3 évnél régebbi cikk

Fehérvári kötődésű zenésznek szurkolhatunk február 6-án A Dalban
·Zenezene·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvári kötődésű zenésznek szurkolhatunk február 6-án A Dalban
·Zenezene·Utolsó frissítés: undefined

A fehérvári kötődésű Noémo is színpadra lép A Dal második élő show-ban február 6-án, szombaton, amikor ismét tíz produkciót láthatnak a nézők.

A 2019-es budapesti hajókatasztrófa áldozatairól emlékezik meg a fehérvári kötődésű Takács Noémi, Hableány című dalával. A Szabad Színház zenei szekciójának szerzője és előadója az említett művével szerepel szombaton, február 6-án a Duna Televízióban, A Dal című műsorában.

Noémo versenydalával szeretne támaszt nyújtani és rávilágítani arra, hogy a zene segíthet az elmúlás feldolgozásában. A tehetséges fehérvári kötődésű előadó szerint neki is mindig segít a zene, akár a nehézségeket, akár az örömöket kell megélnie.

"A Szabad Színház vendégművésze lehettem több ízben, és vagyok jelenleg is  - mesélte Takács Noémi dalszerző, énekes. - A gyerek előadásokban szoktam szerepelni. A Három Erdődi című dráma zenei munkálataiban is közreműködtem, valamint zenekarom oszlopos tagja Szabó Dániel Ferenc dobos, aki ugye fehérvári származású."

A Hableány című dal kiindulópontja egy sokakat megérintő 2019-es tragédia volt. Egy sokak által tabuként aposztrofált témát jár körül, a gyász és a veszteség feldolgozását. A dallal Noémo érzékenyíteni próbál. A Hableány egyszerre szól az életről és halálról.

„Kiinduló pontja a dalnak egy sokunkat megérintő tragédia volt, ami nem más, mint a Hableány hajó elsüllyedése. Nagyon – nagyon megrendített  - vallotta be Noémi.  - Több szálon tevődik össze az egész, én 2019-ben kezdtem el írni ezt a dalt, majd 2020 tavaszán meghalt a nagyapám és nem tudtam hazautazni a temetésére. Ez már a sokadik olyan eset volt, ami az elmúlás felé irányította a figyelmemet, vagyis inkább a felé, hogy egyénileg és társadalmilag is, hogyan tudjuk feldolgozni az ilyesfajta veszteségeket. Viszont ahogy telik és múlik az idő, egyre inkább azt érzem, hogy mindezen tragikus események mellett ez a dal egyszerre szól a halálról és az életről magáról."

A számhoz a tavalyi év végén egy klip is készült Grecsó Zoltán és Gaál Júlia táncművészek szereplésével.

A dallal magával pedig szombat este Duna tévén találkozhatnak majd a fehérváriak, A Dal című műsorban.

A négy válogatóból összesen 20 dal jut tovább a két elődöntőbe, az innen kikerülő nyolc pedig már a fináléban mérettetheti meg magát, március 13-án.

Az idei show érdekessége, hogy mindkét műsorvezető kicsit "fehérvári", egyikük a nevében (Fehérvári  Gábor Alfréd), a másikuk, Orsovai Reni pedig itt is alkot, tanít, és nem mellesleg A Dal tavalyi nyertese.

A székesfehérváriak ismét megmutathatják közösségük erejét, ha szavazatukkal, megosztásaikkal együtt szurkolnak Noémonak!

Borítókép: youtube.com
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek