2 évnél régebbi cikk

Dévay Márk a világbajnoki sorozat 10. helyén áll Abu-Dhabi után
·Egészségsport·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
Dévay Márk FB-oldala
Dévay Márk a világbajnoki sorozat 10. helyén áll Abu-Dhabi után
·Egészségsport·Utolsó frissítés: undefined

A 2022-es triatlon világbajnoki sorozat második állomásán, Abu-Dhabiban járt Dévay Márk, s a 11. helyen ért célba. A székesfehérvári sportoló ezzel az eredménnyel a világbajnoki ponttábla 10. helyén áll!

Míg a legtöbb ember maximum nyaralni jár Abu-Dhabiba (illetve: ebből a célból vágyik oda), addig Dévay Márk utazásainak középpontjában a versenyek állnak. Így volt ez az elmúlt napokban is, hiszen a 2022-es triatlon világbajnoki sorozat második állomásán bizonyított a székesfehérvári fiatalember.

Dévay Márk Abu-Dhabi-ban elsőként jött ki a vízből a francia világbajnokkal

Dévay Márk FB-oldala

A levegő 34, a víz pedig 31 fokos volt, így fázni bizony nem fázott, sőt, igencsak meg kellett küzdenie a végeredményért!

Ahogyan várható volt tőle (előző versenyei alapján), az úszása nagyon jól sikerült (ez volt számára a legkönnyebb rész): egyszerre, elsőként jött ki a vízből a francia világbajnokkal, Luisszal, akivel együtt szökött kerékpáron és az öt körös tekerésből másfél kört együtt tettek meg.

Ezután felért rájuk egy 35 fős boly. A tempót viszont nem mindenki tudta tartani, így a vezető boly 17 főre zsugorodott, majd az előnyüket folyamatosan tudták növelni.

Márk a második depózást követően 34 másodperces előnnyel indult a futásra, ami nagyon nehéz volt. Folyamatosan harcolt a hőséggel – és a többiekkel -, s végül a 11. helyen ért a célba. Így javított a világbajnoki sorozat 19. helyén és ezzel az eredménnyel a világbajnoki ponttábla 10. helyére került!

A futás nagyon nehéz volt a fehérvári sportoló számára

Dévay Márk FB-oldala

A hazai férfi csapat rendkívül eredményes volt Abu-Dhabiban, ez volt eddig a legjobb magyar szereplés a WTS futamok történetében.

„A fiam most versenyzett először ezen a pályán, teljesen ismeretlen volt számára a terep” – mesélte édesapja, Dévay László, aki egyben edzője is – „A verseny kerékpáros pályarajza is igen technikás volt, viszont egyben érdekes is, hiszen a pálya egy részét a Formula-1-pályán jelölték ki. A legnagyobb kihívást az időjárás jelentette, hiszen ott még javában tombol a nyár, mi pedig itthon készültünk fel a versenyre. Jó lett volna, ha meleg égövi edzőtáborban trenírozza rá magát a fiam, ám ehhez sajnos nem volt meg a kellő anyagi fedezet.”

Majd elmondta, hogy a nagy melegre az itthoni hideg őszben nem lehetett ideálisan készülni, ahogyan a 31 fokos vízhőmérséklet re. Egyedül a kerékpáros edzéseket próbálták „házias módon”, rendkívül kreatívan az ottani viszonyokhoz alakítani: befűtött szobában, kerékpáros görgő edzéssel.

Márkónak a verseny közben nagyon meg kellett küldenie a meleggel. A futópályán még az aszfalt is ontotta a meleget, így a taktika a "mindig eljutni a következő frissítő állomásig" volt. A siker viszont nem marad el, hiszen a végeredmény elismerésre méltó lett!

A verseny kerékpáros pályarajza nagyon technikás volt

Dévay Márk FB-oldala

Visszatekintve az elmúlt hetekre: nemrég rendeztek Dél-Koreában két világkupa futamot is, ám az ezekkel járó kiadásokat szintén nem bírta el a családi költségvetés, így Márkó sajnos nem tudott részt venni rajtuk. Helyettük a XXXIV. Várpalotai félmaratonon indult 5,25 km-es távon „edzés jelleggel” – amit természetesen 3 perc/km-es átlaggal magasan megnyert.

Azelőtt pedig Karlovy Varyban járt a Világkupán, amit Edmonton után nagy reményekkel várt. A verseny előtt tíz nappal viszont éjszaka felébresztették a doppingellenőrök, hogy leteszteljék, ami felborította az órarendjét. Ilyenkor szúrópróba-szerűen végeznek teszteket az ellenőrök, amivel nem is lenne semmi gond, csak nem vették figyelembe, hogy egy heti harminc órát edző sportolónak kicsit későn van az éjjel 11 órás felkeltés - hiszen kilenckor már általában alszik, hogy meglegyen az optimális edzés/pihenés aránya.

Ráadásul Márkó másnap reggelre lebetegedett. Bár a felső légúti probléma nem döntötte teljesen ágynak, ám arra pont elég volt, hogy ne tudjon intenzív edzéseket csinálni. Még az is felmerült, hogy lemondja az indulást, ám végül próbálta menteni a menthetőt és végül a 8. helyet sikerült megszereznie.

Karlovy Vary-ban Márk vezette az úszást

Dévay Márk FB-oldala

Az úszást az előzmények ellenére is vezette bringán – egy négy fős csoporttal volt szökésben. A technikás, emelkedőkkel tarkított, vizes pályán jól érezte magát és a második depóban fél perc előnyük volt. Ereje kitartott a 10 km-es futáson is.

Az első körben és a második kör nagy részében vezette a versenyt, ám a harmadik kanyarban már vesztett pár helyet és a végén görcsölő lábakkal sprintelt a nyolcadik helyért. (Ami, jegyezzük meg, így is kiemelkedőnek számít, hiába elégedetlen az eredménnyel!)

„Most pár nap pihenő következik, majd kezdjük az alapozást” – zárta beszélgetésünket Dévay László – „A jövő évi versenynaptár még nem állt össze teljesen, ám valószínű, hogy márciusban lesz a 2022-es év első versenye. A fiam jelenleg a világbajnoki sorozat 10. helyén áll, ami nagy büszkeséggel tölt el. Ha az itthoni edzés körülményei és a felkészülésre szánt anyagi háttér is a rendelkezésünkre fog állni, akkor biztos vagyok benne, hogy még ennél is sikeresebb év elég nézünk!”

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek