5 évnél régebbi cikk

Temetőben alvás és színes fehérnemű - furcsa szilveszteri szokások a nagyvilágban
Fehérvár Médiacentrum fotója
Bácskai Gergely
Temetőben alvás és színes fehérnemű - furcsa szilveszteri szokások a nagyvilágban

Éjféli pezsgődurranás, esetleg egy kis tűzijáték, aztán jöhet a virsli. Ha ez egy találós kérdés lenne, biztos, hogy egyöntetűen a rávágnánk: ez a szilveszter! Csakhogy a számunkra megszokott hagyományok még csak nem is hasonlítanak arra, ahogyan más országokban, kultúrákban búcsúztatják az óesztendőt.

Spanyolországban például a nálunk szokásos újévi lencse helyett a bőség és a jószerencse szimbólumai a szőlőszemek. Az óév utolsó órájában gyülekező tömegek – legyenek akár otthon a tévéképernyők előtt, vagy éppen a városok főterein – egy tál szőlővel a kezükben várják az új esztendő beköszöntét. Mialatt a templomi harangok elütik a tizenkettőt, annyi szőlőszemet igyekeztek elfogyasztani, amennyi csak lehetséges. Ha sikerül tizenkét szőlőszemet elfogyasztani, az állítólag garantálja a sikereiket a következő évre. Az ünneplés éjszakáján szintén hagyományuk, hogy piros fehérneműt viselnek ruhájuk alatt.

 

Ugorjunk!

A dánokról talán nem is feltételeznénk ilyen virtust, de székekről ugrálnak le és tányérokat vagdosnak a padlóhoz szilveszter éjszakáján. Nem alkoholos mámor miatti elvadultságukban teszik ezt: mindkét tevékenységet szerencsehozó szokásnak tartják. A székről való leugrás azt szimbolizálja, hogy ezzel a mozdulattal maguk mögött hagyják a régi rossz dolgokat, a múlttól megszabadulva lépnek be a következő esztendőbe. A tányértörés pedig érdekes módon a barátságok megerősítésére szolgál: minél több a edényt vágnak földhöz, annál több jó barátjuk lesz jövőre. Szomszédaik küszöbére is ezért dobnak egy-egy tányért, hogy biztosítsák vele jó viszonyt.

Talán a legbizarrabb szilveszteri szokás a chilei Talca városkában alakult ki, huszonöt évvel ezelőtt. Azóta a lakók az év utolsó éjszakáját a temetőben töltik, elhunyt szeretteik sírja mellett. Akár ott is alszanak, kisebb lakomát rendeznek és éjfélkor tűzijátékoznak is a sírok mellett.

Görögországban ehhez az estéjéhez köthető hasonló rituálé, mint nálunk december 6-án a Mikuláshoz. A kisgyermekek gondosan kitisztítják a cipőjüket, és ajtó elé teszik. Szent Vazul, a szegények és a gyermekek védőszentje pedig reggelre finomságokkal, ajándékokkal tölti meg a lábbeliket. A háziasszonyok pedig úgynevezett Vazul-kenyeret sütnek, amiben elrejtenek néhány pénzémét is a tésztában. Aki ezeket evés közben szerencsésen megtalálja, arra gazdagság vár az új évben.

További ajánlatok:
www.hunguesthotels.hu/hotelpanorama
www.hunguesthotels.hu/hotelhelios

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek