4 évnél régebbi cikk

30 érdekesség a 30 éves A Simpson család tiszteletére
Fehérvár Médiacentrum fotója30 érdekesség a 30 éves A Simpson család tiszteletére

December 17-én ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját A Simpson család című animációs széria, amely történetei számos vidám, szomorú és felejthetetlen pillanatot okoztak a rajongóknak. Hogy méltóképpen megünnepeljük ezt a kerek évszámot, és persze kicsit mi is hozzátegyünk a legendás sorozathoz, összegyűjtöttünk harminc olyan információt, amelyet elolvasva a jövőben teljesen más szemmel nézitek kedvenc, sárga szereplőitek mindennapjait. Jó szórakozást!

Már idejét sem tudom, hogy mikor csatlakoztam A Simpson család-rajongók közé. Talán valamikor akkor pillantottam meg először a jellegzetes sárga karaktereket, amikor éjjel-nappal a német nyelvű rajzfilmcsatornákon lógtam, ám mivel nem nagyon értettem, miről is beszélnek, csak a fura hajú figurák és jópofa animációk miatt rohantam a televízió elé, amikor felcsendült a jól ismert főcím.

Aztán teltek-múltak az évek, majd megkaptam első A Simpson családról szól mesegyűjteményemet videókazettán, amely az első, a századik, a kétszázadik, a legsikeresebb, és az az epizód található, amelyben megtudjuk, hogy mi a legkisebb Simpson, Maggie első szava.

Mondanom sem kell, hogy rongyosra pörgettem a felvételt, onnantól pedig, hogy felszabadultan az internetre, nem volt megállás: szinte minden nap a szereplők jellegzetes hangjára (a magyar szinkron valami zseniális) hajtottam álomra a fejem, és olyannyira az életem része lett, hogy az ünnepi különszámot minden karácsonykor meg kellett néznem. Nincs mese, egyszerűen nem tudom elképzelni az életem A Simpson család nélkül.

Most pedig harminc évvel a debütálása után (1989. december 17.), harmincegy évaddal és hatszázhetvenkettő epizóddal, na, meg egy-két videójátékkal később még mindig töretlen népszerűségnek örvend Homer és világhírű családja, olyannyira, hogy még jó pár évaddal terveznek a készítők.

Hogy ezt a neves dátumot megünnepeljük, összeállítottunk egy listát, amelyben harminc érdekességet találtok kedvenc sorozatotokról, akár olyan infóval is találkozhattok, amely teljesen új megvilágításba helyezi Simpsonékat:

1. Miért sárgák a szereplők?

Ez nagyon egyszerű: az alkotók szerint, ha gyorsan kapcsolgatunk a csatornák között, akkor a sárga figurákon tuti megakad az ember szeme, így tudja, hogy A Simpson család megy a tévében.

2. Az egyetlen ötujjú figura

A Simpson család minden karaktere négy bütyköt kapott, kivéve istent, neki öt ujjat rajzoltak a készítők.

3. D’oh!

A Homer Simpson által bejáratott indulatszó népszerűségének köszönhetően bekerült az amerikai lexikonokba: akkor használják, ha valaki a fejéhez kap, mert elszúrt valamit.

4. Balkezeseké a világ?

Ha már kép, akkor az megvan, hogy a legtöbb szereplő balkezes? Ez pedig azért van, mert A Simpson család megálmodója, Matt Groening szintén a bal kezével nyúl a tárgyak után.

5. Magyarok... magyarok mindenhol

A Simpson család sikere hazánk fiainak is köszönhető, ugyanis a magyar származású Csupó Gábor a sorozatot gyártó Klasky Csupo Inc. egyik alapítója volt.

6. Guinness-rekord

Nincs A Simpson család rekord nélkül, így a főműsoridőben leghosszabb ideje futó rajzfilmsorozatként, és a legtöbb sztárvendéget felvonultató alkotásként került be a Guinness Rekordok Könyvébe a közkedvelt széria.

7. Milhouse középső neve

Az egyik mellékszereplő, Milhouse Van Houten középső neve nem más, mint Mussolini. Ezt egyik nagymamája utána kapta, aki olasz származású. Egyébként a fiú is folyékonyan beszél olaszul.

8. Springfield

A Simpsons család lakóhelye a harmincnégy azonos nevű város közül az oregoni Springfieldről kapta a nevét. 

9. A divat nem az erősségük

A Simpson család tagjai mindig ugyan abban a ruhaszettben díszelegnek - kivéve, amikor a pár évvel idősebb formájukban mutatkoznak.

10. Celebeknek áll a világ

Ahogy már említettem, A Simpson családban több mint hétszáz sztárvendég mutatta meg magát. Nincs mese, aki Hollywoodban valaki akar lenni, annak fel kell tűnnie a híres rajzfilmsorozatban. 

11. LEGO-világ

A Simpson család ötszázötvenedik részében Homer (Springfield lakóival egyetemben) LEGO-figuraként ébred - ezzel reklámozták a boltok polcaira kerülő LEGO-szetteket.

12. Homer, az évtized filozófusa

A Men's Heath magazin 2005-ös szavazásán Homer Simpsont nevezte meg az évtized filozófusának.

13. Barbara Bush és Marge levelezése

Miután George H. W. Bush First Ladyje, Barbara Bush leszólta a sorozatot, A Simpson család készítői Marge Simpson nevével ellátott levéllel válaszoltak neki, amelyben az anya megvédi a szériát. Később Barbara bocsánatot kért a meggondolatlan kijelentéséért.

14. Miss Vadalma kiírása

 A Simpson család népszerű tanárnőjét, Miss Vadalmát a karaktert életre keltő Maria Wallace halála miatt írták ki a sorozatból.

15. Videójátékok

Természetesen A Simpson család a videójátékos piacra is betört: az első játék 1991-ben jelet meg Bart vs. The Space Mutants néven, ám az eddigi legsikeresebb game, a The Simpsons: Hit & Run volt.

16. Egészestés film

A Simpson családhoz egy mozifilm is készült, amely az igencsak kreatív A Simpson család - A film néven fut, és a város megmentését helyezi a középpontba.

17. Family Guy

2014 őszén A Simpson család és egy másik híres rajzfilmsorozat, a Family Guy alkotói úgy döntöttek, hogy közös mókával lepik meg a rajongókat. A nagy találkozást a Family Guy tizenharmadik évadának első részében csíphetitek el.

18. Marge a Playboyban

 Marga Simpson 2009-ben a playboy címlapján virított.

19. Homer munkahelyei

Homer Simpson a springfieldi atomerőműn kívül összesen száznyolcvanhét másik munkahelyen fordult meg.

20. Bart szekrényszáma

Bart szekrényének kombinációja 36-24-26, amely az AC/DCDirty Deeds Done Dirty Cheap című számára utalnak. 

21. Homer e-mail címe

Homer netes elérhetősége az igencsak figyelemfelkeltő ChunkyLover53@aol.com lett.

22. Matt Groening kedvenc epizódja

 A sorozat atyjának kedvenc része a nyolcadik évad második felvonása, amely a Bart, a kaszkadőr néven fut.

23. Bart középső neve

A kis rosszcsontot igencsak jópofa középső névvel látták el szülei: JoJo. Ér nevetni!

24. McBain jelenetei

Ha a sorozat McBain-jeleneteit elkezdjük visszafelé lepörgetni, akkor egy összefüggő alkotást kapunk eredményül. Ide kattintva leshetitek meg.

25. Portland

Számos karakter kapta Matt Groening szülővárosának, Portland utcáinak a nevét - példának okáért ott van a Van Houten sugárút, vagy a Quimby utca.

26. A képregényes fickó igazi neve

Jeff Albertson. Fogadjunk, hogy nem tudtad!

27. Honnan származnak a Simpson család keresztnevei?

A Simpson család tagjai Matt Groening családjáról kapták a nevüket: a szüleit Homernak és Marge-nak, a nővéreit pedig Lisának és Maggie-nek hívják. Bartot az angol brat (csibész) szó anagrammájából hozták össze.

28. A Simpson család befejezése

A sorozat showrunnere, Al Jean úgy szeretné befejezni a sorozatot, ahogy elkezdődött: Simpsonék egy karácsonyi előadáson vesznek részt, így gyakorlatilag örökös körforgás lesz a széria.

29. Homer alteregója

A Simpson család készítői eredetileg Homer alteregójaként alkották meg Ropi bohócot, ám túl nehéz lett volna összehozni ezt a szálat, így külön karakterként folytatta pályafutását.

30. Luke Perry

Ha már Ropi, akkor az tudtátok, hogy a bohóc a március 4-én elhunyt Luke Perry féltestvére? Én sem, de gyaníthatóan Mr. Perry sem.

(Forrás: Buzzfeed, Origo)

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek