5 évnél régebbi cikk

Kilátástalan helyzetbe került a félrediagnosztizált, súlyos beteg székesfehérvári kislány családja
Fehérvár Médiacentrum fotója
facebook.com/hannagyogyulasa
Kilátástalan helyzetbe került a félrediagnosztizált, súlyos beteg székesfehérvári kislány családja

Az orvos azt mondta: bárányhimlős a két éves székesfehérvári Hanna, akit 39 fokos lázzal vittek kórházba. Ám később kiderült, ennél sokkal nagyobb a baj, ráadásul hamarosan érkezik a kistestvér is.

Bárányhimlőnek diagnosztizálták a leukémiát a székesfehérvári kislánynál, Hannánál. A súlyos betegség miatt kilátástalan helyzetbe került került a család, hiszen az édesapa nem tud dolgozni, hogy a kislánnyal lehessen. A fehérvári családba ráadásul egy-két hét múlva érkezik a kistestvér is, így minden segítség elkel.

A Hanna betegsége - családunk harca névvel indított Facebook-oldalon így ír az édesapa a kezdetekről és az eddigi harcról:

"Az életünk pár hét alatt gyökeresen megváltozott… Hannával július közepén pár napja elhúzódó 38-39 fokos lázzal rohantunk Székesfehérvárra maszek házi orvoshoz. Tévesen bárányhimlővel diagnosztizálták és elengedtek egy arra való hintőporral. Majd két nap múlva a már 40 fokos láz miatt bevittük a Székesfehérvári Szent György Kórházba, ahol kiderült, hogy vírusos vesemedence gyulladása volt. 1 hét kórházi kezelés után gyógyultan hazaengedtek minket.

A két héttel utána levő kontrollon tökéletesek voltak az eredményei. Majd újabb 1 hét múlva épp a budapesti augusztus 20-i tűzijátékra készültünk, amikor Hannának újabb enyhe hőemelkedése lett, azonnal a székesfehérvári kórházba vittük, ahol 2 nap alatt a vérképe folyamatos romlást mutatott.

Augusztus 22-én már a Tűzoltó utcai Semmelweis Egyetem Gyermekklinikáján voltunk. Másnap reggel csontvelő mintavétel történt, aminek az előzetes eredménye negatív volt a daganatos betegségekre (ez a vér alapú előzetes eredmény ami 99%-ban kimutatja a daganatos betegséget). Egy lehetséges vérszegénység gyanújával és a szövettan eredményére várva 3 nap múlva megkönnyebbülten hazajöhettünk. Majd 3 nap elmélkedés, gyötrődés, után csörgött kedvesem telefonja…azonnal mennünk kellett vissza a klinikára mert a szövettani eredmény megváltoztatta a diagnózist

Akut Lymphoid Leukémiával (ALL) diagnosztizálták a 23 hónapos, vállig érő tejfölszőke hajú, kék szemű tüneményes kislányunkat.

A protokoll szerinti aktív szteroidos és kemoterápiás kezelést azonnal megkezdték, ami körülbelül 8 hónapig tart majd, amit másfél éves utókezelés követ. A kedves párom 6 hónapos kismama volt már ekkor (a kistesó előreláthatólag december végén érkezik), így ő nem lehet az osztályon a kemoterápia miatt, én hordom a kezelésekre Hannát. Sajnos így teljesen keresőképtelen lettem, beláthatatlan ideig. Folyamatos felügyeletet igényel a nap 24 órájában ugyanis bármilyen komplikáció (hőemelkedés, láz, hasmenés, hányás stb.) esetén azonnal a kórházba kell érjünk 1-1,5 órán belül. A kezelés menete teljesen ingadozó, van mikor 4-5 vagy akár 6 napot is a klinikán vagyunk egy héten.

A második születésnapját szeptember 24-én is a kórházban ünnepeltük egy elkülönített steril szobában,

ekkor 30 napra ragadtunk be, elkapott egy hasmenéses calici vírust, majd szepszise lett, valamint 3 mellkasi műtéten esett át alig 1 hónap alatt. A kis mozgékony energiabomba kislányunk most felállni sem tud egyedül, menni is csak nagy nehezen segítséggel, mert az izmai elsorvadtak."

A család helyzete mostanra kilátástalanná vált: kimerült minden anyagi tartalékuk, nem tudják a továbbiakban a kezelés anyagi vonzatait, valamint a mindennapi megélhetésünket önerőből fedezni. Az édesapa keresőképtelensége miatt szeretnének segítséget kérni mindazoktól, akik bármilyen formában tudnak segíteni.

Bankszámlaszám: UniCredit Bank - Lejer Ákos, 10918001-00000038-48070004
IBAN: HU55 10918001-00000038-48070004
Bankkód: 109
SWIFT: BACXHUHB
PayPal: https://paypal.me/adomanyHannanak?locale.x=hu_HU
Közlemény: Adomány Hannának

Hanna gyógyulása érdekében már megmozdult Székesfehérvár, az adományok mellett például december 5-én, csütörtökön a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában sütivásárt szerveznek, amelynek bevételét a kislány családjának utalják át. Természetesen minden adománynak örülnek, például tisztítószereknek is, mert a kis Hannának steril környezetre van szüksége, vagy a hamarosan érkező kistesó számára newborn és 2-es méretű pelenkáknak, kisfiú 56-62-68-as rugdalózóknak, body-nak és ruháknak, valamint mindenféle babakellékeknek. A tárgyadományokat az Adore Szépségszalonban, Székesfehérvár, Kégl György utca 10. szám alatt lehet leadni, innen juttatják el azokat a családnak.

 A betegsége ellenére is mosolygós Hanna és a család a harcáról a napokban a Tények stábja is forgatott:

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek