3 évnél régebbi cikk

Új, korszerű sátrat kapott a kültéri fedett medence Székesfehérváron
Fehérvár Médiacentrum fotója
Simon Erika/ÖKK
Új, korszerű sátrat kapott a kültéri fedett medence Székesfehérváron

A beruházásnak köszönhetően megkétszereződik a használható vízfelület nagysága az ősztől tavaszig tartó időszakban.

A városi uszoda építése 1983-ban fejeződött be, míg a kültéri strandmedencéket az 1970-es években újították fel - áll az Önkormányzati Kommunikációs Központ tájékoztatójában. A megnövekedett lakossági igények miatt 2008-ban a strandi nagymedence fölé légtartásos sátrat készítettek a téli időszakra. Az igénybevétel és a szerelvények elöregedése miatt idén pedig felújították a kinti medencét, ezt követte a sátor cseréje azzal, hogy a medence fölé korszerű, aluvázas sátor került.

A korábbinál jobb hőszigetelő képesség a téli időszakban jelentős energiamegtakarítást eredményez, az eddigi 20-21 fok helyett most akár 25 fokot is tudnak biztosítani. 

A Városgondnokság Kft. és a Fehérvári Vízilabda Sportegyesület közösen, TAO támogatás és városi forrás bevonásával készítette el a 200 milliós felújítást, amelynek köszönhetően a versenyzők, az utánpótlás- és a szabadidősport kedvelői az eddigiekhez képest kétszer nagyobb vízfelületet használhatnak majd.

Mészáros Attila alpolgármester az átadón elmondta, a beruházás 30 százalékát a Városgondnokság az Önkormányzattal együtt biztosította, a többi pedig társasági adókedvezményből valósult meg a Fehérvári Vízilabda Sportegyesület jóvoltából.

A medencét december 1-jétől használhatják a sportolók, a civil sportolók számára pedig két sávot biztosítanak naponta.

Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője elmondta: 2018-ban megújult, kibővült a strand, idén nyárra a nagymedence, most pedig a fedősátor, ami a korábbinál kényelmesebb, nem kell felfújni, hiszen fixen áll a váznak köszönhetően. 

Bozai István városgondnok kiemelte, a sportolók két éve nem tudták használni a sátorral fedett medencét, amelynek egyrészt a pandémia, másrészt az állagromlás volt az oka. Az első sátrat tíz év kihordásra tervezték, de több mint 13 évig használták, így új fejlesztésre volt szükség.

A Fehérvári Vízilabda Sportegyesület elnöke, Gyöngyösi István arról számolt be, hogy számukra új időszámítás kezdődik, most először tudják megoldani az edzéseken a korosztályok szerinti bontást, és nem kell 4-5 év korkülönbségű gyerekekkel egy csoportban dolgozni.

Az új, fedett medence nemcsak melegebb, világosabb és nagyobb az előzőnél, de az üzemeltetése is olcsóbb lesz.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek