3 évnél régebbi cikk

Négy éve nem rajtolt ilyen visszafogottan a Vidi
Fehérvár Médiacentrum fotója
www.molfehervarfc.hu
Négy éve nem rajtolt ilyen visszafogottan a Vidi

A MOL Fehérvár FC két forduló után mindössze 2 ponttal áll az OTP Bank Liga tabelláján, utoljára négy éve rajtolt ilyen kevés ponttal a sóstói legénység.

A Zalaegerszeg elleni 3-3, és a csak magyar labdarúgókkal felálló Paks ellen az utolsó pillanatokban 1-1-re mentett mérkőzés nem a legjobb rajtnak számít a piros-kékeknél, hiszen a bajnoki cím megszerzését nyíltan kitűző fehérvári csapat már az első két körben elhullajtott négy, a végelszámolásnál sokat érő pontot. Fellapoztuk az évkönyveket, hogy az elmúlt tíz évben mikor volt példa arra, hogy két kör után csak két pont álljon a csapat neve mellett.

A legutóbbi szezon rajtját jól kapta el a Vidi, hiszen a Kaposvár és a Puskás Akadémia elleni első két bajnokit behúzta a csapat (4-2, 2-0). A 2018/2019-es idény rajtjára sem lehetett panasz, hiszen a Kisvárda elleni 4-0-s győzelem után a Paks ellen a mostanihoz hasonlón 1-1 lett a végeredmény, vagyis két kör után négy ponttal álltak a sóstóiak. Ebben a két idényben végül ezüstérmes lett a csapat a Ferencváros mögött.

A 2017/2018-as, bajnoki címet hozó szezonban is négy pont állt a piros-kékek neve mellett két kör után, akkor a Balmazújváros elleni 1-1 és a Puskás Akadémia elleni 3-1 alapozta meg a későbbi aranyérmet. Egy évvel korábban azonban a mostanihoz hasonlóan nyeretlen maradt a Vidi a pontvadászat elején: a 2016/2017-es szezonban a DVTK elleni vereséggel (1-2) kezdett a sóstói legénység, majd jött a Paks elleni 1-1 hazai pályán (úgy látszik, nem szerencsés a Paks ellen játszani a második fordulóban…). Sőt, a fehérváriak a harmadik körben sem nyertek (1-2 a Vasas ellen), csak a negyedik forduló hozta meg az első sikert (Gyirmót FC Győr 4-0). Ebben a szezonban végül ezüstérmes lett a Vidi.

A 2015/2016-os idényben két vereséggel rajtolt a gárda, a Haladás és a Honvéd is 1-0-ra nyert a fehérváriak ellen, míg egy évvel korábban épp az ellenkező utat járta be a Vidi, akkor két sima siker jelentette a rajtot (a Pápa és a Dunaújváros ellen is 3-0 lett a végeredmény). Előbbi idényben ezüstérmes, utóbbiban azonban bajnok lett a csapat.

A 2013/2014-es szezon is két győzelemmel kezdődött, a Haladás és a Ferencváros elleni 2-0 után azonban jöttek a gyengébb eredmények, így csak a negyedik lett a fehérvári gárda. A 2011/2012-es és a 2012/2013-as szezon első két fordulója egyaránt négy pontot hozott a konyhára, csakúgy, mint a klub első bajnoki címével záruló 2010/2011-es kiírás.

Összességében tehát elmondható, az elmúlt egy évtizedben csak kétszer rajtolt rosszabbul a mostaninál a Vidi, igaz, a bajnokságból még sok van hátra, bőven akad javítási lehetőség a folytatásban. Addig azonban a nemzetközi porond kerül előtérbe, hiszen augusztus 27-én 18:30-kor az ír Bohemian FC ellen lép a hazai pálya gyepére a Mol Fehérvár FC az Európa-liga-selejtezőjében.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek