3 évnél régebbi cikk

Drog átadása közben fogták el a fehérvári rendőrök a dílereket
Drog átadása közben fogták el a fehérvári rendőrök a dílereket

Átadás közben történt a rajtaütés szeptember 2-án, a drogok mellett nagy mennyiségű készpénz is előkerült.

Budapesten, a Kék Golyó utcában 2020. szeptember 2-án este a KR NNI Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Székesfehérvári Osztályának rendőrei elfogtak három férfit. A rajtaütés éppen akkor történt, amikor a 43 éves budapesti lakhelyű – akit egy 45 éves székesfehérvári szállított a helyszínre – átadta a nála lévő kábítószergyanús anyagot egy 48 éves pátkai férfinak.

A nyomozók a kábítószergyanús anyagokon túl nagy mennyiségű készpénzt is találtak az elkövetőknél. A lakásaikban megtartott kutatások alkalmával további kábítószergyanús anyagok kerültek elő, amelyek az előzetes szakértői vélemény szerint marihuána, illetve kokain. A rendőrök lefoglaltak továbbá a drog tárolására és porciózására szolgáló különböző csomagolóanyagokat, valamint mérő- , és dohányőrlő eszközöket is.

A fővárosi férfinál tartott kutatás során a nyomozók elfogtak egy 41 éves budapesti férfit is, akinek autójában szintén kábítószergyanús anyagot, valamint annak tárolására alkalmas eszközöket találtak és foglaltak le.

A KR NNI munkatársai a 43 éves B.Tamást, a 48 éves Cs. Tibort és a 45 éves B. Györgyöt kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésével, míg a 41 éves Zs. Ádámot kábítószer birtoklásával gyanúsították meg, utóbbi kivételével három gyanúsítottat bűnügyi őrizetbe is vették.

Borítókép: police.hu
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek