Kronosz növénye: az ökörfarkkóróKronosz növénye: az ökörfarkkóró
Az ökörfarkkóró (Verbascum – ökörfarkvirág, királygyertya, gyapjúfű) Európában, Észak-Afrikában és Ázsiában őshonos, de Amerikában és Ausztrália egyes részein is találkozhatunk vele (a telepeseknek köszönhetően). Nevét ökörfark alakjáról kapta, mely igencsak feltűnő, égbe nyúló. Nemzetségébe kb 360 faj tartozik, melyek többsége a Mediterráneumban található. Magyarországon elsősorban a molyhos ökörfarkkóró (Verbascum thapsus) és a szöszös ökörfarkkóró (Verbascum phlomoides) terjedt el.
Az ökörfarkkórónak egész nyáron érezhetjük az illatát, mivel folyamatosan virágzik. Kétnyári növény, a görvélyfűfélék családjába tartozik. Szára elég magas, akár két méteres is lehet és nem szokott elágazni. Egy év után fejlődik ki levélrózsája, mely molyhokkal borított. Levelei szétszórtan állnak a száron, alul nyelesek, felül nyeletlenek, tojásdad alakúak. A levelek hossza akár 50 centiméter is lehet és ezüstös színűek - a molyhoknak köszönhetően.
A szöszös ökörfarkkóró hazánk minden táján megtalálható. Elsősorban a ritkás tölgyesekben fedezhetjük fel, a legelőkön, a száraz gyomirtásokon. (Ugyanakkor termesztik is!) Szereti a laza homoktalajt, a sok fényt – s mindeközben jól tűri a szárazságot.
A Verbascum phlomoides virágai aranylóan sárgák, s ennek köszönhető pompázatos kinézete is. A virágok sűrűn, egymás mellett helyezkednek el a levélkoronától a hajtás csúcsáig. Dús, fél méteres fürtöt alkotnak. A virág minden részét szőr borítja – csak a virágokat nem.
E növény, s vadon termő fajai (a pompás ökörfarkkóró, a dúsvirágú ökörfarkkóró vagy a molyhos ökörfarkkóró) nagyon hasznosak (és gyűjthetőek), kivéve a lila virágú / lila porzójú / nagyon apró virágú fajok (például a lila ökörfarkkóró).
Az ökörfarkkóró már az ókori görög mitológiában is felbukkan: Zeusz édesapjának, Kronosz növényének tartották. A görögök úgy vélték, hogy ha e növény levelével bedörzsölik a kezüket, akkor távol tudják tartani magukat a rontásoktól. (Megjegyzem, hogy Odüsszeusz is az ökörfarkkóróval érte el, hogy Kirké varázsitala ne hasson rá.)
A szöszös ökörfarkkóró virágát és gyökerét is felhasználták az ókori emberek a gyógyításhoz görcsök, hasmenés, zúzódások és köhögés esetén, a leveleit pedig a gyulladt szemre helyezték, égési sérüléseket borítottak be vele.
Alkalmazása a középkorban sem szűnt meg: lázcsillapításra, hasmenésre, gyomorfájásra és köptetőként használták. Ezt kenték a kelésekre, sebekre, szemölcsre, ótvarra, aranyérre és hajhullás kezelésekor is e „csodaszerhez” nyúltak. Sőt, száraz szárát sem dobták el, hanem gyantába / faggyúba mártották, s világítottak az így készült „fáklyával”. (Innen ered a „királygyertya” elnevezés is.) Leveleiből pedig tökéletes kanócot készítettek olajmécsesekhez.
A XII. században Bingeni Hildegard (természettudós, apátnő, zeneszerző) a meghűlés, a mellkasi fájdalom és a köhögés esetén ajánlotta gyógymódként. Élete során többek között azt (is) kutatta, hogy milyen gyógyító ereje van a növényeknek. Életművéből ki kell emelni a Liber divinorum operum (világ- és embertan) című művét, melyet később az orvosképzésben is használtak! Az általa leírt receptek alapjául főként az ősi germán népies hagyományok szolgáltak.
Ha a magyarországi forrásokat nézzük: a Besztercei Szójegyzékben (1395 körül) olvashatjuk először az „eker fark” kifejezést. 1753-ban Carl von Linne (svéd természettudós, orvos és botanikus) jellemezte először egy művében a Verbascum thapsus-t. (1740-ben nevezték ki az uppsalai egyetem elméleti és orvostan tanárává, egy évre rá az anatómia és a gyakorlati orvostudomány professzorává, egy év múlva pedig már a botanikát is előadta. Ekkor kezdte alkalmazni a kettős nevezéktant a növények elnevezésére.)
A folytatásban arról lesz szó, hogy milyen problémákra és hogyan használhatjuk az ökörfarkkórót (néhány recept is előkerül…), s mire kell figyelni a begyűjtés során.
(Szakmai lektor: Fülöp Attila kertészmérnök)