Róbert Gida. Ha nem hiszitek, járjatok utána (kritikánkat itt olvashatjátok).
Sztori
Most tényleg írjam le? Kicsit fura lesz, de legyen. Szóval megszületett Szimba, a kis oroszlánkölyök, aki egy szép nap Mufasát, az állatok királyát követi majd a trónon. Szimba (és bűntársa - később élete szerelme - Nala) kíváncsiságától vezérelve veszélyes terepre, az elefánttemetőbe tévednek, ahova megtiltotta apja, hogy valaha is belépjenek. Ahogy ilyenkor lenni szokott, a fiatalokra azonnal lecsapnak a rosszarcok - jelen esetben a hiénák -, akiknek Mufasa rövid távon ellátja a bajukat.
Hogy Szimba kiengesztelje apját, üvölteni tanul egy szűk szurdokban, ám a hanghatásoknak (és Zordon hathatós kavarásának) köszönhetően megindul a bölénycsorda, és Szimba ismételten galibában találja magát. Mielőtt elsodorná az állatáradat, apja megmenti őt, ám a király már nem hagyja el élve a veszélyes helyet. Zordon Szimbát hibáztatja Mufasa haláláért, így a kölyök menekülésre fogja a dolgot...
Karakterek
Ismételten eljött a kedvenc részem olyan mozinál, ahol nincsenek színészek a szereplők mögött. Na jó, ez így nem teljesen, ugyanis számos kiváló művészt szerződtetek, hogy megszólaltassák a karaktereket, ám a színészi játékukból semmit sem látunk. Legalább használtak volna motion capture-t. Na, mindegy.
Az oroszlánkirály látványa igencsak áll-leejtős, és ez az állatokra is igaz (a kis Pumba mindent visz). Cserébe olyannyira realisztikusan ábrázolják őket, hogy semmilyen érzelmet nem fejeznek ki. Ez leginkább akkor tűnt fel, amikor a Mufasa halálánál az egész moziterem hangosan zokogott, és Szimba csak úgy nézett a nagy fekete szemével. De ezen kívül semmi, de semmi érzelemkifejezés nem látható a figurák arcán. Mondjuk miért is lenne, az állatok nem színészkednek.
A prímet, mint ahogy azt előre sejteni lehetett, Timon és Pumba viszik, akiknek jelenetei élményszámba mennek. Itt meg kell említenem azt is, hogy talán még Timon az, aki elmenne színésznek is, abban a néhány jelenetben, amelyben szerepel, rendesen odateszi magát. Kár, hogy az ő eredeti szinkronhangját - ahogy a többiekét - sem kaptuk vissza. Ez nagy fekete pont.
Összegzés
Általában miután meglesek egy filmet, elsőnek az összesített véleményem írom le, ugyanis akkor friss még az élmény, majd abból kiindulva vezetem le a többi részt. Na, Az oroszlánkirály esetében ez fordítva történt. Az összegzés maradt a végére, ugyanis igencsak bajban voltam a látottak után. Mint ahogy a címben is utaltam rá, a legtöbben (velem együtt) szinte végigkönnyezték az alkotást, amely - bár a látvány tényleg ott van a szeren - sanszos, hogy a mesének, ezzel együtt pedig a nosztalgiának szólt.
Megpróbáltam úgy agyalni, hogy mi lenne, ha úgy nézném az alkotást, mintha most látnám először. Akkor is megállná a helyét? A válaszom pedig az, hogy nem. A látványosan összetákolt CGI-állatkákon és -díszleteken túl nem sok pozitívumot kapunk, így a végeredmény sokkal jobban hasonlít Disney-erődemonstrációhoz, mint kész termékhez, amelyből pont az hiányzik, ami anno kedvenc mesénket a fellegekbe emelte: a lélek.
Igen, Az oroszlánkirály üres lett, amelyet néha fura humorral próbáltak oldani, de Timon és Pumba jelenetein kívül nem sok sót esznek meg a készítők. Ettől függetlenül mégis azt mondom, hogy lessétek meg, ugyanis nosztalgiának hibátlan, ám sajnos nem Az oroszlánkirály lett a Disney legnagyobb dobása, pedig minden esélye meg volt rá. Ezután már félve ülök be minden jövőbeli élőszereplős, Miki egeres címre.
