2 évnél régebbi cikk

A megújulásban bíznak Fehérvár pávái
·Kultépítészet·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
Németh Zoltán
A megújulásban bíznak Fehérvár pávái
·Kultépítészet·Utolsó frissítés: undefined

Székesfehérvárnak szerencsére rengeteg állattémájú műalkotása van, a város páváira mégis kevesen tekintenek fel. Pedig forgalmas és központi helyen figyelik a város mindennapjait.

Korábban már részletesen foglalkoztunk Székesfehérvár barátságos kígyójával és hányatott sorsú teknősével, illetve bemutattuk a kedves őzmamát és gidáját is. Szerencsére rajtuk kívül is rengeteg érdekes és izgalmas állattémájú képzőművészeti alkotása van a városnak.

Ha a székesfehérvári pávákról beszélünk, akkor talán a Pávás-ház kifejezés ugorhat be a többségnek. A Kossuth utcában található patinás, szecessziós épület Fröschl Ferenc tervei alapján épült az 1900-as évek elején, Csöppenszky Mihály ügyvéd számára.

Fröschl Ferenc akkoriban már elismert volt a városban, hiszen a mai Kégl György utcában ő tervezte a jelenleg a Földhivatal otthonául szolgáló épületet 1890 körül. Utóbbival kapcsolatban érdekesség, hogy sokan Kotál Henrik munkájának tulajdonítják, erre utal az épületen fellelhető emléktábla is, ám Kotál munkáját inkább a hírhedt Puttók, az épületet díszítő gyermekfigurák dicsérik, magát a házat Fröschl Ferenc jegyzi.

A négy páva több mint száz éve figyeli a mindennapok forgatagát

Németh Zoltán

De térjünk vissza a páváinkhoz, melyek névadóként jelennek meg a Kossuth utca egyik legszebb házán. Az épület jellegzetes homlokzatát a különleges oszlopok, valamint az ezek felső része által körülölelt és keretbe fogott hármas loggia adja. A négy oszlop díszítéseként figyeli a várost büszkén a négy páva, melyek méltó tagjai a város állattémájú köztéri alkotásainak.

Sajnos az épület eléggé rossz állapotban van, eddigi utolsó felújítása információink szerint 1997-ben történt, így fontos lenne, hogy a város egyik legszebb kialakítású homlokzatával rendelkező épülete hamarosan szakértő kezek között újulhasson meg. Ez valószínűleg már egy új tulajdonos feladata lesz, a legendás ház ugyanis épp eladósorba került és várja új lakóit.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek