Clear sky18 °C
2021. május 9. vasárnap Gergely
Menü
Házhozszállítás

Orbán Viktor: a középiskolák csak május 10-én nyithatnak ki

A középiskolák nem április 19-én, hanem május 10-én nyitnak és idén sem lesz szóbeli érettségi - mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Orbán Viktor az interjúban kifejtette, hogy 2,7 milliónál is többen kapták meg eddig az első oltásukat. Ez a szám heteken belül már 4 millió fölött fog járni. Május közepére 5, május végére akár 6 millió, június végére pedig 7 millió oltott is lehet. A miniszterelnök tart attól, hogy nem lesz elég ember, aki akarja az oltást.

Orbán Viktor kiemelte, hogy ha elérjük a 4 milliós létszámot május elejére, akkor kinyithatnak a szállodák, az éttermek és lehetnek közösségi események.

A miniszterelnök közlése alapján 90 százalék fölött van a 60 év fölöttiek beoltása, ami Orbán Viktor szerint nagy könnyebbség, de versenyt futunk az idővel, életet csak a vakcinával lehet menteni.

Orbán Viktor szólt arról is, hogy Magyarországon sokkal nagyobb a bizalom az oltásokkal kapcsolatban, mint sok nyugati országban. Még nincs döntés a 16-18 évesek oltásáról, ezért úgy döntött az operatív törzs, hogy a középiskolák nem április 19-én, hanem csak május 10-én nyitnak ki. Tavalyhoz hasonlóan csak írásbeli érettségi lesz.

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Házhozszállítás

Most olvassák

Ez van

A hét sztorija

Eseménynaptár