4 évnél régebbi cikk

Óriási fejlődésen ment keresztül idén a Szondi SE három futója
Óriási fejlődésen ment keresztül idén a Szondi SE három futója

A Szondi SE három tagja, Kékesi Misi, Imre Viki és Szórádi Mónika hatalmasat fejlődött idén. Gyorsan javuló teljesítményüket (magukon kívül) egy korábbi szenior futónak, Szatzker Csabának köszönhetik, aki év eleje óta segíti felkészülésüket.

A korábbi válogatott szenior futót, Szatzker Csabát szinte mindenki ismeri futó körökben, hiszen több mint 30 (!) éve tartja az utánpótlás országos csúcsot kétezer méteren, és szinte minden versenyen részt vesz a mai napig is (ami csak az idejébe belefér). A dobogó pedig általában nem nélkülözi jelenlétét – mindenhonnan kupával vagy éremmel érkezik haza.

A kincsesbányai sportoló közel 50 éve szerelmes a futásba, s több százezer kilométer van már mögötte. Egykoron – többek között – atletizált, asztaliteniszezett, futballozott, kézilabdázott, sífutott, sakkozott és még a kalapácsvetésben is kipróbálta tudását. Ifjú korában 800 métertől a maratoni távig mérette meg magát, korosztályos országos bajnokságokat nyert – egyéniben, a válogatott tagjaként, mezei, váltó és maratoni csapatban. Nagyon szereti a szenior fedett pályás és a szabadtéri országos bajnokságokat, a terepfutásokat, félmaratonokat, és a Balatont is vígan körbefutja.

A sporton kívül azért is közismert neve, mert híres hatalmas szívéről: mindenkinek segít, aki csak tanácsért fordul hozzá. Önzetlenül nyújt támogatást, mert attól boldog, ha másoknak segít sikert elérni. Nem dolgozik edzőként, mégis úgy él, úgy cselekszik, mintha az lenne.

„Soha sem törekedtem semmilyen szinten edzői babérokra.” – vallotta be – „Az időmbe se fért bele korábban, hogy ezzel foglalkozzak. Sőt, több évtizedes versenyzői tapasztalatom ellenére még egy icipici késztetést se éreztem ebbe az irányba. Az év elején azonban azt láttam, hogy a Szondi SE keretein belül formálódhat egy olyan csapat, amely kedvemre való kihívást jelentene, s ezért nem esett nehezemre végül az invitálást elfogadni.”

A hívás ugyanis olyanoktól érkezett, akiknek igen nagy szükségük volt a szakértelmére. Az egyik sportoló Kékesi Misi volt, aki közel 40 éve fut. Az utóbbi években sajnos több sérülés is érte, így alaposan megtorpant a futás terén.

„Nála egyből éreztem, messziről láttam, hogy miért szenvedős a futása, s rögtön tudtam, hogy mivel lehet orvosolni a problémáit.” – mondta Szatzker Csaba - „Az amatőr, illetve sok szenior futónál is alapproblémának tartom, hogy túlságosan az érzéseik viszik őket az edzéseik során. Hiányzik a tudatosság, a tervszerűség. Ezen a szinten igazából a futás, a sport elsősorban az életmódról kell, hogy szóljon, adjon egy érzést, amit csak itt élhetünk át, ami kiegyensúlyozottá, fitté, magabiztossá tesz. Az eredmény másodlagos, bár fontos.”

Csaba Misivel kapcsolatban azt gondolta, hogy „a kevesebb - több” – elvet kell alkalmazni, azaz kevesebb, de tervesszerűbb munkával könnyen orvosolni lehet a gondokat. A regeneráció, a könnyű futások, a nyújtás-erősítés, keresztedzések nem csak ebben a korban, hanem minden életszakaszban kulcskérdést jelentenek.

Misi ezt gyorsan megértette, magáévá tette, s tavasszal már jöttek is az eredmények, aminek a járvány vetett véget, hogy aztán nyáron még magasabb szinten folytassa futásait. Korosztályos versenyein szinte legyőzhetetlen volt. Aki futós körökben mozog, biztosan tudja értékelni a 4:10-es 10 km-es tempót, az 1:33-as félmaratont, a 3:25-ös maratoni eredményeket - 60 évesen! Vivicitta, Spar Maraton, Wizz Air félmaton, Kékés csúcsfutás: mindenhol győzelem vagy dobogós helyezés lett a futás vége. Misi jelenleg korosztályában az ország egyik legjobb futója, s mindezt sérülésmentesen hozta össze idén - ami nagyon fontos szempont.

 

Imre Viki kevesebb, mint három éve kezdte futós életét. Céltudatossága már most megmutatkozik eredményeiben. Idén hatalmasat fejlődve 1:50-es félmaratont futott, stabil 5:10 körüli tempót teljesített rövidebb távokon, 4:17-tel fejezte be a maratont, ráadásként pedig gyerekkori álmát is valóra váltotta: 1:57 alatt átúszta a Balatont!

Azt gondolom róla, hogy nagyon messzire juthat. Maximálisan élvezi, szereti a futást, s mindemellett mentálisan kivételesen erős.” – jelentette ki Csaba.

Szórádi Mónika komoly futós múlttal rendelkezik. Nála rengeteg kisebb-nagyobb sérülés okozott mindig problémát az állandó időhiány mellett.

„Mónika is rendkívül kitartó, nagy munkabírású, céltudatos nő - kevés önbizalommal.” – jellemezte Csaba – „Ha betartja a tervet, akkor korosztálya legjobbjai közé emelkedhet igen rövid időn belül. Ehhez kevesebb, de jobban felépített edzésmunkával tud eljutni. Ha megfogadja a tanácsaimat, akkor a sérülések is el fogják kerülni, s a futás is több élményt nyújt majd számára. Nagyon fontosnak érzem a versenytapasztalatok megszerzését, hasznosítását is. Nála is az lesz a nyerő, hogy „a kevesebb – több” szlogent megtöltjük alaposan tartalommal.”

A kincsesi sportoló hozzátette, hogy a fenti tapasztalatokat általános problémának látja. Nem biztos, hogy az lesz a legjobb futó, aki a legtöbbet, a leggyorsabban fut edzéseken. Sőt! A túltolt, az egyéni élethelyzeteket figyelmen kívül hagyó, tervszerűséget nélkülöző futások, edzések szerinte sehova sem vezetnek.

S, hogy róla is ejtsünk néhány szót az elmúlt hónapok fényében: az idei év neki is jól indult. Sok sikeres versenyt tudhat maga mögött: Pécs-Harkány, fedettpályás szenior bajnokság, terepversenyek. Mind nagyon jól ment, ám a járvány kicsit megtörte a futásait. A nyári újra indulás után annyit versenyzett, amennyit csak tudott, jellemzően a Szondis csapattal. A Balaton átúszása harmadszorra is sikerült neki, ami az eddigi legnagyobb élményt jelentette számára. Hatalmas élményként említette meg a sok verseny között, hogy Tihanyban félmaraton váltóban a férfiak mezőnyében Imre Vikivel váltóban dobogóra állhatott.

„Páratlan csapatunk jelenleg négy tagú, de nem zártkörűen működik.” – mondta – „Ahogyan már említettem, a futásban elérhető élményekre vadászunk, egymást segítve, erősítve. Életforma ez a javából, ami soha nem érhet véget!”

Borítókép: Szatzker Csaba
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek