Coco Chanel hozta divatba a barnaságotCoco Chanel hozta divatba a barnaságot
Volt idő, amikor mindent megtettünk azért, hogy hófehérek maradjunk, egy pici napfény-sugár se piríthassa le bőrünket. Szorongattuk napernyőinket és olyan ruhadarabokba bújtunk, amelyen a napnak esélye sem volt bekukkantania hozzánk. Ólomfestékkel fehérítettük bőrünket nem törődve a méreganyagokkal. A lényeg, hogy fehérségünk eleganciát sugározzon.
A drasztikus fehérség eléréséért más horrorisztikus eszközökhöz is nyúltak a hölgyek. A középkorban már púderrel fehérítették magukat, de képesek voltak a vénáikat kékre festeni a kontrasztosabb megjelenésük miatt. Az előkelő hölgyek még eret is vágtak magukon: a vér veszítésével sápadtabbnak tűntek.
A tizenkilencedik századig rangon alulinak vélték, ha egy nő nem volt porcelán-fehér. A bőr státusszimbólum volt. Sápadtságuk rangjukat, gazdagságukat mutatta a külvilágnak.
A fehér bőr és az előkelőség szorosan összefonódott egymással a huszadik század elejéig. A sápadtság-törekvésnek Coco Chanel vetett véget 1923- ban.
Wellington hercegének jachtján, a francia riviérán töltötte a nyarat és szép napbarnítottan tért vissza munkájához. A divatikon nem szándékosan barnította le bőrét.
Megjelenését azonban már új divatirányzatként publikálták, a róla készült fotók bejárták a sajtót. Minden, amihez Chanelnek a 20. század elején köze volt, a barnaság is esztétikussá és divatossá vált az emberek szemében. Nők ezrei követték a példáját. Néhány évvel később pedig megjelent az első napbarnított bőrű modell a divatmagazinokban.
1978-ban jelentek meg a szoláriumok és az önbarnító krémek. A napbarnított bőr vágya pedig azóta sem csillapodik. A nyolcvanas években publikálták az első kutatási eredményeket a napsugárzás káros hatásairól, a lebarnult megjelenés a mai napig a szépségideálok jelképe. A divatikonok változtak és egyre gyorsabban változnak, de a vágyott napbarnított bőrre továbbra is tömegesen áhítoznak.
