4 évnél régebbi cikk

Európai fesztiválfellépése előtt új dallal jelentkezett a fehérvári The Bluebay Foxes
Fehérvár Médiacentrum fotójaEurópai fesztiválfellépése előtt új dallal jelentkezett a fehérvári The Bluebay Foxes

Január 16-án Európa legnagyobb showcase fesztiválján, az Eurosonicon mutatja meg magát a székesfehérvári illetőségű The Bluebay Foxes zenekar. Ez önmagában is nagy siker, ám hogy fokozzák a hangulatot a srácok, egy friss számmal is jelentkeztek, hogy megmutassák rajongóiknak, hol is tart 2020-ban a csapat.

A fehérvári The Bluebay Foxes 2017-ben indult világhódító útjára, amely során a brit gitárzenéből és Amerika déli államaiból származó rockzenéből merítettek ihletet: dinamikus, lüktető dobtémák, karakteres gitárhangzás, húzós, energikus basszusok és a dallamos refrének jellemzik a csapat munkásságát.

A rajt után aztán nem tétlenkedtek sokáig, ugyanis 2018 végén ki is adták Now című első nagylemezüket, amely meghozta számukra a várva-várt elismerést: tavaly egészen a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató döntőig jutottak, játszottak a legmenőbb hazai fesztiválokon, a nyarat pedig a Budapest Parkban zárták az Irie Maffie előtt.

A sikerekben és élményekben gazdag nyarat nem pihenős, hanem sokkal inkább aktív alkotói időszak követte: "Viszonylag sok időt vettünk ki, ami az alkotást illeti, de amint nekiálltunk az új elképzelések megvalósításának, rájöttünk, hogy nagyon termékenyek vagyunk. Rengeteg ötlet jött fel és éreztük, hogy egyre messzebb merészkedünk az eddigi dalainktól, ami kettős érzés, hiszen szeretjük az eddigi szerzeményeinket, de egyre jobban vágyunk arra, hogy kipróbáljunk új utakat is" - mesélte a zenekar frontembere, Juhász Bálint.

A The Bluebay Foxes január 17-én lép fel a holland Eurosonic Noorderslag showcase fesztiválon, amely Európa legkiemelkedőbb zeneipari eseménye: "Mindenképpen szerettünk volna friss anyaggal jelentkezni mielőtt kiutazunk, hogy friss képet tudjunk adni a zenekarról, és arról, hogy hol tartunk jelenleg. Jól is jött számunkra is ez a januári dátum, mivel a nagylemezünk óta, kerek egy éve nem hallhatott tőlünk a közönség új dalt" - tette hozzá Lőrincz Balázs basszusgitáros.

Január 14-én megjelent az új szám, a Lights Off, amely egyből egy pofás videóklipet is kapott:

A dal születésénél már az ötletből éreztük, hogy másabb, de benne van szinte az összes eddigi dalunk erőssége, amikor először elkezdtük játszani a teremben rögtön éreztük az erőt és ez elkapott mindannyiunkat. A jelentést illetően a dalban benne van az az érzés, amikor minden rossz élmény ellenére még meg szeretnéd ragadni a pillanatot, és még úgy akarod érezni magad, mint abban az önfeledt pillanatban, mint amit korábban nem árnyékolt be semmi.

A szám felvételén a zenekar tagjai Nóniusz Gáborral dolgoztak közösen - így idézik fel a stúdiózást: "Emlékezetesen telt a közös munka, és most először volt időnk többször visszatérni a dal munkálataihoz, ami segített abban, hogy még elégedettebbek legyünk a végeredménnyel, és pont olyan legyen a végeredmény, mint amilyennek elképzeltük."

A The Bluebay Foxes a dalhoz a kezdetektől egy sötétebb, erősebb hangulatú klipet képzelt el, és szerencsére az egyik készítő, Miki357 meg is tudta valósítani a fejükben lévő látványvilágot: "Szinte rögtön ráérzett erre a hangulatra és átküldte az elkészült, általunk elképzelt kísértetiesen hasonlító moodboardot, amibe rögtön bele tudtuk mi is képzelni a dalt" - idézték fel a zenekar tagjai, majd hozzátették, alapvetően a koncepció kevésbé szólt a konkrét dolgokról, inkább érzetek keltése volt a cél, egy sejtelmesebb irányba indultak el, és ebben Miki az egyik legjobb.

A fehérvári brigád hollandiai fellépése után először február 8-án, az Instantban szólaltatja meg az új dalt, ahol a rókák a Meg Egy Cukorka társaságában mulatják át az éjszakát.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek