2 hónapnál régebbi cikk

Az örmény vereség után lemondott a Vidi sportigazgatója
·Sportfoci·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
molfehervarfc.hu
Az örmény vereség után lemondott a Vidi sportigazgatója
·Sportfoci·Utolsó frissítés: undefined

Távozik a MOL Fehérvár FC-től Kovács Zoltán. A korábbi sportigazgatón a hétközi európai kupabúcsú után ajánlotta fel lemondását, amelyet a klub vezetése szombaton elfogadott.

Kovács Zoltán 2015 augusztusában csatlakozott a MOL Fehérvárhoz sportigazgatóként, az azóta eltelt idő alatt a Vidi 2018-ban bajnoki címet, 2019-ben Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett, a 2018/2019-es szezonban pedig az Európa Liga csoportkörében játszott.

“Az örményországi vereséget követően írásban felajánlottam lemondásomat, mert ebben a helyzetben ezt tartottam a legbecsületesebb és legkorrektebb döntésnek. Ma reggel volt alkalmam személyesen találkozni Garancsi Istvánnal, aki a lemondást a megbeszélésünkön elfogadta. Köszönöm szépen az elmúlt közel hat évet az összes, klubnál megforduló játékosnak, stábtagnak és dolgozónak, valamint nem utolsó sorban a klub tulajdonosának és vezetésének, hogy kiváló, magas szintű feltételeket biztosítottak a közös munkához. A bajnoki cím, a kupagyőzelem, vagy éppen az Európa Liga csoportköre meghatározó élménye pályafutásomnak, kívánom a Vidinek és szurkolóinak, hogy a közeljövőben újra hasonló sikereket élhessenek át a lelátón!”- nyilatkozta a molfehervarfc.hu-nak Kovács Zoltán.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek