Gyógyuljunk méhpempővel!Gyógyuljunk méhpempővel!
A múltkor már említettük, hogy egyre több tanulmány bizonyítja a méhészeti termékek létjogosultságát az egészségügyben. Számos kutatás zárult már azzal a megállapítással, hogy a méz, a virágpor, a propolisz és a méhpempő vírusellenes hatású olyan kórokozók esetében, amelyek súlyos légúti szindrómákat okoznak, s mindemellett serkentik az antitestek termelődését, az immunsejtek érését, a veleszületett és adaptív immunválaszok megjelenését.
Bemutattunk több olyan tanulmányt is, amelyek azt igazolják, hogy a méz ígéretesnek bizonyul a Covid-19 elleni védekezésben. Ám nemcsak méz rendelkezik a már említett jótékony hatásokkal, hanem a méhpempő, a propolisz és a virágpor is.
![](https://cms.fmc.hu/uploads/thumbnail_biborkamez_613aab6fad.jpg)
Nézzük meg először a méhpempőt! Ez egyfajta fehérjekoncentrátum a dolgozó méhek garatmirigy-váladéka. Ezzel táplálják az álcákat az első napokban, a méhkirálynő pedig egész élete során ezt fogyasztja. Mint közismert, a méhkirálynő sokkal tovább él, mint a dolgozó méhek, holott folyamatosan nagy terhelésnek van kitéve: naponta 1000-1500 petét rak, amihez a saját testsúlyánál nagyobb mennyiségű pempőt kell fogyasztania.
A méhpempőben nagyon sok vitamin van: a B-vitaminok teljes sorozata, valamint ásványi sók, nyomelemek, növekedést serkentő anyagok. Hormonokat nem tartalmaz, az emberi szervezetre nem ártalmas, semmilyen egészségkárosító hatása nincsen, ugyanakkor nagyon hatásos táplálékkiegészítő. Sok országban használják gyógyításra.
![](https://cms.fmc.hu/uploads/thumbnail_biborkamez_mehek_e0676da30b.jpg)
Hozzá fordulhatunk az immunrendszer megerősítésének céljából, légúti megbetegedéskor, az allergia csökkentésére, hormon- és mirigyműködési zavaroknál, szív- és érrendszeri panaszoknál, gyomor- és bélbántalmak esetén, idegrendszeri problémák, szklerózis multiplex, depresszió megjelenésekor. Ezt ajánlják sokszor a fejlődésben elmaradt/beteges gyerekek felerősítése, rossz étvágyú gyermekek étvágyának meghozására.
A méhpempő kiválóan alkalmazható a beteg, illetve a betegségtől megszabadult test felerősítésére is. Sokszor megfigyelték már teljesítményfokozó hatását, ahogy azt is, hogy fokozza a vitalitást.
Gyulladáscsökkentő, baktériumölő hatásával valószínűleg mindenki tisztában van. Akik az őszi és a téli időszakban méhpempőt fogyasztanak, kevésbé kapják el a téli betegségeket, elkerüli őket a megfázás, az influenza, a nátha.
![](https://cms.fmc.hu/uploads/thumbnail_biborkamez_rajzok_bbb55bb279.jpg)
A méhpempő a kismamáknál elősegíti a tejképződést, használhatjuk nőgyógyászati problémákra, a változókor előtti kellemetlen tünetek megszüntetésére, illetve a változókor utáni hormonpótlásra, a csontritkulás csökkentésére, és a kisebb csomók, ciszták, valamint kezdeti stádiumban a kisebb daganatok gyógyítását is támogatja.
Fokozza a női és a férfi termékenységet. Olyan előhormonokat tartalmaz, melyekből testünk új hormonokat tud építeni. Növelni tudja a progeszteron- és az ösztradiolszintet. Fogyasztásával nő a potencia és a nemi vágy. Javítja a spermák mobilitását, mozgékonyságát és mennyiségét. Segíti a petesejt növekedését, és hatására javulhat a petesejt minősége is.
Késlelteti az öregedést, növeli az agyi teljesítményt, fokozza a jó hangulatot. Hatvan éves kor felett kifejezetten ajánlott fogyasztása, mert olyan agyserkentő vegyületeket tartalmaz, melyek hatására javul a memória, fokozódik a koncentrációs készség. Nemcsak védelmet nyújt az agysejteknek, hanem hatására új idegsejtek is létrejöhetnek.
![](https://cms.fmc.hu/uploads/thumbnail_biborkamez_maszk_68e0168b2d.jpg)
Magyarország Mézkirálynőjétől, Páprádi Anna Bíborkától megtudtam, hogy számos kutatás igazolja, hogy a méhpempő immunitás növelő hatású. Šver és munkatársai például egereken tesztelték erre irányuló elméletüket: hét napon át figyeltek vírusokkal fertőzött rágcsálókat. Az egereknek naponta 0,1 g méhpempőt adtak, majd arra a következtetésre jutottak, hogy a méhpempő jelentős mértékben képes az ellenanyag termelését fokozni és az antitestek számát növelni.
Innen már csak egy lépés volt a SARS-CoV-2 vírus elleni küzdelemre irányuló kísérletek sorozata, melyek közül megemlítendő Lansbury és munkatársai 2020-ban végzett kutatása. Ennek során koronavírussal fertőzött, kórházi ellátásra szoruló betegeket vizsgáltak. A pácienseket két részre osztották. Az egyik csoport a kezelés mellé méhpempőt is kapott „kiegészítésként”. Ezek a betegek ellenállóbbak voltak a társfertőzésekkel szemben (C. albicans, P. aeruginosa) és e csoport felgyógyulási aránya is magasabb volt.
(A folytatásban a propoliszról lesz szó….)
A cikkhez felhasznált források – alátámasztva a leírtakat:
Schnitzler P. és mtsai (2010): Antiviral Activity and Mode of Action of Propolis Extracts and Selected Compounds. https://doi.org/10.1002/ptr.2868
Shimizu T. és mtsai (2008): Anti-Influenza Virus Activity of Propolis in Vitro and its Efficacy against Influenza Infection in Mice. DOI: 10.1177/095632020801900102
Lima G. W. és mtsai (2020): Bee products as a source of promising therapeutic and chemoprophylaxis strategies against COVID‐19 (SARS‐CoV‐2). DOI: 10.1002/ptr.6872
Hashem H. E. és mtsai (2020): IN Silico Approach of Some Selected Honey Constituents as SARS-CoV-2 Main Protease (COVID-19) Inhibitors. DOI: 10.14744/ejmo.2020.36102
Bogdanov S. és mtsai (2016): Propolis: biological properties and medical applications. https://www.researchgate.net/publication/304012147_Propolis_biological_properties_and_medical_applications (2020.12.08.)
Anjum I. S., Ullah A. és mtsai (2019): Composition and functional properties of propolis (bee glue): A review. DOI: 10.1016/j.sjbs.2018.08.013
https://healthywithhoney.com/supplements-for-covid-19-try-honey-pollen-propolis-and-royal-jelly/
Méhészújság: Méhészeti termékek és a koronavírus. 8. évf, 1. szám 32-33. oldal