Nagymamák és nagypapák: maradjatok otthon!
Nagymamák és nagypapák: maradjatok otthon!
Nagymamák és nagypapák: maradjatok otthon!Öt éve a játszótér az egyik legfontosabb viszonyítási pont az életünkben. Szinte minden délelőtt és minden délután, amióta pedig újra dolgozom: óvoda után, jó időben, biztos, hogy oda vezet az utunk. Itt találkozik a barátaival, itt szaladgálja ki magát, itt fejleszti a mozgását és ez ezáltal a gondolkodását is.
De egy jó hete nem megyünk már. Első szóra megértette. A legjobb barátnőjét felhívtuk videótelefonon. Utána úgy hálálkodott, hogy az már szívszorító volt. „Anya, olyan volt, mintha játszottunk volna.”
Az embernek kell a társaság. Akkor is, ha néhány éves, akkor is, ha már ennél sokkal régebb óta fiatal. A közösség az egyik legfontosabb lelki táplálékunk.
Kedvenc játszóterünket gyönyörű park övezi, mindig szeretettel néztem, ahogy a padokon nap mint nap ugyanazok az idős emberek ülnek, kisrádióval, kiskutyával, tavasszal-nyáron akár fél napokat kedélyesen átbeszélgetve.
De most nem. A játszótér üresen kong, a boltokban is táblák hirdetik, hogy egy méternél ne álljunk közelebb egymáshoz, és igyekszünk csak munkába vagy boltba menet elhagyni az otthonunkat, hogy megóvjuk az anyukánkat, nagymamánkat, nagypapánkat. Most nem láttam szívesen a parkban karonfogva sétáló nénik csoportját, a pénztári sorban szorosan mögöttem álló nénit, sem azt, aki kedélyesen mesélte a boltosnak, hogy itt vannak az unokák, be kell vásárolni, aztán egyenként mindent összefogdosott.
Mégis hogy vigyázzunk rájuk, ha ők nem vigyáznak magukra? Úgy még magunkra is nehéz.
