4 évnél régebbi cikk

Elképesztő aranyos a Vadmadárkórház hollója, ahogy megpróbálja kimondani: fekete rigó
Elképesztő aranyos a Vadmadárkórház hollója, ahogy megpróbálja kimondani: fekete rigó

Az tény, hogy a holló az egyik legintelligensebb madár a Földön, de az, hogy mennyire bájos, ahogy az újonnan tanult szót próbálgatja, nekem újdonság.

A Vadmadárkórház történetei között vannak nagy csaták, kevésbé boldog pillanatok, de szerencsére csodás gyógyulások és szívet melengető történetek is. Számtalan esetben írtunk már az ott lakó, vagy éppen gyógyuló állatokról, és nem csak madarakról. Korábban beszélgettünk dr. Berkényi Tamással, a Vadmadárkórház alapítójával is arról, hogy mennyire embert próbáló feladat fenntartani ezt a rendszert, még ha életeket is ment.

Ugyanakkor a nehézségek mellett a mindennapok harcaira jótékony leplet boríthatnak azok a pillanatok, mint ami mostanában felkerült videóban is látható: a kórház "gyermeke", egy holló éppen az újonnan tanult szavakat próbálgatja. Kicsit esetlenül, kicsit géphangon, de elképesztően bájosan.

"Minden szülő életében eljön az a pillanat amikor a gyerek, akit születésétől kezdve a legnagyobb odafigyeléssel és szeretettel nevel, egyszer csak elkezd beszélni. Eleinte még csak gügyög, értelmetlen hangsorokat alkot. De látszik rajta az erőlködés, hogy megértesse magát, és leutánozza a hallottakat. Ezeket a vicces, de megható emlékeket egy szülő se felejti el. A mi gyerekünk is ebbe a korba lépett. Igaz, hogy nem egy szokványos gyerekről van szó. Fekete, tollas, szárnyai vannak, de akkor is a mi gyerekünk!

Hollónk még épphogy csak elkezdte tanulni a szavakat. Nem mi kértük, nem mi tanítjuk neki, teljesen önszántából kezdett minket utánozni. Már van pár szó, amit egészen tisztán ki tud mondani, többek között a „sas” és a „sólyom” a kedvence. Most épp a „fekete rigó” kiejtését kezdte gyakorolni. A videón egyszer ezt ki is mondja" - áll a Vadmadárkórház Facebookra feltöltött videója alatt.

Ti is halljátok a fekete rigó szót?  

Borítókép: facebook.com/vadmadarkorhaz
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek