Koronavírus: a pánik és a félelem után jöhet az együttélés időszaka
Koronavírus: a pánik és a félelem után jöhet az együttélés időszaka
Koronavírus: a pánik és a félelem után jöhet az együttélés időszakaEgy hónappal ezelőtt szabadságra küldtük a világot, amit ismertünk. Munkahelyestől, iskolástól, tömegközlekedésestől, bulistól, mozistól, színházastól, éttermestől, utazásostól, de még egy mezei bevásárlás is teljesen más lett. Pillanatok alatt kiderült, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérséklésre nem kellenek hosszú évek, évtizedek, mint ahogy azt például a párizsi klímaegyezményt aláíró 195 ország gondolta még 2015-ben, hanem megy ez akár néhány nap alatt is. Egyáltalán nem túlzás az a lassan elcsépelt kijelentés, hogy a koronavírus megváltoztatta a világot. A kérdés csak az - és erre tényleg senki nem tudja a választ -, mi marad ebből a változásból, ha elvonul a járvány?
Magyarországon március 4-én jelent meg a mára világjárvánnyá minősített új típusú koronavírus. Bő egy héttel előtte már lehetett tudni, hogy ezt nem ússzuk meg, csak idő kérdése, hogy mikor érkezik meg a légzőszerveket támadó és pusztító láthatatlan ellenség. Mivel ekkor még a mainstream média nem, vagy alig foglalkozott a járvánnyal, kevés könnyen és gyorsan fogyasztható információ állt rendelkezésre egy átlagos Google-keresés után.
Pánik
Talán ez is volt az oka, hogy a lakosságot felkészületlenül érte a vírus közeledésének híre. Mert a koronavírus úgy rúgta rá Magyarországra az ajtót egyik napról a másikra, mint nagyjából egy valamire való atomháború kitörésének a híre. Az Olaszországban megjelenő, tehát már kézzelfogható közelségben lévő ragály hírére kezdődtek a pánikvásárlások február végén.
Megdöbbentő volt közelről végignézni, ahogy a tartós élelmiszerek polcai pillanatok alatt ürültek ki, és bár olyan elkeserítő tömegjelentek nem alakultak ki, mint például Ausztráliában, ahol konkrét verekedések törtek ki az utolsó guriga vécépapírért, de azért nálunk is voltak meghökkentő pillanatok: az egyik fehérvári Lidlben fél nap alatt egy tonna lisztet vásároltak fel, míg az Auchanban az árufeltöltők elmondása szerint háromszor töltötték újra néhány óra leforgása alatt az étolajos polcokat. Úgy, hogy még hivatalosan nem jelent meg a vírus az országban.
Pedig nem először fordult elő ilyen az emberiség történetében: az 1918-as spanyolnátha idején pont ugyanez történt. Akkor például a baltimore-i patikákat a szó legszorosabb értelmében kifosztották olyan szerek után kutatva, amik megelőzhetik vagy legalább enyhíthetik az influenza tüneteit. Nem kell ilyen messzire visszamenni az időben: a 2003-as SARS-kitörés idején is hasonló jelenetek játszódtak le az érintett országokban, csak az a típusú koronavírus nem jutott el a röszkei határátkelőig.
A pánikvásárlások oka az emberi természetből fakad: úgy érezzük, hogy veszélybe került a létünk, nem mi irányítjuk az eseményeket. Ezért kézzelfogható magyarázatnak tűnik olyan vélt vagy valós gyógykészítmények beszerzése, melyekről "valahol azt hallottuk", hogy jók a világot fenyegető nyavaja ellen. Aki például a mostani járványra felkészülve szerzett be komolyabb mennyiségű D- és C-vitamint vagy Béres-cseppet, bizonyára érezte az a megkönnyebbülést, miután fizetett, hogy "megvan, sikerült, ő megtette, amit csak lehetett, és ha ez nem véd meg, akkor semmi". Vagyis a lehetőségeihez képest biztosította a fennmaradáshoz szükséges feltételeket.
Biológiai értelemben a pánik egyébként az agyunk egyfajta rövidzárlata, amikor a racionális rész felett átveszik az uralmat az érzelmek, jellemzően a félelem. Emiatt hajlamosak vagyunk az emóciós túlvezérlés hevében gyorsabban és éppen ezért sokszor ésszerűtlenül cselekedni. Vannak olyan esetek, amikor ez kifejezetten előnyös lehet, például egy váratlan közlekedési helyzetben, baleset elkerülésénél. De a legjobb módszer a pánik megelőzésére (kordában tartására? csökkentésére?) mégis az, ha megfelelő mennyiségű információ áll az egyén rendelkezésre, melyek mentén meg tudja hozni a döntését. Vagyis nem egy ismeretlen ellenséggel kell szembeszállnia, vagy ennek fényében felvásárolni egy raklapnyi lisztet.
Világjárvány esetén hatalmas pech, hogy a kis rohadék nemhogy szabad szemmel nem látszik, de még a mikroszkópot is jól fel kell csavarni, hogy megmutassa magát. Vagyis nem egy háztömbök között lépegető Godzilla vagy King Kong szakad ránk, amitől aztán garantáltan félne mindenki, hanem egy átlagos kedd vagy szerda, esetleg egy hétvége lesz a halálos ellenség, és azok a dolgok, amik egyébként teljesen maguktól értetődőek - voltak.
Félelem
Amikor már van neve a félelem tárgyának (esetünkben koronavírus), hajlamosak vagyunk túlreagálni a helyzetet. Ilyenkor épp azért, hogy elkerüljük a további pánikot, teljesen természetes, hogy minél több információra van szükségünk. Ezzel egyre közelebb kerülünk az ellenséghez, megismerjük, és úgy érezzük, hogy a legapróbb rezdüléséről is tudunk vagy hallottunk már.
2020-ban ezt hírnek hívják, elsődleges előfordulási helye pedig az internet lett.
"Fontos a social distancing! A kínai mortalitási ráta teljesen más, mint a spanyol. Szerinted a nyájimmunitás beválik a svédeknél?"
Social distancing, mortalitási ráta és nyájimmunitás - feltehetően hetekkel ezelőtt a többségnek ezek teljesen semmitmondó kifejezések voltak, és most csak néhányat emeltünk ki abból a hatalmas információhalmazból, ami ránk zúdult az elmúlt időszakban. Be tudjuk azonosítani, hogy a veszélyeztetett korcsoportba tartozunk-e (vagy szeretteink), és az alapbetegségek fogalmát is megismertük. Már tudjuk, hogy a saját tévénk előtt ülve nem vagyunk közvetlen életveszélyben, csak akkor kell nagyon figyelni, ha kitesszük a lábunkat a lakásból. Ekkor kell mindenre nagyon odafigyelni, vagyis szépen lassan elkezdtünk megtanulni együtt élni a helyzettel és a vírussal.
Nagyjából ennek a fázisnak az elején járhatunk most.
Együttélés
Miközben Ázsia több országában is teljesen normális, hogy járvány idején (de azon kívül is) maszkokban közlekednek az emberek, Európában ennek nem volt kultúrája - eddig. Már most is egészen máshogy viszonyulunk azonban például egy bevásárlás vagy utcai séta alkalmával a közelünkben tartózkodó idegenekhez, a fizikai érintkezés kifejezetten zavaró, a social distancing, vagyis az a bizonyos 1,5-2 méteres távolság be nem tartása irritáló. (Több olyan jelentnek is szemtanúja voltam már, amikor a hipermarketben szabályos embertetris zajlott, ahogy a vásárlók amúgy dícséretes módon, hihetetlen szlalomozások árán próbálták megtartani egymáshoz képest az előírt távolságot.)
Ki tudná most elképzelni, hogy egy zsúfolásig tömött moziban egymás karfájára lógnak a nézők könyökei? Ahogy feltehetően a körzeti orvoshoz járás, és a rendelőket egyfajta közösségi térként használás is jelentősen átalakulhat a közeljövőben. Cserébe ez a néhány generáció mostantól haláláig úgy mos kezet, mint még soha korábban egy sem.
A néhány héttel ezelőtti világot sokáig már nem lehet szabadságolni. A gyárak lassan újraindulnak, idővel a repülők is a levegőbe emelkednek majd. De az biztos, hogy tudatosabbak leszünk, mint eddig voltunk. Nem mintha eddig nem lettünk volna tudatosak, csak máshogy. Hogy ez mire lesz elég? Nemsokára kiderül.
